HTML

A blogról

Minden, ami spiritualitás: tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Könyvek
http://zoldkor.com/

Önismereti Tanfolyamok
http://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2017.01.01. 13:01 B.Richard

Január hónap Asztrológiai előrejelzése, 2017

Az elménk számára minden nap, minden hónap, sőt, minden év során fontos, hogy valami Új legyen. Mivel az elme nem tudja megélni és átfogni a Teljességet, folyamatosan az Újra vágyik. Ezt lovagolják meg a fogyasztói piacon, amikor mindenre ráírják, hogy Új, és ezért kell kábítószerezni magunkat folyamatos ígéretekkel, fogadalmakkal. Nos, most azon pillanat állt elő, hogy tényleg valami Új jön. Február eleje lesz ennek igazi kinyílási pontja, és ezáltal január olyan, mint egy várandósság nyolcadik hónapja. Már nagyon feszít, már nagyon készülődik, ott lehet rajtunk egy vihar előtti csend, egy furcsa izgalom. Lesznek, akiknek február eleje úgy lesz Új, hogy valami Régit el kellett engedni decemberben-januárban, és február elejére érik be az Új, akkorra tudják elfogadni, és Új lapot nyitni. Lesznek, akiknek valami belső történet ér a konklúziójára, azt szülik meg, és ezáltal az Új inkább energetikai, motívum-jellegű lesz. Bármelyik is legyen, január során ugyanúgy itt fáj, ott fáj, itt szorít, ott szorít, mint ahogy már megszoktuk, de ellentétben az elmúlt hónapok érzeteivel, már ott lebeghet az is, hogy mi van e mögött, hova vezet mindez: mit fogunk megszülni, világra hozni ebből. A történet és az élet természetesen megy tovább valahogy, mégis, januárban valami Új indulására készülünk fel, azt hordjuk majd ki, azt érleljük majd.

Január 1, vasárnap és Január 12, csütörtök között lehetőségünk nyílik beváltani a minden év elején hivatalból megtett szokást: önvizsgálatot tartani és nagy változásokat eszközölni: elsősorban önmagunkban. Az én-ünket, lényünket jelképező Nap lesz együttállásban a gyökeres átalakításokat jelölő Plutoval, és mivel mindez a Bak jegyében történik, gondoskodik róla, hogy csontig történjen, az alapokig ez az önvizsgálat és önátalakítás. A Bak Pluto ismerős lehet az elmúlt időszakból: november közepén-végén a Vénusz haladt át rajta, és billentette meg a párkapcsolatokat és emberi kulturáltságunkat, december elején-közepén a Merkúr, és hozott elő beszorult Gyermeki részeket. Most az énünk általánosságát jelentő Nap halad át rajta, ami mindenkit érint, de különösen a középkorú férfiakat. Leérünk itt önmagunk aljára, és amikor ott vagyunk, még forgunk egy kicsit. Innen pedig mindig már csak felfelé vezet az út. (Nap Bakban együtt Plutoval)

Január 1, vasárnaptól, méginkább Január 6, péntektől Január 13, péntekig a Nap egy Derékszögű Háromszög egyik csúcsán is végighalad. Ez a Derékszögű Háromszög november vége óta aktív, és átívelt egész decemberen. Lasszóval is nehéz lenne fogni embert, akinek a decemberről nagyon hópihés-harmatos jellegek jutnának eszébe; itt korábban egy olyan képződményként írtunk róla, ami sarlóként arat végig mindenen, és fejünk behúzására, alázatra, térdre, elfogadásra késztet bennünket. Itt a Napot nemcsak a fent leírt Bak Pluto együttállás forgatja meg, hanem a Derékszögű Háromszög másik két csúcsa is. Olyan lesz ettől az újév első egy-két hete, mint amikor Odüsszeusz elindul (stílszerűen) Odüsszeiájára, vagy a legelső Bourne filmben, amikor Jason Bourne azt sem tudja ki ő és hol van, de egyből menekülnie és harcolnia kell. Mi is így fogunk árnyékharcolni, keresni magunkat és a békét, ami azért a háttérben egyre erősebben megjelenhet január első napjai során; direktben azonban nem fogjuk érzékelni, hanem a saját árnyékainkkal szembesülünk majd, illetve olyan dolgokkal, amiket eddig lenyomtunk, vagy csak szimplán nem akartuk látni őket. (Nap Derékszögű Háromszögön (Kos Uránusz+Mérleg Jupiter+Bak Pluto))

Január 3, kedden a Vénusz bolygó belép a Halak jegyébe. Úgy kell itt már nekünk ez, mint egy falat kenyér! A Vénusz 2016. november 12-én lépett a Bak jegyébe, aztán áthaladt a Vízöntőn is, ami olyan, mintha egy elsőbálozó kislányt végigvezettek volna Szibérián, közben egy kis Gulágos kitérővel. Több, mint másfél hónapos száműzetés után a Párkapcsolatokat, örömöket, emberi kapcsolatainkat és kulturáltságunkat jelentő bolygó védettebb, nyugodtabb közegbe ér a magasabb oktávját jelképező Halakban! Itt még mindig nem fog ficánkolni; itt gyógyul, bekuckózik, sebeket enged el, újabbak bukkannak fel, hogy begyógyuljanak, összekuporodik és vár. Itt már megindul az elmúlt másfél hónap, tágabban öt, gyógyulása, ezért fontos, hogy tegyünk is érte, elsősorban fizikai testünk pihentetésével, regenerációjával.

Január 4, szerda és Január 13, péntek között még egyfajta depresszió, kiüresedés, elárultság érzete is ott lehet. A Szibérián átvezetett kislány még nem tud menni az övéihez, így ne akarjuk azonnal visszanyerni a korábbi üzemi hőfokot és pozitív állapotokat, érzeteket, helyzeteket. Ez a lábadozás időszaka, különösen január, de ez a hét egészen bizonyosan. (Vénusz együtt Leszálló Holdcsomóponttal Halakban, szemben Felszálló Holdcsomóponttal Szűzben)

Január 4, szerda és Január 18, szerda között minden ambíciónknak fizikai, érzelmi és szellemi részeink gyógyítására és regenerációjára kellene mennie. Itt már a miazma-felhő utolsó visszaperdülései vannak, itt már vagyunk annyira kint belőle és vagyunk annyira stabilak, hogy találjunk egy kis részt, amiből meg tudjuk tenni ezt a látást, észrevevést, öngyógyítást. Önreflexívek tudunk lenni, és ebből figyeljük, gyógyítsuk magunkat, adjunk energiát magunknak minden értelemben. (Mars Halakban szextilben Plutoval Bakban)

Január 5, csütörtökön a Merkúr visszalép a Bak jegyéből a Nyilasba. A Merkúr jellegeivel teljesen ellentétesek a Bak minőségei, és ezen a területen volt száműzetésben december 3-a óta, tehát egy hónapja. Közben megjárta ő is a Bak Pluto kínjait, így ezen a napon visszalépése a Hit, Remény, Bőség, Jövő jellegeit adó Nyilasba egészen üdvözölendő és kívánatos. Láthatjuk, hogy a két legkönnyedebb, legjátékosabb, legvilágibb bolygó, a Vénusz és a Merkúr a szaturnikus Bak és Vízöntő jegyekben volt november vége-december legeleje óta, így ne csodálkozzunk, ha december egyáltalán nem volt csilingelő, könnyed, játékos. A Vénusz 3-án kilépett a Vízöntőből a Halakba, a Merkúr itt visszalép a Nyilasba, és mindez segít majd valamennyire tartani a frontot, míg közben a fent leírt Nap átég a Bak Pluton. Ne vegyük komolyan magunkat ezekben a napokban, de mivel jönni fog még a cucc, úgy vegyük komolyan magunkat, hogy ami feljön, azt gyógyítsuk, amikor nem jön fel, pihenjünk. Ha meg kell beszélnünk valami nagy dolgot magunkkal, vagy másvalakivel, innen csütörtöktől normálisabban tud ez megtörténni.

Január 6, péntek és Január 17, kedd között kapunk még egy csomagot, amit lehet gyógyítani. Ebben a másfél hétben végképp elveszthetjük a kapcsolatot a realitással, végképp azt érezhetjük, hogy nem maradt józanság, Emberség: egyénileg és Kollektíven is. Ha még vannak álló, létező Párkapcsolatok, több elvérezhet itt január közepén. Ha valaki látta az Avengers/Bosszúállók filmeket, vagy ismerős neki Hulk karaktere, úgy fogunk majd küzdeni itt a józanságunkért, emberségünkért, ahogy ő teszi folyamatosan. Annyi ideje pöckölgeti a pucánkat itt már az élet, és/vagy valaki konkrét személy, hogy igazán akaródzhat már odacsapni itt, de még az utolsó pillanatban meg-megállhatunk ebben. De nem. De igen. De nem. De igen. (Nap Bakban kvadrátban Jupiterrel Mérlegben)

Január 6, péntek és Január 15, vasárnap között, ezzel teljesen párhuzamban szeretnénk egy nagyot kvantumugrani, szeretnénk itt teljesen mások lenni, más dolgokat tapasztalni, kiugrani a bőrünkből, az életünkből; mindegy, csak ne az, ami itt és most van. Egy megoldás van itt: csinálni tovább. Vegyünk itt egy levegőt, és csináljunk mindent tovább. Mint a zen anekdotában: „Mester, a napom azzal telik, hogy alszok, eszem, iszom, megborotválkozom, dolgozom, alszom. Hogy lehet ebből kikeveredni?!”. „Úgy, hogy alszunk, eszünk, iszunk, borotválkozunk, dolgozunk és alszunk.” (Nap Bakban kvadrátban Kos Uránusszal)

Január 7, szombat és Január 19, csütörtök között az előző két kvadrát hatással párhuzamban a gondolkodásunkért, mindennapi cselekvéseinkért, kommunikációnkért, Belső Gyermekünkért felelős Merkúr fényszögkapcsolat nélkül halad a Nyilas, majd főképp ismét a Bak jegyekben. Ilyenkor ezek a területek mindig leállnak, akadoznak, beszorulnak, így nem ebben a másfél hétben leszünk egy hollywoodi talk show-hoz hasonlatosak, és az életünk sem. A bennünk árválkodó Belső Gyerek is egyre árválkodhat, sőt, a felnőtt énünkre is már a frászt hozhatja, saját magunkat is idegesíthetjük már eddigre. „Csúnya, buta, rossz gyerekek vagyunk!”, és elhisszük, mert ez van, ez van, mert elhisszük. Mindeközben a Nap éppen ezért ég át a Bak Pluto együttállásán, hogy legyenek már Felnőttebb, egységesebb részeink is, és azokról majd felszabadíthassuk, elengedhessük a beszorult Belső Gyereket; de ez majd január vége és február témája lesz csak.

Január 8, vasárnap és Január 18, szerda között lesznek azért gyógyító, elsimító, ringató hatások is, az Egyensúly és a Dialektika elve alapján! A korábban már megcincált Vénuszt érintik, így míg a Merkúr éppen ebben az időszakban magányoskodik, a Vénusz szinte napra pontosan megpihen és ringatódik. Ha van lehetőség békülni, összebújni, jó cselekedetet tenni, akkor annak itt az ideje. A világi bolygók közül a Nap és a Merkúr szenved, de a Vénusz tud segíteni ebben és a béke meglelésében, megőrzésében. (Vénusz Halakban együtt Neptunusszal)

Ugyanakkor Január 8, vasárnap összejövős, újra összejövős, akár gyermeknemző nap is tud lenni mindebben. Egy kicsit találkozhatnak az álláspontok, a bennünk és a külvilágban lévő Férfi és Női. Igyekezzünk ezen a napon különösen pihenni, randevúzni, kirándulni: valami kellemeset, együttműködőt csinálni. (Vénusz-Neptunusz-Mars-Leszálló Holdcsomópont együtt Halakban)

Január 9, hétfőn a három hete hátráló Merkúr bolygó előreindul! Hátráló időszaka alatt szoktak fennakadások lenni közlekedésben, ügyintézésben, a dolgok működésében, és egészségügyileg főleg a belek, illetve a torok, a tüdő területe szokott érintett lenni. Innentől a december közepétől tapasztalt anomáliák nagyban lecsökkenhetnek. Olyan nagy ugrándozás azért mindebben azért nincs még, mert ahogy fentebb láttuk, a  Merkúr itt még bőven bármilyen fényszögkapcsolat nélkül van, és néhány napra, Január 13 pénteken ismét visszalép a Bak jegyébe, így kiképzése folytatódik, újraindul. De legalább előrefelé halad, így ha a félig teli poharat nézzük, már ez is nagy dolog! :)

Január 11, szerda és Január 27, péntek között hasonló hatás lesz, amiről fentebb olvashattunk. Kicsit unjuk már ezt a tehetetlen, beszorult, örömtelen, valamennyire lusta és dekadens állapotot, és ki akarunk majd forogni belőle. A korábban írt hatás inkább fejben-idealisztikusan gondolkodás, jövőbe merengés, képzelgés, ez pedig valamivel aktívabb. Ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor várunk valamit, még odébb van, de már nagyon türelmetlenek vagyunk, ezért elkezdjük a körmünket rágni, majd a mellette lévő bőrt, és egyre inkább szétmarjuk magunkat, az ujjunkat. A Gyerekek Korának 20-25 éve elhitette velünk, hogy van bármilyen súlyunk, beleszólásunk a világ dolgaiba; 2016 márciusától-októberétől érezzük, hogy ez nem így van. Ez adja a rágódást, a feszültséget, hogy érezzük, hogy mennyire nincs, nem volt így, soha nem is volt globális-univerzális értelemben súlyunk, és sejtjük, hogy ami előttünk áll, az valami sokkal nagyobb és sokkal másabb, mint az elmúlt 20-25 évben megszokott. Próbálnánk kontrollálni, próbálnánk előre menni az időben, hogy lássuk mi lesz, még ha sejtjük is, hogy nem fog tetszeni, de legalább feloldja a kétségeket, az ismeretlent. De még nem látjuk, még várnunk kell, ezért kényszeresen marcangoljuk majd itt magunkat; és hát igen, nagy valószínűséggel aki az utunkba kerül, azt is. (Mars Halakban kvadrátban Szaturnusszal Nyilasban)

Január 14, szombat és Január 24, kedd között emiatt olyan stratégiát kellene alkalmazni, amit úgy hívhatnánk, hogy „1914 Karácsonya”. Ez volt az Első Világháború első karácsonya, ahol még annyira azért nem tekeredtek bele az emberek a harcokba, nem itatta őket át a másik oldal ellenségképe, és itt karácsonyfákat állítottak a frontokon is, sőt, átmentek egymáshoz a másik oldalra karácsonyozni. Ha már úgyis hadban vagyunk itt, elsősorban magunkkal, durrantsunk nyugodtan oda magunknak és a másiknak, de tegyük ezt úgy, hogy tudjuk és ő is tudja, hogy ezt l’art pour l’art tesszük. Egyszer egy regényben olvastam, hogy egy fiatalember udvarolt egy hölgynek, akinek ő is tetszett, és amikor a hölgy apja ezt megtudta, tisztességből párbajra hívta a fiatalembert. Adott neki egy pisztolyt, és amikor lőni kellett, észrevette, hogy az övében nincs golyó. Amikor ezt szóvá tette, a lány apja mellette szándékosan a falba lőtt. Amikor megvoltak, mondta a fiatalembernek, hogy „most, hogy túl vagyunk a párbajon, udvarolhat a lányomnak”.  Valami ilyesmit kellene itt. (Merkúr Bakban szextilben Leszálló Holdcsomóponttal Halakban, trigonban Felszálló Holdcsomóponttal Szűzben)

Január 15, vasárnap és Január 26, csütörtök között egy lágy, átértékelő, elgondolkodtató hatás lesz ott. Segít feldolgozni és integrálni az augusztus elseje óta feljövő dolgokat, lényünk csúnyább, bénább részeit. Rájöhetünk, hogy mik énünk árnyékosabb oldalai, és segíthet elfogadásukban, megértésükben, integrálásukban. Ugyanakkor emberi kapcsolatainkban is segíthet megérteni és meglátni, hogy kivel mit, miért és hogyan működtetünk. Magyarul a Nagy Rájövések és Meglátások Időszaka tud lenni január második fele. Fentebb is bőven láthattunk olyan fényszögeket, amik erre rímelnek, így elmondható, hogy január és különösen a második fele keveréke lesz egy konstans családállításnak, előző életes utazásnak és zen elvonulásnak. Azért jó ez, mert az ilyenek után tud az életünk minőségében egyet feljebb lépni: pont annyival, amit és amennyit kioldottunk, integráltunk az ilyen időszakok során, után. (Vénusz Halakban szextilben Plutoval Bakban)

Láthattuk eddig, hogy január első fele sem egy habos-babos időszak. Január 16, hétfő azonban ebben egy nagy fellélegzés. Kioldódik a Mérleg Jupiter és a Bak Pluto kvadrátja!!! Ez a fényszög október vége óta borzolta a kedélyeket. A Párkapcsolatok, emberi kapcsolatok, életünk harmóniájában lévő jólét, Remény, Hit, Bőség, Jövő témáit mocskolta, rántotta ki-be, csiki-csukiztatta. Nos, ugyanezzel az aktussal kioldódik a korábban leírt sarlószerű, negatívan arató Derékszögű Háromszög is!!! Itt január közepéig kellene még nem legyepálni egymást, mert ha eddig kibírjuk, kínlódásaink, küszködéseink, bel- és külvilágbeli kavarodásaink nagyban enyhülni tudnak, és ami fontos, a fenti pár hatás miatt produktívabbá, gyógyulóbbá, integrálódóvá tudnak válni. Eddig olyan volt, mintha saját butaságunk és figyelmetlenségünk miatt bevertük volna a térdünket, és emiatt minden utunkba kerülőt jól leabáltunk, most pedig rá tudunk jönni, hogy hoppá, hol van mibennünk a dolog. És onnantól a kívülről a térdünkre ugráló dolgok már nem jönnek, vagy nagyon is rájövünk, hogy ezek is belőlünk ugrálnak ránk.

Január 18, szerda és Február 4, szombat között a Nap fényszögkapcsolat nélkül halad a Bak és a Vízöntő jegyekben. Legfelül utaltunk arra a Vénusznál, hogy olyan ez, mintha Szibérián átkelés lenne. A Vénusznál sokkal kellemetlenebb ez, de a kifelé áradó, fényes, világos, hőt árasztó Nap sem érzi túl jól magát a hideg, szűkülő, sötét, szaturnikus jegyekben. E hatás, pontosabban hatáshiány miatt január második felére zen szerzetesekké, aszkétákká avanzsálunk. A cél itt, hogy önként is tegyük meg ezt. Diétázzunk fizikailag, kerüljük a testi, érzelmi kontaktusokat, meditáljunk, terápiázzunk sokat. Itt a cél a teljes önismeret, ez pedig énünkben elveszéssel, énünkbe visszahúzódással tud megvalósulni. Annyi lesz itt a különbség, hogy az idáig érzett fülledt, ön- és közromboló tekergés leszikárul, rájöhetünk, hogy mi volt a bajunk az elmúlt hónapokban, és elkezdhetünk aktívan tenni magunkban azért, hogy kigyógyuljunk abból. Lesöpörjük itt az asztalt, hogy stabilabb, Felnőttebb, Valódibb dolgok legyenek az életünkben, és mi magunk is azok legyünk.

Január 20, pénteken a Nap a Vízöntő jegyébe lép. December 21 az évkör és a Zodiákus legsötétebb pontja, mint a Nyilas és a Bak határa; itt pedig a Bak és a Vízöntő határa a leghidegebb pont. Itt már benne vagyunk egy hónapja a csillagászati Télben, a hidegben, a sötétben, de még bőven van előttünk a Tavaszpontig. Ezáltal ez a nap is amolyan örvény alja, így ha ezt elérjük, innen felfelé és előre haladunk. Hosszú és hideg út, ami a Télből kivezet, de innen már kifelé, a Fény, az Élet felé haladunk. A Vízöntő az Ideák, Jövő, Cél, Perspektívák, Tervek területe is, így innentől már lehet fejben elképzelni dolgokat; lényegesen több valóságalapjuk lesz, mintha december, vagy január első fele során még zavarodottan, izzóan, elveszetten tettük volna azt. Ahogy szikárodunk és tisztulunk itt, annál tisztábban fogunk itt látni és ezáltal haladni, napról napra.

Január 21, szombat és Február 3, péntek között szintén arra kell figyelnünk, hogy ez a nagy Tervezgetés, Jövő, Újítgatás ne legyen túl gyors, túl sietős. Itt még aszkéták, szerzetesek, önkeresők vagyunk. Ha vannak is eredményeink, fejlődésünk, megnyugvásunk, az a dolgok elengedéséből, tisztánlátásából ered, így ne akarjuk visszacsempészni korábbi vágyainkat ebbe. Olyan ez, mintha diétáznánk és edzenénk túlsúlyosan azért, hogy lefogyjunk, hogy ismét mehessen a túlevés. Tartsuk a lelki ’diétánkat’, és amiket meglátunk, amit szeretnénk, amik felötlenek ideaként, ne akarjuk siettetni, hogy a fizikai síkon is megvalósuljon. Vagy megvalósul majd, vagy nem, de itt még nem tudjuk és nem is kell, hogy érdekeljen; hagyjuk tovasuhanni a terveinket, ötleteinket, gondolatainkat. (Vénusz Halakban kvadrátban Szaturnusszal Nyilasban)

Január 24, kedden a két Holdcsomópont a Halak és a Szűz jegyek 5-ik fokaira ér. A Leszálló Holdcsomópont mindig azt mutatja, merre ne menjünk, merre van a zsákutca, a Felszálló Holdcsomópont pedig hogy merre haladjunk. Itt még nem váltanak be a Vízöntő és az Oroszlán jegyekbe, de már elérik a vonzáskörzetüket. Április végén váltanak majd jegyet, azaz van három hónapunk a stratégiáink módosítására.
A Leszálló Holdcsomópont 2015. október eleje óta a Halak jegyében arra hívta-hívja fel a figyelmünket, hogy a lehető legrosszabb stratégia és hozzáállás, a leginkább zsákutca, ha a Feltétel Nélküli Szeretetet (FNSZ), az Egységet, a Békét itt a fizikai síkon várjuk. Nem kell zseninek lenni, csak visszaemlékezni, hogy 2015 októbere után rögtön indult számos olyan esemény, ami mindenről szólt, csak az Egységről, az empátiáról és a józan észről nem. Totális felrobbanás, szorulás, szétdarabolódás szemtanúi voltunk és vagyunk azóta.
A Felszálló Holdcsomópont 2015. október eleje óta a Szűz jegyében arra hívta-hívja fel a figyelmünket, hogy a lehető legjobb stratégia, ha a korunknak-nemünknek leginkább megfelelően működtetjük a Felnőtt életünk mindennapi rutinját, és nem foglalkozva túlzottan a Külvilág-grandőr dolgaival, sem a belvilág tekergéseivel, maradjunk egy középpontban, és tegyük a dolgunk.

A Leszálló Holdcsomópont a Vízöntőhöz érve innentől, de főleg április végétől arról szól, hogy a legrosszabb, ha a Külvilág, a Kollektív és a saját kavargásaink elől megszökünk a fizikai és érzelmi síkokról, és elkezdünk fémes-szürkén agyalni, tervezni, kihúzódni. A Felszálló Holdcsomópont az Oroszlán jegyében azt jelenti, hogy továbbra is a cél a Középpont, ahogy a Mérleg és a Szűz jegyekben volt 2014 márciusa óta, de az Én-t, az Erő-t, a Kontrollt növelni kell. Azaz így, hogy a Gyerekek Korának már tényleg vége, vállalnunk kell azt, hogy Létezünk, Cselekszünk, Valakik vagyunk: hogy van Akaratunk. És bizony ez konfrontálódással járhat, valaki-valakik lepattannak erről, valaki-valakik nem férnek ebbe bele. Itt az Állatok Korában ez nagyon cseles, ugyanis ez nem a Kos-Mars ’kis én’ dolga. Az Oroszlán témáiban már van is nekünk valami; a Kos-Mars szintjén nincsen, és ezért küzdünk. Az Oroszlán szintjén Értéket képviselünk, vannak dolgaink. Mindez ugyanolyan távol áll az emberek 95 százalékától, mint a korábbi Mérleg kecses, kulturált, társadalmi, egyensúlyi jellegei, és a Szűz Felnőtten Működő jellegei. A Gyerekek Korában te „értéket képviselsz, mert vagy”. Semmi köze ennek az Oroszlán Felszálló Holdcsomópont iránymutatásához. Abban azért képviselsz Értéket, mert Tudsz valamit, Vagy valaki, és ez egy folyamat eredménye már. A Gyerekek Korában el sem tudtál indulni ezen a folyamaton, hiszen elhitették veled, hogy vagy már valaki, tudsz bármit is.

Január 25, szerda és Február 2, csütörtök között a Merkúr is áthalad a Bak Pluto együttállásán. Volt már nekünk ilyen December 11 és December 26 között. Emlékezhetünk, sok közlekedési baleset volt ott, eszközök, készülékek elromlottak, fizikailag egy vírus a torok-tüdő és a belek területét támadta hányós-hasmenős tünetekkel. Ugyanakkor a Belső Gyerek témák is felizzottak, és számos dolog a Múltból, számos dolog, ami gyűlt, de nem került kimondásra, megélésre, ezért bomló és erjedt lett. Itt még rúg egy utolsót január edzése, zen elvonulása, és a Vénusz és a Nap után a Merkúr is teljesen átmegy a Bak Pluton. Ezáltal február 2-ára olyan edzettek leszünk, mint az acél. Mindhárom gyors, világi bolygó átment a Bak Pluton, így jó esetben kívül-belül, alul-felül, mindenhogyan ráláttunk magunkra, külső-belső világunkra. Az alacsony szint ezek után az elkeseredés, erre rímel a Halak és a Vízöntő határán járó Leszálló Holdcsomópont, ahol megriadunk ezektől a naaagy és csúúúnya dolgoktól, amik nem a Szeretet, Béke, Egyetértés, lássuk őket akár kívül, akár belül. Magas szinten egy csendes bölcsesség és határozottság, nyugodt erő tud ott lenni rajtunk innentől, aminek segítségével működtetjük Életünket és önmagunkat Felnőttek módjára; és egyre nagyobb hangsúlyt kap az Integrált Felnőtt Én; erre rímel a Szűz és Oroszlán határán lévő Felszálló Holdcsomópont.

Január 27, péntek és Február 19, vasárnap között nagyon sok kapcsolat, különösen Párkapcsolat tud ettől megújulni, újjászületni, illetve újak kezdődni, születni. Arra kell figyelnünk, hogy picit rajtunk lehet egy csikós vadság, kontrollálatlanság, mint amikor a nagy szenvedélyben az ágytámlának verjük véletlenül a másik fejét vagy a sajátunkét. Itt már érezzünk nagyon, és ami a lényeg, relevánsan, hogy lehet mocorogni. Mint versenylovak a boxban mielőtt nyitják az ajtót, és lehet rohanni, úgy fogunk itt ficánkolni. Ügyeljünk emiatt arra, hogy ne rúgjuk le saját magunkat, és a másikat nagy igyekezetünkben. Ha ezt jól csináljuk, mint ketrecből szabadult foglyok tudunk szaladgálni és hemperegni a mezőn. :) (Vénusz Halakban-Kosban együtt Marssal)

Január 28, szombat és Február 5, vasárnap között a beszorult és integrálatlan Gyerekrészeink át akarják majd menteni magukat ebbe a Felnőttebb világba. Ha szülőként este kicsit hancúrozni szeretnénk, nagy valószínűséggel úgy tesszük, hogy nincs ott a gyerek, vagy már alszik, és amikor kopogtat az ajtón, biztosan lehervadunk. Így lesz ez itt bennünk is. Megzavarodhatunk egy kicsit, és torz-perverz módokon azon fogunk morfondírozni, hogyan mentsük át teljesen elavult, beszorult, savas, sérült Gyerekrészeinket. Nem fogjuk tudni átmenteni, a cél teljes beolvasztásuk, elengedésük, integrálásuk, de egy hétig még próbálkozunk majd. Ez rendben van, így is, úgy is február első hete az, amikor indulhatunk, ez még bőven belefér itt. :)

Január 29, vasárnap a Mars a Kos jegyébe lép. Egyik oldalról annyiban fantasztikus ez, hogy véget ér téli száműzetése, és a Tavasz kezdetét jelképező Kosba lépve feléled. A Kos ráadásul saját jegye is, így az én-ünkért, akaratunkért, tetterőnkért felelős Mars itt nagyon jól érzi magát. Tekintve viszont, hogy már az Állatok Korában vagyunk, melynek uralkodói a Kos és a Mars, felizzhat az egyéni emberekben és a Kollektívában is az önösség, a harc, a küzdés, az „ember embernek farkasa”. Mint karámban a tülekedés, oda-odamarás, teljesen megszokott az állatok között, ezért vannak juhászok és egyéb gazdák, hogy ezt felügyeljék. Az embereknél ilyen már nincsen, ezért figyeljük magunkat, hogy ha ilyen jellegeket fedezünk fel magunkon, időben vegyünk levegőt, illetve ha ilyen közegbe kerülünk, ne marjanak le minket. Ha ezt működtetni tudjuk, január legvége-február eleje teljes Születés, Újjászületés tud lenni énünkben és életünkben egyaránt.

Január 29, vasárnap ugyanakkor a Vénusz bolygó a Halak 25-ik fokára lép, ezáltal eléri a Kos jegy vonzáskörzetét. Ez (is) segítheti meglévő kapcsolatok megújulását, friss erőre, lendületre kapását, és új kapcsolatok indulását, értve itt elsősorban mindkét esetben férfi-női, párkapcsolatot. Ugyanakkor a Vénusznak a Kos egy picit túl erős, túl hirtelen, így mint „rendes kislányok, legyünk észnél”. Magunkban, a másikon és a környezetünkben is figyeljük, hogy ha túl sok vagy túl gyors valami, még időben tudjuk jelezni, korrigálni, mielőtt bepörögne, és elvinné a lendület. Az erőszak és az erőszakoskodás nem jó, a biztonságos száguldás jó; ezek a fő irányelvek innentől.

Január 30, hétfő és Február 5, vasárnap között a beszorult és integrálatlan Gyerekrészeink egy másik hatáson keresztül is mennek még egy kört. Komplett „töppedt iker szarkóma” tud itt létrejönni, ahol is a múltbeli, főleg gyerekkorban elakadt benyomásaink, céljaink, vágyaink és énrészeink a legcselesebb módokon akarhatják átmenteni magukat az új Énünkbe és Életünkbe. Olyan ez, mintha a fent említett példával élve, az éppen akcióba lendülő szülőkkel alkudozna a gyerek, hogy „Anyuci-apuci, nem tudom, hogy mit akartok csinálni, de hadd maradjak itt!”. Elég perverz lenne, ha ez így lenne, és ilyenkor jó esetben kíméletlenül kitessékeljük a gyermeket. Itt is. Ezek a részek mindig arról szólnak bennünk, hogy nem volt éppen elegendő figyelem és energia, (a kettő egy érem két oldala), ezért az ottani kis tudatunk nem tudott feldolgozni benyomásokat és konzerválódott. Erre amolyan telér-rétegekként épültek a további benyomás és tapasztalás-rétegek, és a mélyben elfelejtették lekapcsolni a programokat. Ezek pedig a legváratlanabb helyzetekben tudnak beaktiválódni, megölve a Jelent, illetve igazán torz célokat, vágyakat tudnak adni, melyeknek semmi relevanciája nincs, és gyakorlatilag legnagyobb ellenségeink. A Jelenben nem engednek lenni, vissza hozzájuk már nem tudunk menni. Például, ha nem kaptuk meg három évesen a rózsaszín biciklit, és ez beégett, nem leszünk boldogok felnőttként, mert ezt a szomorúságot hordozzuk, és nem értjük miért vagyunk szomorúak. Jön valaki szerencsétlen, ránézünk, szomorúak vagyunk, ő pedig azt hiszi, miatta, így vagy kompenzálni kezd, vagy nekünk támad: így alakul ki egy negatív örvény. És még ha felnőttként meg is kapjuk a rózsaszín gyerekbiciklit, szó szerint, akkor sem leszünk boldogok; mert nem Itt és Most, felnőttként kell ez, hanem ott kellett gyerekként. Ennek kínlódásából a kivezetés visszamenni regresszióval ahhoz a szituációhoz, innen megadni neki a figyelmet és az energiát, és az a telér-réteg minden fájdalmával és negatív töltésével kioldódik. És hány ilyen telér-réteg van bennünk…. A 2016-os volt „A Felnövés Éve”, és itt 2017 első hónapjában, januárban kell az ott összeállt és beért elakadt Gyermeki csomagot, részeinket elengedni.  Mert ezek a beszorult telér-rétegek azok, melyek akadályoznak a Párkapcsolatban és Felnőtt életünk Működő rutinjának megélésében. (Merkúr Bakban kvadrátban Jupiterrel Mérlegben)

child-you-cant-wait-to-grow-up-and-be-an-2619149.png

Aktuális híreink:

Csatlakozni tudtok a Facebook-on a 'Zöldkör' csoporthoz - Itt olvashatjátok a Napi megosztásokat, ahol az adott hatások még bővebben vannak kifejtve, és más aktuális írások, cikkek is olvashatóak. Csatlakozzatok bátran! :) 

https://www.facebook.com/Z%C3%B6ldk%C3%B6r-456993754510696/ 

https://www.facebook.com/groups/zoldkor.blog/.

http://zoldkor.com/napi-megosztas.html

- Kapható az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' című könyv:

Átvehető személyesen, időpontegyeztetéssel (babity.richard@gmail.com), és rendelhető utánvéttel is. 

Ár: 3000 Ft, Terjedelem: 304 oldal

http://zoldkor.com/konyvek/iranytu-a-spiritualis-fejlodeshez.html

Kapható az 'Iránytű az Asztrológiai Önismerethez' című könyv: 

Átvehető személyesen, időpontegyeztetéssel (babity.richard@gmail.com), és rendelhető utánvéttel is. 

Ár: 3000 forint, Terjedelem: 320 oldal. Az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' könyvvel együtt a két könyv ára 4 ezer forint!

http://zoldkor.com/konyvek/iranytu-az-asztrologiai-onismerethez.html