HTML

A blogról

Tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Könyvek
http://zoldkor.com/

Önismereti Tanfolyamok
http://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2017.05.31. 08:25 Zöldkör

Június hónap Asztrológiai előrejelzése, 2017

Június hónap során számos olyan hatás fog történni, mely révén megszűnik a fél éve tartó izzás, ami a Vénusz kanossza-járása miatt volt! Ha ügyesek vagyunk, a Párkapcsolat, a Harmónia, a Társadalmiság, Emberi Kapcsolataink témái sokkal kisimultabbak tudnak lenni. :) Sőt, a Vénusz Nagytestvére, a Jupiter is előre indul február óta tartó hátrálásából! Így a két Jótevő bolygó már a hónap elején nagyfokú gyógyuláson, feltöltődésen megy át. :) Egyéni életünkben fontos emiatt, hogy értékeljük és keressük ezen területek harmonikus megélését, és nyugodtan, finoman kapcsolódjunk, töltődjünk.

A Kollektívben pedig június során, különösen a hónap végétől az elmúlt 15-20 év, méginkább az elmúlt 70 év „mindent akaró”, „általánosító”, „kiáradó” rendszere a fordulópontjához ér. Mostanra mindenki belátta, hogy a matéria szintjén ez nem működik. A „pán” ez és „pán” az lokálisabbá, szűkebbé alakul. A szivárvány tövében hajszolt kincset elengedjük, és ismét megjelennek a szűkebb csoportok, a közösségek. Ha hajlandóak vagyunk elengedni a pán-ezt, pán-azt, a hiperliberalizmust, akkor a Közösség témáiból pozitívan tudunk részesülni. Minden rendben ezzel. Rájöttünk, hogy nem megy, és egy kicsit elengedjük a feszítést, hogy a 'Mindent' egy kalap alá hozzuk. A feladat saját magunknak az egyéni életünkben, és a politikusoknak a Kollektívben ugyanaz: ezt a lazítást, elengedést minél hamarabb és minél elegánsabban megtenni, méltósággal elengedni a ’Minden’-t akarást. Úgy, hogy kevesebbet fogunk, többet tudjunk markolni: végre. :)

Május 29, hétfő és Június 9, péntek között meg-megjelenik bennünk az igény a szocializáltságra, programokra, ismerkedésre, barátkozásra. Valójában ezzel tesszük magunknak itt a legjobbat: találkozzunk számunkra érdekes emberekkel, és tegyük az életünket mozgékonyabbá, sokszínűbbé ebben a majdnem két hétben. (Nap Ikrekben trigonban Jupiterrel Mérlegben)

Május 30, kedd és Június 10, szombat között ugyanakkor ezzel szinte napra párhuzamosan a minőségre is oda kell figyelnünk. Egy nagyon finom egyensúlyt kell találnunk, hogy ez a jövés-menés, barátkozás, tennivalók ne az elmúlt 15-20 év felesleges és felszíne pörgése legyen, és ne az elmúlt fél év melankolikus ’lapítása’, tehetetlen várakozása. Ez a fényszög egymással nagyon ellentétes hatóerők csiki-csukijából áll: egyik részünk nagyon vágyik a mozgékony örömökre, mert ezt szoktuk meg, és érezzük, hogy az elmúlt fél év után jó lenne kicsit gondtalannak lenni, egy másik részünk pedig vágyna a mindezek mögötti Valódi Békére, Nyugalomra, Egységre. (Nap Ikrekben kvadrátban Neptunusszal Halakban)

Ebben a másfél hétben itt június elején az ebben való egyensúlyt kell megtalálnunk. :) Hogy még szórakoztató és örömteli, de ne felszínes, hanem kapcsolódást adó dolgokat csináljunk, olyan emberekkel találkozunk. Az ilyen embereket hívták még régebben, kb 2004 előtt Barátnak. Olyan valaki, aki egyszerre szórakoztató és Mélységeket is meg lehet vele élni.

Június 3, szombat és Június 8, csütörtök között ennek közepén egy fontos Kapu lesz nyitva. Úgy kellene a fent leírt két fényszöget megélni, hogy miközben csináljuk őket, megőrizzük Valódi Énünket, annak Integritását. Eddig úgy csináltuk a dolgainkat, hogy a ’kis én’-ünk, az egonk atommagként beszorult magába, és a felszínen pedig teljesen szétszórtuk magunkat. Belül szorongunk, kívül vetítünk. A kettő közötti rétegben pedig nem maradt, nem volt semmi. Most ezt a három részt kellene egyensúlyba hozni: a legbelső részünket, az arany középutat és a legkülső részt. Énünknek egy rugalmas, használható, de stabil szerkezetet találni.
Az egyik út innen egy teljes fantáziavilágba vezet, amennyiben ezt nem tudjuk vagy akarjuk megtenni, a másik út pedig Önmagunk Közepének megtalálásához, egy nyugodt Erőhöz és Stabilitáshoz. (Merkúr Bikában-Ikrekben kvadrátban Felsz.HCs.-tal Oroszlánban, kvadrátban Lesz.HCs.-tal Vízöntőben)

Június 5, hétfőn a Mars a Rák jegyébe lép, és ott lesz Július 21-ig. Utoljára 2015 júliusában járt itt. Jellegeiket tekintve nagyon ellentétesek. A Mars egy ’magányos farkas, magányos harcos, egyedül küzdés’, a hirtelenség és az erők, energiák rövid, de erőteljes kiáradása, kirobbanása. A Rák pedig egy befogadó, én-nélküli, nyitott, nyugodt, laza, körülölelő energia. Gyakorlatilag egymásnak teljes inverzei.

Amikor utoljára járt itt 2015 nyarán, akkor ért véget a görög pénzügyi adósságválság éppen, és akkor kezdett igazán mocorogni a migráns-ügy, hogy augusztus-szeptemberre csúcsosodjon. A Rák általában véve az Országot, Földet, Hazát, Otthont is jelenti, így a Mars ide belépése és itt áthaladása ezen témák mocorgását, mozgolódását, akár felhevülését jelenti. Tekintve, hogy jelenleg a világban oly sok területen, oly sok platformon vannak kérdéses ügyek, gyakorlatilag lehetetlen megmondani, hogy hol fogja kifejteni a hatását. Általánosságban le tudjuk írni, és tapasztalatilag majd meglátjuk.

A Rák ugyanakkor a Családot is jelenti, a Mars pedig valami Újat, valaminek a Kezdetét. Arra is felhívja a figyelmünket ez a Június 5 és Július 21 közötti időszak, hogy a Család koncepcióját át kell értékelni magunkban: egyénileg-lokálisan, és bizony, Kollektíven is. A Család korábban különböző rangú és funkciójú, de egyenlő jogú egyének gyülekezete volt (vagy kellett volna lennie). Jelenleg más: jelenleg megzavarodott individuumok, akik egyénileg kapargatják-keresgélik a boldogságukat, és hogy ne legyenek egyedül, vagy amikor beborul valami, keresik a családtagjukat. A családtag nem identitás, nem Kapcsolódás lett, hanem használati tárgy. Amikor unjuk magunkat, vagy rosszul vagyunk, vagy szükségünk van valamire, azaz megszokásból, akkor találkoznak családtagok. Amikor nem megy az individuális ’boldogság’-kaparászás. Ennek kellene itt átalakulnia. :) Minél jobban megy ez Kollektíven, annál kevésbé kell az Univerzumnak Marsikus Erővel nyomnia, kényszerítenie bennünket a Család felé. Minél inkább megcsináljuk lokálisan, annál jobban védve vagyunk a Külvilág történéseitől.

Június 6, kedden a Vénusz a Bika jegyébe lép. Hallllleluja!!!! :D

Ha pontosan nézzük, 2016 szeptember 24 óta van Kanossza-járása, amikor a Skorpió jegyébe lépett. Ha nagyvonalúan nézzük, 2016 november 12 óta, amikor a Bak jegyébe lépett, 6 és fél hónapja, több mint fél éve szenved a Párkapcsolatok, Szerelem, Társadalmiság, Kulturáltság bolygója.

Bikába lépése, mely egyben saját jegye is, nagymértékben segíthet a fenti címszavak konszolidációjában. :) Innen hosszú hónapokig számára biztonságos jegyekben jár majd a Vénusz, így törekedjünk, hogy a vénuszi témákban minél odafigyelőbbek, együttműködőbbek legyünk, hogy kamatoztathassuk hosszú hónapok után azt, hogy nyugodtabb részekre ért. :)

Június 7, szerdán a Merkúr az Ikrek jegyébe lép. Újabb jó hír. A Merkúr nem szenvedett annyira, mint a Vénusz az elmúlt fél évben, de azért tekintve, hogy az Ikrek a Merkúr saját jegye, ez is mindenképpen pozitív és jó hír, és a Merkúri energiák szabadabb-teljesebb áramlását jelenti. Innentől Június 21-ig az lenne a dolgunk, hogy jöjjünk-menjünk, mozogjunk sokat, és ha tehetjük, töltsünk sok időt gyerekek társaságában.

Június 7, szerdán a Vénusz ugyanakkor kilép egy olyan fényszögből is, mely Párkapcsolatunkat, emberi kapcsolatainkat úgy rendezte, hogy közben hántott is le rólunk és az adott kapcsolatról Régi dolgokat. Rájöhettünk, hogy mi az, ami nem megy, és mi kell, hogy menjen az adott kapcsolat, és úgy általában az életünk. (Vénusz Bikában kilép retrográd Nyilas Szaturnusz trigonjából)

Június 9, pénteken a Vénusz kilép egy másik őt Megújító, akár felkavaró fényszögből is. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire jelentőségteljes volt az elmúlt fél év a Vénusz szempontjából, mennyire meg lett csavargatva, át lett vizsgálva, égetve, gyűrködve. Ez a nap is további enyhüléseket, elkészültebb munkát jelent a Vénusz szempontjából. :) (Vénusz Bikában kilép Kos Uránusz együttállásából)

Június 10, szombat – „A” nap. A Nagy Jótevő Jupiter előrefelé indul a Párkapcsolatok, Harmónia, Társadalmiság, Emberi Kapcsolatok jegyében, a Mérlegben.

Február 6-án kezdett hátrálni itt, így segítő, energiával feltöltő jellegei ezeken a területeken gyakorlatilag megszűntek létezni. Ettől a naptól ismét ereje teljével tudja támogatni a Mérleg jegyét, kifejtve maradéktalan energiáit a jegy témáira.

Láthattuk, Június 6, 7, 9, 10 olyan napok, amikor sorra olyan hatások történnek vagy éppenséggel szűnnek meg, amik hozzájárulnak életünk könnyed és mozgékony jellegeinek egészséges visszanyeréséhez. Tágabban 2016 augusztus 1, szűkebben 2016 november, még szűkebben 2017 január-február óta úgymond gatyán voltak ezek a Párkapcsolati, Társadalmi, Emberi témák. Itt Kegyelemből abbamarad a csavargatás, a figyelmeztetés. Itt, innentől kellene okosnak lenni. Megőrizni a megszeppentségből eredő Jóindulatot, Jószándékot, és nem hagyni magunkat újra elkanászodni. Arról szólt ez az elmúlt fél év, hogy elfelejtettük értékelni, amink van, amit Emberként kaphatunk-megélhetünk, így egy kicsit elzárták ezt. Most kinyitják, így ne a régi mintát folytassuk, hanem a Hála növekedjen bennünk, azért, amink van. :)

Június 10, szombat és Június 20, kedd között emiatt lesz egy fényszög, ami arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne kanászodjunk el. Olyan ez, mint amikor a gyerekeket hagyják játszani, de a háttérből vagy az ablakból figyelnek a szülők, a felnőttek. Ha valami túlmegy egy határon és kezd káoszba tartani, akkor jön a megfogás, a keretek kijelölése. A legjobb lenne Felnőttnek lenni, de ez nagy kincs manapság, így ha már Gyermekek vagyunk, legyünk jóindulatú és figyelmes gyermekek. Rugalmasak. (Nap Ikrekben szemben retrográd Szaturnusszal Nyilasban)

Június 11, vasárnap és Június 16, péntek között mindebben van egy nagyon felfrissítő, nagyon üde hatás is. Érzetében olyan, mintha elmennénk nyáron egy spanyol vagy görög kisvárosba, és éppen belecsöppennénk váratlanul egy borfesztiválba, vagy valamilyen ünnepségbe, ahol mindenki barát, mindenki jól érzi magát és szórakozik.
Szervezzünk erre a hétre, ezekre a napokra valami könnyedet, szórakoztatót, a nagy és magvas dolgokat pedig tegyünk félre egy kicsit. :) (Merkúr Ikrekben trigonban Jupiterrel Mérlegben)

Június 13, kedd és Június 23, péntek között az lenne a feladat ugyanakkor, hogy egyik kezünkkel meglássuk saját androgünségünket és mindezt a mai társadalom működésében, felépítésében: a többi emberben, emberen is. Hogy jelenleg férfinek nők vagyunk, nőknek férfi, gyereknek felnőtt, felnőttnek gyerek, vidámnak szomorú, szomorúnak vidám. Minden vagyunk és közben semmi és közben minden. Amennyiben ezt meglátjuk, és erre ez a másfél hét energetikailag remek, egyre inkább rákapunk az ízére és keresni fogjuk, hogy korunknak-nemünknek megfelelően éljünk, és ne a ’semmi-minden’ léggömbben. (Nap Ikrekben-Rákban szextilben Felsz.HCs.-tal Oroszlánban, trigonban Lesz.HCs.-tal Vízöntőben)

Június 13, kedd és Június 23, péntek között ezzel napra párhuzamosan lesz egy hatás, ami ennek gyakorlati, földelt megközelítésében segít. Érdekes módon ez is a Család témáira hívja fel a figyelmet, ahogy Naprendszerünk fő bolygója a Nap az Ikrek (gyerek) és a Rák (család) határán halad, miközben kapja ezt a lágy, de ugyanakkor Megújító, Átértékelő fényszöget. Korábban a Család egy fojtogató, uniformizáló valami volt, ami megölte, megfojtotta az egyéniséget és a tapasztalások lehetőségét. A Dialektika miatt ezért elkezdték-elkezdtük szétverni a Családot és menekülni, kitörni belőle. Emiatt a Semmi lett, és pont ez lett a legnagyobb akadály az egyéniségünk, a tapasztalások megélésében. Nincs keret és nincs Tükör. A Dialektika elve alapján most jönne, illetve kellene jönnie a Szintézisnek. A Család fojtogatása (Tézis), az onnan kitörés-menekülés (Antitézis), majd az oda történő visszatalálás, tapasztalatilag már gazdagabban – Szintézis. Ebből pedig egy Új Kezdetet nyerni. (Nap Ikrekben-Rákban szextilben Uránusszal Kosban)

Június 15, csütörtök és Június 25, vasárnap között megtörténik a fél éven át megkínzott Vénusz szanatóriumi pihenője, rehabilitása. Ha tehetjük, kényeztessünk számunkra fontos embert, ha van pár, őt, ha nincs akkor valakit; ezáltal természetesen magunkat is. Gyógyítgassuk az elszenvedett Párkapcsolati, Emberi sebeket, és ez a másfél hét kiválóan alkalmas lesz rá. Pihenjünk, kapcsolódjunk, éljünk meg nyugodt és együttműködő napokat, keressük a konszenzust, a ’pozitívat’. (Vénusz Bikában szextilben Neptunusszal Halakban)

Június 16, péntek és Június 21, szerda között azért folytatódik az is, hogy jó lenne Felnőni. Saját Gyermeki részeink jöhetnek fel, vagy olyan külvilágbeli helyzetek, ahol ezek miatt lepattanunk egy kicsit. Enyhültebb idők és energiák vannak, de önmagunk Felnövesztését továbbra is folytatnunk kellene, a most már lágyabb keretek között is. (Merkúr Ikrekben szemben Szaturnusszal Nyilasban)

Június 16-17, péntek-szombat nagyon jelentőségteljes nap: hátrafelé indul a Neptunusz a Halakban.

Teszi ezt úgy, hogy a nagyon-nagyon gyors mozgású Hold fokra pontosan együttáll vele. A Halak és a Neptunusz bolygó maga is Kapcsolódást, Békét, Egységet, ösztönös Jóságot és Odaadást jelent, a Hold pedig Család, Ország témái. Valószínűleg azt jelenti ez a pontos együttállásuk, amikor éppen hátraindul a Neptunusz, hogy a Kollektívben sokan elengedik majd a ’Teljes Együttműködés’ ideáját, ami a fizikai síkon egyébként teljesen megvalósíthatatlan. Államközi együttműködések, szerződések fognak itt vagy felbomlani, vagy erjedésük megindulni.
Ugyanakkor, mivel a Mérleg Plutosok első generációja is most ér a 47, 46, 45, 44, 43 éves korához, sok embernek fog leesni, hogy valószínűleg ebben az életében nem lesz már saját gyermeke. Az Anyaságnak, a jelenben lévő saját Családnak (Hold) ilyen jellegű elengedése kezdetben valószínűleg sok embernek fog induló melankoliát és értelmetlenség érzetét okozni (hátrálni kezdő Neptunusz), mely azért a Kollektívbe is bele fog keveredni. Ha ezekben a napokban, vagy az innen induló hetekben furcsa nyomást, szomorúságot érzünk, legyünk nagyon éberek, mert könnyen lehet, hogy nem is a sajátunk, hanem leradarozzuk Kívülről, a Kollektívből.

Június 17, szombat és Június 25, vasárnap között ugyanakkor az Én-t, a Minden-t jelentő Nap, és a Gyermeket jelentő Merkúr együtt lépnek a Gyerek(es)ség jegyéből, az Ikrekből a Családot jelentő Rák jegyébe. Így már a Mars mellett a Nap és a Merkúr is a Rák jegyében lesz. Család, Család, Család, azaz kevesebb, de jobban megbecsült, jobban értékelt, jobban odafigyelt ember.

Június 17, szombat és Július 3, hétfő között ugyanakkor lesz egy ebben a témában feszítő, megoldást nem kínáló fényszög. Ha az erőfeszítéseid, az identitásod a Családért, az Érzelmekért, másokért megy a szó egészséges értelmében (Rák Mars), akkor ki fog szelizni, a világot járni, a spiri csoportokban vetíteni és belőlük felszínes pszeudo-családot építeni (Mérleg Jupiter)? Megfordítva, ha az utóbbit éled, haverok, buli, fanta, szelfi, mindenből a ’pozitív’ és mindez nagy felületre kirakva (Mérleg Jupiter), akkor hogyan tudsz kapcsolódni, megpihenni, tartozni valahova és akár elfogadni a nem-’pozitívat’ is mástól (Rák Mars), ami azért az élet része?! (Mars Rákban kvadrátban Jupiterrel Mérlegben)

Nagy Átmenetben vagyunk itt Júniusban, ahol az elmúlt 70, méginkább 15-20 év működési modelljét, kondicionáltságát kell átszerveznünk. A kevesebb fontos személy felé menni a rengeteg felszínes irányából, visszatérve hozzájuk.

Június 18, vasárnap és Június 22, csütörtök között egy másik fényszög is pont erről szól: a Gyermekből felnőni, belépni-visszalépni a Családba, magunk mögött hagyni az androgün lebegést (Vízöntő) és semmis-éget, ezáltal megtalálni Én-ünket és Erőnket, gravitációs középpontunkat (Oroszlán). (Merkúr Ikrekben-Rákban szextilben Felsz.HCs.-tal Oroszlánban, trigonban Lesz.HCs.-tal Vízöntőben)

Június 18, vasárnap és Július 4, kedd között szintén az Odaadás, Fészek, Érzelmek témái kapnak hangsúlyt, valamint az értük tett erőfeszítés és az irányukba átalakított identitás. (Mars Rákban trigonban Neptunusszal Halakban)

Június 19, hétfő és Június 29, csütörtök között a Vénusz egy átalakító-átalakuló hatáson megy keresztül. Eddigre az elmúlt két hétben a Vénusz megerősödött már annyira fél évnyi csavargatása után, hogy hozzá lehet már nyúlni. Ezt kellene megtenni ebben a másfél hétben. Megnézni, hogy mik azok a falak, betokosodások, azaz a múltban-múltból elakadt énrészek, olyan energiák melyeket nem használunk és ezért jelen vannak a mai napig. Rájönni, hogy amíg ezek vannak, nem tudunk kapcsolódni, és életünk nem tud konstansan örömteli és földelt lenni. Hanem olyan, mint az ekg-görbe: megy egy darabig vízszintesen, mi felfelé ki akarunk lőni, megindulunk efelé, kicsit sikerül, aztán befelé szakad be. Aztán megint konstans vízszintes. Ha leszedjük-kiszedjük a Múlt elakadt énrészeit (Bak Pluto), akkor nincs már, ami felfelé haladásunkban, ugrásunkban, vagy a Jelen stabilitásában akadályozzon. (Vénusz Bikában trigonban Plutoval Bakban)

Június 21, szerdán a Nap a Rák jegyébe lép. Naprendszerünk fő bolygója és Ura a Család, Otthon, Fészek, Érzelmek területére lép, oda víve a fókuszt. Fentebb rengeteget beszéltünk ezekről a témákról és ok-okozati viszonyaikról.

Június 22, csütörtökön a Merkúr is a Rák jegyébe lép. A gondolkodásunkért, kommunikációnkért, cselekvéseinkért és életünk mindennapi rutinjáért felelős bolygó is a Rák témáiban fejti ki hatását. Innentől Július 6-ig a négy hagyományos világi bolygóból három itt lesz a Rák területén, a Vénusz pedig a számára biztonságos Bika jegyében, így két hétig minden, ami földelés, minden, ami Család. :)

Június 23, pénteken kioldódik a Vénusz és a Mars szextilje, mely május vége óta egy hónapja tartott. Ez a fényszög segíthetett, hogy május 22 és június 23 között Párkapcsolati, Férfi-Női kérdésekben rendeződjünk, akár tisztábban lássunk, megnyugodjunk.
Sőt, aki június elején olvassa ezt az előrejelzést, hajrá, mert ha szeretne ismerkedni, vagy meglévő párkapcsolatot kicsit rendberakni, felfrissíteni, e két bolygó lágy kapcsolódása segíteni tud benne. :)

Június 24, szombat és Augusztus 31, csütörtök között indul egy fényszög itt június végén, ami már az Őszi témákat vetíti előre. Két külső-lassú bolygó, a Jupiter és a Pluto csiki-csukis fényszöge, kvadrátja lesz.

2015 szeptembere és 2016 július 30-a között volt a ’hivatalosan’ segítő-támogató trigon fényszögük. Emlékezhetünk, pontosan ez az az időszak, amikor meglepetésszerűen elindult és felizzott a terrorcselekmények időszaka Európában. Ennek oka, hogy a Jupiter annyiban ’segítő’ fényszög, ahogy a hagyományos asztrológia címkézi, hogy korlátlan és maradéktalan erővel kiáradó energiákat képvisel. Trigon, jupiteri fényszögével a Bak Plutora korlátlan és maradéktalan erővel tolta fel a minden emberben és a kollektívben elnyomott, elfojtott, eltakart agressziót, dühöt, ösztönibb részeket. Ez robbant ki Európában: minél domesztikáltabb és egyenlősítőbb, liberálisabb egy terület, annál inkább. Ezért Franciaország, Németország és Belgium voltak a fő területek.

Ez a fényszög itt gyakorlatilag július-augusztus során ’cselesebb’. Ugyanez a fényszög volt már 2016 október 27 és 2017 május 13 között. Ebben az időszakban a kvadrát csiki-csukis hatása miatt mindenki meghülyült, mindenki belül fojtottan izzott és tekergett. Olyanokat mondhattunk, csinálhattunk, vagy történhettek velünk kívül, amiket mintha moziban-tehetetlenül néztünk, és nem tudtuk elhinni: „Ez most vicc, vagy komoly?!” „Hát, viccnek azért durva…”. Ez a fényszög szivattyúval húzza fel az egyes emberekben lévő elakadt énrészeket, melyek akár ebből az életből, akár előző életekből ragadtak be.

Nagyon érdekes lesz figyelni, hogy mit eredményez majd. A ’16 októbere és ’17 májusa közötti első turnushoz képest az a különbség, hogy a gyors-világi bolygók már biztonságosabb, nyugodtabb területeken vannak. Minél jobban leválasztjuk magunkat a Kollektívről, minél inkább intimen-lokálisan vagyunk kicsiben, annál jobb nekünk. Annál földeltebbek, nyugodtabbak leszünk, és annál kevésbé érintenek meg a Kollektív hullámai, annál kevésbé fog leszivárogni az egyéni életünkbe. (Jupiter Mérlegben kvadrátban Plutoval Bakban)

Június 25, vasárnap és Július 2, vasárnap között egy másik Felnövesztő, Megszülető fényszög van. A mai világban eléggé úgy néz ki a szülő-gyerek viszony, hogy mivel a szülők nagyon elfoglaltak, nem jut a gyermeküknek elég energia a Felnövésre, a Beérésre. Ugyanakkor mivel a szülők muszájból ’egyenlősítenek’, gyermekük korlátok-keretek nélkül nő fel: azaz nem nő fel. Emiatt a gyerek a mélyben nem becsüli a szülőjét. Ezért őt Felsőbb-Objektív szempontból nincs miért kárhoztatni, hiszen a szülők már nem Héroszok, hanem Haverok, akik fizikailag életben tartják és kitömik a matéria szintjén a gyermekeiket. Emiatt a gyermekek fél-készen leválnak a szülőkről, gőgből ’meghaladják’ őt, és így teljesen feje tetejére állt ez egész családi rendszer. Ez az egy hét arról szól itt, hogy Harcoljunk meg ezzel az egésszel: magunkkal, a szülővel és ezzel a mechanikus rendszerrel. Adjuk meg a pofont magunknak, ami gyakran elmaradt a gyerekkorunkban, lágyan emlékeztessük a szülőt, hogy nekünk Héroszra, nem Haverra van szükségünk, és mint egy jó családállításban, a szülő álljon fel a székre virtuálisan, a gyerek pedig üljön le a lábaihoz. A szülőknek többnek kellene lenni, a gyereküknek ’kevesebbnek’; pont fordítva, ahogy manapság megy, és emiatt mindenki szanaszét van. (Merkúr Rákban együtt Marssal)

Június 25, vasárnap és Június 30, péntek között mindez ütközni, kavarogni fog bennünk. A mindent akaró hisztériás gyerek kerül konfliktusba a családi és az együttműködési részeinkkel. Ugyanazt a Szintézist kellene megtalálni, amiről fentebb már esett szó. Én-ünket teljesen elnyomva, másokért létezni, már bebizonyosodott, hogy nem megy (Tézis-a Múlt). A csak a saját boldogságunk, és mindenki más menjen a francba, bebizonyosodott, hogy szintén nem megy (Antitézis-a Jelen). A kettő Szintézise valahogyan, az lenne a megoldás: immáron Tudatosabban, individuális én-ünket már megélve, és tudatosan feladva, visszaadva. (Merkúr Rákban kvadrátban Jupiterrel Mérlegben)

Június 25, vasárnap és Június 30, péntek között ezzel párhuzamosan a Megoldás is ott van azért a háttérben. Ne a Család, a Közösségünk konkrét fizikai szereplőinek adjuk oda magunkat, hogy aztán kicsavarva, kiszipolyozva legyünk. Kínáljuk fel magunkat a Család, az Együtt Ideájának. Eddig egyes konkrét embereknek adtuk oda magunkat, és tőlük vártuk a csodát. Ők tartottak keretek között. Meg kellene találni a Család, az Együttműködés magasabb oktávját, az Elvet, hogy miért jó, mit ad, és ennek az Elvnek áldozva, a fizikai síkon odaadni magunkat a hozzánk közelieknek. Nüansznyi a különbség, de így kijön belőle az egyéni, a fizikai. (Merkúr Rákban trigonban Neptunusszal Halakban)

Június 25, péntek és Július 9, vasárnap között ezt fogjuk tanulgatni; és ebből lesznek-lehetnek a konfliktusaink is. Így, hogy az igény a szűkebb csoportokra már megjelenik a Kollektívben és az egyénekben is, de közben az egyéni alkalmasság, pucoltság még nincs ott. Még fel kellene számolni a ’Vetítő Gyereket’ mind a Kollektívben, mind egyénünkben. Akkor menne ez igazán. Így a régi Vetítés már nincs ott, már nem működik, az új Család még nincs ott, még nem Működik. Ezért kell állhatatosnak lennünk, konstatálni, hogy egy átmenet állapotában vagyunk, egyénileg és kollektíven, és továbbra is állhatatosan dolgozni önmagunk részeinek integrálásán. (Mars Rákban szemben retrográd Plutoval Bakban – közben Derékszögű Háromszög)

Június 27, kedd és Július 2, vasárnap között ha bármilyen problémánk van kívül vagy belül, az ebből fog eredni. Mint gyermek, aki nem törölte meg a lábát, sáros cipővel rohanunk az asztalhoz, és ránk szólnak. Legyünk itt még türelemmel, állhatatosan, álljunk meg az ajtóban megtörölni a lábunkat, miközben szemeinkkel már az ebédlőasztalt nézzük. Oldogassuk még elakadt részeinket, amik elakadt energiája még mindig kicsit a Gyermek szintjén tart bennünket. (Merkúr Rákban szemben Plutoval Bakban)

Június 27, kedd és Július 6, csütörtök között van egy másik Kapu, mely előtt a hónap főszereplője, a megtért Vénusz áll. „Visszamenjek, vagy előre?”. „Visszamenjek az androgün, minden vagyok, és közben semmi állapotba, vagy vállaljam fel a Valódi Én-em…? Nem a vetített-kamut, nem: a koromnak-nememnek megfelelőt…”.

Mivel eddig elvesztünk a matériában, ezért megindultunk elméből az információs társadalom felé világi szinten, a ’spiritualitás’ felé nem-világi szinten. És közben nem vesszük észre, hogy még egy szöget sem tudunk beverni. Hogy nem lehet rólunk megmondani, hogy fiúk vagyunk vagy lányok. Sőt, hogy azt hisszük, mindenen túl vagyunk, pedig még el sem indultunk… Hogyan lehetnénk "Felébredettek", "Tökéletesek", "Úgy jók, ahogy vagyunk", ha mélyebben nézve nem nagyon megy semmi, az egyének életét és a Kollektívet nézve...? (Vénusz Bikában-Ikrekben kvadrátban Felsz.HCs.-tal Oroszlánban, kvadrátban Lesz.HCs.-tal Vízöntőben)

Ilyen és ehhez hasonló grandiózus kérdések lesznek terítéken Június hónapjában, látszatra kicsi, akár észrevétlen csomagolásokban. Nagyon fontos hónap, mely során egyik részünkkel pihennünk kellene, jól érezni magunkat, kipihenni az elmúlt fél év izzásait. :) Másik részünkkel pedig állhatatosan folytatni önmagunk integrálását, belső munkáját, hogy az októberben induló hullám felemelni tudjon bennünket. :)

9bb5b58e65800e1c5e0d60832a890d4c.jpg

Aktuális híreink:

Csatlakozni tudtok a Facebook-on a 'Zöldkör' csoporthoz - Itt olvashatjátok a Heti megosztásokat, ahol az adott hatások még bővebben vannak kifejtve, és más aktuális írások, cikkek is olvashatóak. Csatlakozzatok bátran! :) 

https://www.facebook.com/groups/zoldkor.blog/

https://www.facebook.com/zoldkorblog/

- Kapható az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' című könyv:

Átvehető személyesen időpontegyeztetéssel (babity.richard@gmail.com), és rendelhető utánvéttel is. 

Ár: 3000 Ft, Terjedelem: 304 oldal. Az 'Iránytű az Asztrológiai Önismerethez' könyvvel együtt a két könyv ára 4 ezer forint!

http://zoldkor.com/konyvek/iranytu-a-spiritualis-fejlodeshez.html

Kapható az 'Iránytű az Asztrológiai Önismerethez' című könyv: 

Átvehető személyesen időpontegyeztetéssel (babity.richard@gmail.com), és rendelhető utánvéttel is. 

Ár: 3000 forint, Terjedelem: 320 oldal. Az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' könyvvel együtt a két könyv ára 4 ezer forint!

http://zoldkor.com/konyvek/iranytu-az-asztrologiai-onismerethez.html