HTML

A blogról

Tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Könyvek
http://zoldkor.com/

Önismereti Tanfolyamok
http://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2013.06.05. 20:50 Zöldkör

Látogatás

Jelezném felétek, hogy hamarosan Magyarországra látogatok, egy hónapot leszek ott, június 12 és július 11 között. Ez idő alatt, a pihenés és a rokonlátogatás mellett, szeretnék foglalkozni azzal, amivel korábban is. Ez az alábbiakat foglalja magában:

Ismét lehetőség lesz személyesen felolvastatni a Pálmalevelét azoknak, akik szeretnék, de eddig nem tudtak a lehetőségről, vagy valamiért nem volt rá mód korábban. Kérlek benneteket, hogy amennyiben van ismerősötök, akiket érdekelne, szóljatok nekik. (A pálmalevél díja 35 ezer ft)

Személyes asztrológiai elemzést is fogok csinálni az érdeklődőknek, és amennyiben a Tied már megcsináltuk, és szeretnél bővebben belenézni, illetve egy időszakot aprólékosan kivesézni (például a mostantól számított egy év), olyat is lehet. Ha van ismerősötök, akikről tudjátok, hogy segítene nekik az ilyesmi, megköszönöm az ajánlást ebben az esetben is. (Az elemzés díja 10 ezer ft).
A pálmalevélről és az asztrológiai elemzésről is készül felvétel, bármikor meghallgatható/nézhető utána.

Tartok két workshop-ot is, amíg ott vagyok, ezek nagyon hasonlóak lesznek a tavalyi előadássorozathoz, alkalmanként 4 óra hosszúak lesznek. Az első két óra különböző gyakorlatokból fog felépülni (mantrázás, meditáció, légzőgyakorlatok), a második két óra során különböző témákról lesz szó, előadás formájában. (Természetesen kérdéseket is lehet majd feltenni.)
Az egyik alkalommal arról beszélünk, hogy miként tudjuk a legtöbbet kihozni lehetőségeinkből, hogyan működik a karma, ami visszahúzhat bennünket, milyen technikák hogyan hatnak ránk, és hogyan tudjuk kiválasztani belőlük a számunkra legmegfelelőbbeket, miért találjuk magunkat folyton ismétlődő helyzetekben, és hasonlók.
A másik alkalommal megnézzük, hogy milyen időszakban vagyunk most emberileg és társadalmilag, mikor kezdődtek a főbb folyamatok és meddig tartanak, mik a részletes perspektíváink az idei év hátralevő részére és a jövő évre nézve. Hogy melyik alkalommal melyik téma kerül kifejtésre, az hadd legyen meglepetés :)

Június 22, szombat, 14-18 óra lesz az első előadás,
Július 7, vasárnap, 14-18 óra lesz a második. 
Mindkét alkalommal a belépő 2500 ft lesz, 
a helyszín pedig: Nadi Shop - Budapest, 7. kerület, Barcsay u. 14.

Kérlek benneteket, amennyiben szeretnétek jönni, írjátok be a naptáratokba, és legyetek ott, mert idén már nem tervezek többet Magyarországra jönni másik időpontban. :)

Ha pálmalevelet és/vagy elemzést szeretnétek, kérlek benneteket, minél hamarabb jelentkezzetek, hogy beleférjen a fent jelzett időbe. Bármilyen kérdésre a babity.richard@gmail.com címen tudok válaszolni.