HTML

A blogról

Tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Asztrológiai és Önismereti Tanfolyam
https://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

Párkapcsolati szinasztria
https://horoscode.hu/lovematch/

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2014.02.02. 18:24 Zöldkör

A Pálmalevelekről II.

Nagyon izgatott vagyok! Ezt azért fontos itt az elején megjegyezni, mert már eléggé sok mindent láttam és megéltem eddigi életem során, így tényleg erőteljes hatások kellenek, hogy ez így legyen. :) Olyan történések vannak a háttérben, amik napról-napra egyre jobban motiválnak, és nagyon-nagyon sok emberre lehetnek pozitív hatással. Érdemes tehát elolvasni mindenkinek ezt a cikket: akiknek felolvasták a Pálmalevelét, akinek még nem, akinek igen, de hiányérzete maradt és nem jöttek be az ott leírtak, és annak is, akit még nem igazán foglalkoztat ez a téma.
Azért is érdemes végig elolvasni, mert a legvégén lesz egy olyan meglepetésem, amire sok ember nagyon régóta várt eddig! ;)

Az első cikk a Pálmalevelekről nagyon nagy sikert aratott, számos emailt kaptam, amiben megköszönik, hogy végre valaki rendbe tette ezt a témát, és még szélesebb körben megismertette ezt a lehetőséget, jelenséget az emberekkel. Sokan jelentkeztek is hatására, hogy keressük meg a személyes Levelüket, és összességében a visszajelzések alapján azt mondhatom, hogy elégedettek az emberek a munkánkkal. A korábbi cikkekben a Pálmalevelek tartalmával, hátterével kapcsolatban kaptatok bővebb, releváns információkat, a mostani cikkben egy gyakorlatiasabb nézőpontból, hatásukat, céljukat tekintve vizsgáljuk meg őket. És hangsúlyozom, a végén lesz több meglepetés is majd! :)

Életünk fő eseményeit a bolygóállások és a karma kettőse határozza meg. Úgy is mondhatnám, hogy életünk kereteit a bolygóállások jelölik ki, minőségét pedig a karmánk. Azt, hogy mikor, mivel tudunk foglalatoskodni leginkább, mely területek hangsúlyosak aktuálisan, nagyon szépen meg lehet mondani egy születési képletből is. Van, akinek a jelen időszakban például, ha semmit nem csinál, akkor is jön a Párkapcsolat, mert ott van egy nagyon segítő bolygó és hatása. Van, aki ha minden este el is megy valahova, akkor sem tud találkozni senkivel, mert ott egy másik bolygó gátló hatása. Ilyen értelemben a bolygók kijelölik a kereteket Párkapcsolatban, Munkában, Karrierben, Egészségügyileg, számos, gyakorlatilag mondhatjuk azt, hogy minden területén az életünknek.

Ez azonban nincs kőbe vésve minőségét tekintve. Még ha ott is van egy egészségre ártó bolygóhatás, a karma, az elakadt energiák enyhítésével lehetőség van a hatás mérséklésére; természetesen csak abban az esetben, ha tudjuk, hogy ott van egy ilyen hatás. Minél kevesebb a negatív karmánk a területen amikor a bolygóhatás beaktiválódik, annál enyhébben nyilvánul majd meg a külvilágban. Sőt, ha pozitív bolygóhatás aktiválódik, egy negatív karma a jó hatásokat is le tudja húzni. Megfelelő 'tisztasággal' a pozitív hatás pedig még pozitívabb tud lenni. Ez az oka, amiért dolgozunk magunkon mindenféle módszerekkel.

A karmának is lehet teremtő ereje. Ha mondjuk sok életen keresztül valaki 26 éves korában elveszti a gyerekét, akkor az a mostani életében is megteremti a szituációt, akár anélkül, hogy a bolygók jeleznék vagy ők váltanák ki a hatást. Ezért ennyire fantasztikusak a Pálmalevelek, mert egyszerre tartalmazzák a bolygóhatásokat, a karmánk ívét, sőt, még a családi, generációs mintákat és számos egyéb tényezőt is egyszerre. 

A Pálmalevél felolvasása során az ember hall az élete főbb íveiről, lehetőségeiről, és gyakorlatilag minden esetben elhangzik, hogy "amennyiben elvégzed a karmatisztító gyakorlatokat, és mellette aktívan végzel jó cselekedeteket, spirituális gyakorlatokat" az életed így és így tud alakulni. Ezeket Felolvasás közben is többször elmondják, és a végén, a személyes karmatisztító gyakorlatok ismertetésénel különösen hangsúlyozzuk, mint tolmácsok, segítők. Ezek a karmatisztító gyakorlatok a legtöbbször három fő részből állnak; tárgyi felajánlásokból, személyes gyakorlatokból, és egy lehetőségből, hogy az illetőért kint Indiában végezzenek felszentelt papok több hónapon keresztül egy karmatisztító rituálésorozatot, ami nagyon-nagyon erős pozitív hatással van mindenki életére, aki kéri, hogy végezzék érte.

Számos esetben van, hogy jön egy gondolat, és írok egy emailt valakinek, akinek felolvastuk a Levelét, hogy hogy van. Néha előfordul, hogy jelzi az illető, hogy nincs túl jól, pedig a Levelében azt mondták, rendben lesznek a dolgok. Ilyenkor meg szoktam kérdezni, hogy elvégezted-e a karmatisztító gyakorlataidat, illetve elkezdted-e a Felolvasásod után egyből. Gyakran az a válasz, hogy "elfelejtettem", "nem éreztem mostanában úgy/jól magamat", és hasonlók. Amint ezt látom, pár másodpercig igyekszem levegő után kapkodni, és megérteni, hogy hogy is van ez. Ha nem végzed el a karmatisztító gyakorlatokat, amiket személyre szólóan kaptál, mitől várod, hogy rendben legyenek a dolgaid?! Ha csak részben végzed el, mitől várod a teljes hatást?! Olyan ez, mintha elmennél az orvoshoz egy nagyvizitre, elmond mindent, felír háromféle gyógyszert, te pedig az ajtaján kilépve kidobod a receptet. Vagy becsúsztatod a fiók mélyére. Vagy a három gyógyszerből csak egyet szedsz be. A mai napig nem tudom ezt megérteni.

Akik csinálják a gyakorlataikat, mindig arról számolnak be, hogy enyhülés, pozitív történések vannak. Minél több mindent megcsináltak már a pooja-jukból, annál inkább. A pozitív hatások felerősödnek, a negatívak lecsökkennek. Pár hete írt egy hölgy, akinek 3-4 hónapja olvastuk a Levelét, hogy azt olvastuk benne, hogy vigyázzon a vizes úton közlekedéssel, mert balesete lehet. Éppen esett az eső, kb hússzal ment, és kihajtott elé biciklivel egy idős néni, és elütötte. Teljes mértékben a néni hibája volt, de túl nagy baj nem lett belőle, ahogy értesültem. Mi van, ha nem végzi a pooja-ját a hölgy?! Mi van, ha hetvennel üti el, és ő a hibás. Így megjelent a szituáció, de a gyakorlatok annyira letompították, hogy túl nagy baj nem lett belőle. Nekem is azt mondták a Felolvasásomkor, hogy a következő két évben legalább egy napot kórházban leszek nagy valószínűséggel. Elvégeztem minden pooja-mat, minden nap dolgoztam magamon valamilyen módszerrel, és jelentem, nem voltam kórházban. :) És számos ember van, aki ilyenekről számol be a pooja-k végzése kapcsán:

"Itt minden remekul halad, mintha minden egy kicsivel konnyebb lenne. Nagyon szeretem az uj munkahelyem, nagyon jo a tarsasag, megbecsulnek, es a penz is jobb. Azt hiszem a Felolvasas ota mindenkeppen lezultak a dolgok, egy kicsit mint amikor a kuktabol kimegy a goz. A Pooja-ugyon dolgozom, a kreativ energiak is visszatertek, szoval azt hiszem h mukodik a dolog!!"

"Nem beszéltünk ugyan erről, és gondolom, h nem kell, de én mégis örömmel jelentem, h a mai nappal letöltöttem az összes pooját, amit a Pálmalevél felolvasásakor kaptam  . És a pozitív változásokat azok is észlelik, sőt mondják is a családomból, barátaim, ismerőseim közül, akik örök kételkedők (sokszor én észre sem veszem, amit mondok, ami történik, ők hívják fel a figyelmemet csodálkozva a változásokra). Nem is értik, amikor próbálom elmagyarázni a Pálmalevéllel kapcsolatos élményeimet, de ez már az ő gondjuk  .
Ez az egész nagyszerű és örülök, h megkaphattam ezt az ajándékot! (És még az indiai mantrázás szerintem a felénél sem tart:-D ! Mi lesz, ha az is letelik?!) Köszönöm Neked is, a Felolvasónak is, a "mantrázóknak" is, mindenkinek és mindennek, h hozzásegített ehhez a folyamathoz, ehhez az ajándékhoz!"

„Úgy is el lehet kezdeni, ha sz*rul érzi magát az ember. Miért ne, ha már sz*r, sz*rabb nem lehet  Én is így kezdtem, de el akartam kezdeni, látni, mi lesz, milyen. Mostanra - pedig még nem végeztem - annyi sok belső változást hozott, most kezd kívül is megnyilvánulni. Ha most visszanézek, mondhatnám, hogy nem hittem volna. Nem tudtam, mi vár, csak kíváncsi voltam és hajlandó voltam csinálni.”

„Valtozasok eddig: a lathato vilagban apro dolgokban erzek vedelmet, nagyokban tovabbra is a nehezet adjak. Belso vilagom: mintha konnyebb lennek, de tovabbra is bizonytalan es olyan mintha az eletemert imadkoznek. Ezt megtapasztalni elegge katartikus...elkepzelni is nehez, hogy mit csinalnek a mantrak nelkul, nekem ugyan nem kell unszolas, hogy csinaljam a poojakat, mert minden egyes alkalom olyan, mint fuldoklas kozben nagy levegot venni.”

„Én még csak az elején tartok, ezért csodákról nem tudok beszámolni,de valami megmozdult....igaz nagyon mélyen, szinte észrevehetetlenül, de mégis...már most könnyebb picit...szóval én is azt mondom, érdemes végig csinálni! :)”

„Egyébként Ricsi, igazad volt a régebbiekben,elkezdtem, és úgy tűnik működik.... – A pooja? "Az bizony, nem is gondoltam volna,hogy ilyen hamar,még csak most lesz a 4. alkalom. :)”

Tehát végezzétek a pooja-itokat, mert nagyon-nagyon sokat számít!

És lássuk a meglepetéseket, merthogy több is van! :)

A kinti, Indiai mantra-rituálésorozat végén az ember kap egy kis ajándékot. Ennek része valamennyi abból a szent, pozitív energiákkal bíró hamuból, ami a rituálék alatt keletkezett. Mindezt egy apró borítékban kapja meg az ember, és mellé még egyfajta nyakláncot is, melyben magán tudja hordani ezt a port, amennyiben szeretné. Az enyém valahogy így néz ki :)

photo.JPG

Mostanra már több ember kinti rituálésorozatával elkészültek Indiában, és ezeket a kis csomagokat hamarosan elküldik Magyarországra, ahol a gazdáik személyesen átvehetik őket. :) Mindenkit értesíteni fogunk emailben, aki érintett benne.

Még nagyobb meglepetés

Akik elindíttatták anno a kinti rituálésorozatukat, kapnak egy olyan ajándékot is, hogy a mai nap során, hajnalban egy több órás, speciális rituálét mutattak be értük, életük dolgait megkönnyítendő! Erről a Felolvasónk készített egy videó-részletet is, amit meg is tudtok itt tekinteni:

IMG_0020.JPG

IMG_0043.JPG

 

 

 

 

 



 

IMG_0041.JPG

És végül a nagyon nagy meglepetés!

Amikor megírtam az első, Pálmalevelekről szóló cikket, hihetetlenül sok emailt kaptam, és nagyon sokan kerestek meg, hogy már felolvasták a Pálmalevelüket máshol, de úgy érzik, mintha nem is az ő Levelüket olvasták volna, általános volt, rövid, szinte semmi, vagy nem túl sok minden jött be belőle, és van bennük egy nagy hiányérzet minden szempontból. Akkor rákérdeztem a Felolvasónknál, hogy mit lehet ilyen esetben tenni, és azt mondta, hogy a már felolvasott Pálmalevelet elkülönítik, így azt újra felolvasni már nem lehet. Ezt a választ kellett mondjam az embereknek, közben pedig nagyon is együtt éreztem velük, mert én is nagyon sok nem jó felolvasást láttam anno, ez volt az egyik oka, ami miatt annyian elhagytuk a helyet, ahol korábban dolgoztunk. Nagyon szerettem volna segíteni az embereknek ez ügyben is.

És pár hete újra szóba került a téma, amikor is a Felolvasónk jelezte, hogy kiépített kapcsolatokat egy másik Maharishi Könyvtárával is. Ahogy az első cikkben említettem, több Maharishi is írt Pálmaleveleket, nem kizárólagosan Agasthiya. Így volt egy hölgy, akinek a Párjának felolvastuk néhány hete a Pálmalevelét, és nagyon elégedett volt. Ezt írta:

"Nekem abszolút egybevágott az asztrológiai elemzés és a felolvasás. A kapcsolatukat úgy határoznám meg, hogy az elemzésed a lehetőségek egy intervallumát adta meg, a felolvasás pedig ezen az intervallumon belül pontosan mutatott rá a dolgokra. Az azonosítás során felmerült kételyek (találgatás módszere, miért nem tudta megadni a vezetéknevet, ha már ennyit előre látott, ... stb.) azonnal eloszlottak mihelyst elkezdődött a felolvasás. Mélyen megérintett és olyan "AHA" érzésem volt az egész életemmel kapcsolatban, miközben felolvasta."

Mégis, az illető és a hölgy Levele szinte egyáltalán nem egyezett közös pontokat illetően, így a hölgy úgy döntött, olvassuk fel neki egy másik Pálmalevelét, ebből a Könyvtárból is. Mivel én nagy minőség-mániás vagyok, és törekszem a hitelességre és megbízhatóságra, ha már emberek életével kapcsolatban adunk tanácsokat és módszereket, úgy voltam vele, megvárom a hölgy Felolvasását, hogy milyen, mielőtt kihirdetném ezt a lehetőséget...

Nos, nem kellett csalódnom. Az egyik legjobb Felolvasás volt, amit valaha hallottam. A hölgy véleménye még fontosabb és hitelesebb ennél, be is másolom változtatás nélkül, hogy mit írt:

"2013. őszén felolvastattam a pálmalevelem a Pálmalevél központban. Amikor a felolvasás megtörtént, örömtelien jöttem ki a központ ajtaján, mert megmondták, hogy az életem szinte összes szakasza boldog lesz. Mint a mesében, házasság lehetősége a jelenlegi párommal, 2 gyermek, nem lesznek gondjaim, szerencsésen, boldogan élünk, stb. Hihetetlennek hangzott, de próbáltam elhinni, hogy így lesz, hisz elvégre megírták...

Később hallottam, olvastam Ricsiről és a párom pálmalevelét már ők olvasták fel. Miután megtörtént a felolvasás, párom elmondta az érzéseit a levéllel, a felolvasással kapcsolatban. Éreztem, hogy itt van valami más, valami plusz, az én olvasásomhoz képest, de akkor még nem tudtam megfogalmazni. Amikor a pálmalevelek személyes üzenetéről beszélgettünk (addig nem osztottam meg a pálmalevelem tartalmát, hogy ne befolyásoljam vele) rájöttünk, hogy a két levél nem passzol, ezért megkérdeztem Ricsit, hogy van-e lehetőség arra, hogy újra felolvassák az én pálmalevelemet is. Erre nem volt lehetőség, azonban azt írta, hogy ha elküldöm az ujjlenyomatomat, megnézik, hogy íródott-e nekem egy másik levél, természetesen másik Maharishi által. Az első alkalommal nem lett meg a levelem, de a 2. alkalommal, elég hamar eljutottunk oda, ahol minden stimmelt. Ezután már nagyon izgultam és vártam a felolvasást.

A felolvasás során Kumar és Ricsi nagyon részletesen és jól érthetően mondták el, hogy mit tartalmaz a levél, kitértek arra is, hogy az ujjlenyomatom milyen típusba tartozik és ez mit jelent számomra. A levelet nem "csak" felolvasták, hanem értelmezték és használható, gyakorlatias tanácsokkal láttak el. A két pálmalevél tartalmazott azonos és különböző elemeket. Nagyon fontosnak tartom, hogy a bennük rejlő lehetőségek milyen köntösben vannak megfogalmazva és hogy vannak értelmezve.

Kumar és Ricsi egy profi csapat, munkájukkal kulcsot adtak az életemhez. Ha nincs ez a lehetőség, akkor most hátradőlve várom, hogy minden úgy történjen, ahogy azt az első levél felolvasásakor hallottam és őszintén bevallva máig nem hittem el. A második felolvasás megadta számomra a mélységet a pálmalevelek üzenetével kapcsolatosan, válaszokat adott a jelenlegi elakadásimra, élethelyzeteimre. Itt éreztem igazán, hogy ez nagyon is komoly dolog és főként, hogy mekkora lehetőség. Lehetőség arra, hogy a karmatisztító pudzsákkal valamint egyéb módszerekkel intenzívebben tisztítsam a karmám, mint ezidáig tettem és ezáltal megkönnyítsem a saját életem. Természetesen az első pálmalevélhez tartozó kamratisztító gyakorlatokat is végzem. Azonban amióta Ricsiék felolvasták a második levelet a pudzsáim sokkal mélyebbek lettek és most érzem igazán, hogy van tétje a dolognak, hogy csak rajtam múlik, hogy lehetőséget adok-e saját magamnak arra, hogy megkönnyítsem az életem. 

KÖSZÖNÖM Maharishiknek, Ricsinek, Kumarnak, a páromnak, a barátnőimnek és mindenkinek aki hozzásegített ahhoz, hogy ezzel a nagyszerű lehetőséggel találkozhassak és ezáltal minél többet kihozhassak a jelenlegi életemből.”

Aktuális híreink:

Csatlakozni tudtok a Facebook-on a 'Zöldkör' csoporthoz - itt interaktívan tudtok értesülni a napi események kifejtett magyarázatáról, értesülni hírekről, programokról, és még sok minden másról! https://www.facebook.com/groups/zoldkor.blog/. Bátran csatlakozzatok! :) 

Kapható az 'Iránytű az Asztrológiai Önismerethez' című könyv:

Rendelhető utánvéttel, a babity.richard@gmail.com címre írva. Ár: 3000 forint, Terjedelem: 320 oldal. Az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' könyvvel együtt a két könyv ára 5 ezer forint! http://zoldkor.com/konyvek/iranytu-az-asztrologiai-onismerethez.html

- Kapható az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' című könyv: 

Ár: 3000 Ft, Terjedelem: 304 oldal

Rendelhető utánvéttel, a babity.richard@gmail.com címre írva. http://zoldkor.com/konyvek/iranytu-a-spiritualis-fejlodeshez.html

- Elkészült a Dhammapada - A Tan Útja' című hangoskönyv! Amolyan buddhista Bibliának tekinthető, nagyon szép és érdekes tanítások vannak benne. A linkre kattintva megtekinthető a borítója, megrendelhető, és bele is tudtok hallgatni. :) 

https://www.youtube.com/watch?v=QVOcc5EiOIAhttps://www.youtube.com/watch?v=8F8HqBDGRtc

Rendelhető utánvéttel, a babity.richard@gmail.com címre írva.

http://zoldkor.com/konyvek-menu/konyvek-hangoskonyvek/a-tan-utja-dhammapada-hangoskonyv.html

- A Zöldkör honlap a www.zoldkor.com címen érhető el, vagy ide kattintva.

- Továbbra is segítünk azoknak, akik szeretnék a Pálmalevelüket megkerestetni, akár a felolvasott után egy másodikat is, és/vagy Asztrológiai Elemzésüket elkészíttetni: a babity.richard@gmail.com címen tudtok jelentkezni.

Itt tudtok előzetesen bővebben tájékozódni:

http://zoldkor.com/
http://zoldkor.blog.hu/2013/09/09/a_palmalevelekrol
http://zoldkor.blog.hu/2013/10/10/a_palmalevelekrol_ii
http://zoldkor.blog.hu/2014/02/02/a_palmalevelekrol_iii

- Online Interjúkban érdekes témákkal kapcsolatban tudtok előadásokat meghallgatni: http://zoldkor.com/forrasok/interjuk.html

komment

süti beállítások módosítása