HTML

A blogról

Tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Könyvek
http://zoldkor.com/

Önismereti Tanfolyamok
http://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2014.08.24. 16:32 Zöldkör

Szeptember hónap asztrológiai előrejelzése, 2014

Vártuk már nagyon ezt a Szeptember hónapot! :) Kioldódik majd nagyon sok hatás, ami miatt szenvedtünk a nyáron, előreindul egy olyan bolygó, amit nagyon akartunk, hogy előreinduljon, és számos égitest olyan pozícióba kerül, ami a túl magasból világiasítani fog, a túl mélyből felemel, ezáltal visszaadva nekünk az emberi létezés méltóságát. Emberként a fő síkunk a fizikai és legfőképpen az érzelmi létezés; egészen pontosan ezek a területek fognak visszatérni ismét az életünkbe, és a nagybetűs Párkapcsolat is meg tud jelenni nagy támogatottsággal!

Augusztus 29, péntek és Szeptember 9, kedd között végigszemléljük a május közepe óta tartó felrobbanás-folyamatban megmaradt részeit életünknek, és nekilátunk a szanálásnak. Pont, mint a filmekben a tűzesetek, vagy robbanások helyszínelői: ez használható, maradhat, ez megégett, ez már nem kell. Itt nyugodtan építsünk le olyan szokásokat, amiket az elmúlt hetekben vettünk fel, és engedjünk el olyan tárgyakat, amikre már nincs szükségünk. (Nap Szűzben trigonban rertográd Plutoval Bakban)

Szeptember 2, kedden a Merkúr bolygó belép a Mérleg csillagjegybe, mely a Harmónia, Öröm, Párkapcsolat területe. Szavainkban, tetteinkben, gondolatainkban nagymértékű lágyulás tud bekövetkezni, a kompromisszumot, a mindenkinek jó megoldást fogjuk inkább keresni. Akiknek Párkapcsolatilag még van dolguk egymással, felvehetik a kapcsolatot, ha a nyár során különváltak, az együtt maradtak fellélegezhetnek, és természetesen új Párkapcsolatok is jóval nagyobb eséllyel alakulnak ki innentől; ami még fontosabb, lesz is perspektívájuk már.

Szeptember 4, csütörtök nagyon jelentőségteljes nap lesz, egyszerre sok hatással:

Megszűnik egy bágyadttá tevő hatás, amire azért volt szükség odafentről, hogy ne tudjunk annyira élesek lenni magunkkal és a többi emberrel. Mivel eddig tompává tett bennünket, sokkal aktívabbak tudunk lenni ettől a naptól, és ami a lényeg, már jó célok érdekében. (Kioldódik Nap Szűzben szembenállása retrográd Neptunusszal Halakban)

Kioldódik a Mars és a Szaturnusz együttállása a Skorpióban: tapasztalatilag sokkal mélyebben kavart fel mindenkit, mint áprilisban a ’Nagy Kereszt’, felhozott mindent a tudatalattinkból, ami erjedt, rendezetlen, romboló volt, és azt ’szépen’ a másik arcába fröcskölte, csak nekünk ne kelljen szembenézni vele egyedül. Ez a fröcskölés, izzás innentől lecsendesül. A jó hír, hogy 2042-ben (!), huszonnyolc év múlva fognak legközelebb együtt állni a Skorpióban. :)

Szeptember 4, csütörtök és Szeptember 14, vasárnap között egy ’sebességváltás’ fog végbemenni: kiveszik a sebességet az eddigi romboló, egós fokozatból, de ebben a tíz napban még ’üresben’ lesz. Némileg tanácstalannak, kiüresedettnek, motiválatlannak, akár zavarodottnak is érezhetjük magunkat, mert eddig harcoltunk, robogtunk, és most mintha hirtelen kivették volna a szelet a vitorlákból. (Mars fényszögkapcsolat nélkül Skorpióban)

Szeptember 5, pénteken egy újabb konfliktus-gerjesztő hatás szűnik meg! Elsimulhatnak férfi és nő közötti ellentétek, belső felindultságok, és a két héttel korábban belobbant Kollektív Női Fájdalomtest is elcsendesedik jelentős mértékben. (Vénusz kvadrátja Marssal kioldódik miközben belép Szűzbe)

Szeptember 6, szombaton szintén nagyon sok, öt (!) hatás aktiválódik:

Belép a Vénusz bolygó a Szűz csillagjegybe, és Szeptember 29, hétfőig ott lesz. A Szűz a konszolidálódás, Arany Középút területe, a Vénusz az örömöké, Párkapcsolatoké, emiatt emberi kapcsolataink rendeződni tudnak, olyan dolgokat fogunk csinálni, amik építő jellegűek, sőt, örömöt, élvezetet adnak, és kiváló időszak arra, hogy normális Párkapcsolatok alakuljanak, fejlődjenek ki.

Szeptember 6, szombat és Szeptember 14, vasárnap között mindemellett hiányozhat egy korábban felbomlott Párkapcsolat, szeretnénk majd valakivel megosztani ezt a harmóniát, illetve jól esik majd szépen lassan indítani dolgainkat, és kicsit szemlélődve, passzívan kiélvezni, ahogy a dolgok kibomlanak a maguk nyugodt ütemében. (Vénusz Szűzben szemben retrográd Neptunusszal Halakban)

Szintén Szeptember 6, szombat és Szeptember 14, vasárnap között, ebben az újonnan induló békeidőben, szinte már ’rutinból’ rátámadhatunk olyanokra szóban-tettben-gondolatban, akikkel a nyár során konfliktusba keveredtünk, és nagyon figyeljünk oda, amennyiben a május közepe óta szakítottak közé tartozunk, hogy ha indul új Párkapcsolatunk, ne rajta poroljuk le korábban begyűjtött sérüléseinket, frusztrációinkat.
Ebben az egy hétben ugyanakkor érdemes felfüggeszteni a baba-projekteket, mert a Merkúr bolygó nagyon támadva van, illetve akik nem szeretnének éppen még gyereket, odafigyelni a megelőzésre. (Merkúr Mérlegben kvadrátban retrográd Plutoval Bakban)

Szeptember 6, szombat és Szeptember 15, hétfő között újfajta erővel, magabiztossággal töltődhetünk fel, és amennyiben megtaláljuk az egyensúlyt itt a világi és a lelki élet között, nagyon sok pozitív energiát nyerünk; amit elkezdünk, vagy teszünk, kiváló eredménnyel, érzetekkel fog járni. (Merkúr Mérlegben szextilben Jupiterrel Oroszlánban)

Szeptember 6, szombat és Szeptember 17, szerda között további konszolidáló bolygóhatás lesz, ami egyfajta tőkesúlyként fog egészséges pozícióba helyezni; mind a fent és a lent, a jobbra és a balra, szellemi és materiális viszonylatában középpontba kerülünk általa. (Nap Szűzben szextilben Szaturnusszal Skorpióban)

Szeptember 9, kedd és Szeptember 14, vasárnap között meg kell tanulnunk elengedni a múltat, letenni a nyár történéseit, megéléseit. Amolyan PTS, háború után szindróma vehet erőt rajtunk, villanhat a szemünk, védekezésből támadhatunk ott is, ahol nem kellene, vagy nincs okunk rá. Mindez teljesen az elménkben zajlik majd, így annyit tudunk tenni, hogy tudatosítjuk magunkban, figyelünk rá, és megnyugszunk. (Merkúr-Uránusz-Pluto derékszögű Háromszög)

Szeptember 9, kedd és Szeptember 16, kedd között siettetni akarjuk régi, már oda nem tartozó személy, személyek, dolgok kivonódását életünkből, ha már eltűntek, akkor pedig utánanyúlhatunk, hogy aztán mi magunk rúgjuk ki, ezzel is a kontroll érzetét adva magunknak. Ne tegyük; adjuk át az irányítást a Létnek szeptember első felében. Láttuk a nyáron, hogy minél jobban görcsöltünk, annál nagyobb lett a káosz, és mivel most már valóban építkeznek a magasabb energiák itt az életünkben, ne rontsuk el a munkájukat. :) (Merkúr Mérlegben szemben retrográd Uránusszal Kosban)

Szeptember 10, szerda és Szeptember 18, csütörtök között amennyiben ezt a fajta önkontrollt, ego-lerombolást alkalmazzuk, azt vesszük észre, hogy valami Új épül az életünkben, jól mennek a dolgaink, és ha kifújjuk magunkból a stresszt, sérelmeket korábbról, akkor még működő emberi kapcsolataink, Párkapcsolatunk is tud lenni. (Vénusz Szűzben trigonban retrográd Plutoval Bakban)

Szeptember 13, szombat és Szeptember 22, hétfő között a Merkúr bolygó együttáll a Felszálló Holdcsomóponttal a Mérlegben. Aki éppen ekkor mellettünk van Párkapcsolatként, azzal nagy eséllyel tudunk kölcsönösen emelő, segítő, fejlődést adó viszonyban lenni, ha éppen akkor nincs mellettünk senki, akkor javasolt az aktív Párkeresés itt, illetve nagy esély van gyerek foganására is, akár úgy is, hogy nem tervezték be a felek.

Szeptember 14, vasárnap a Mars bolygó belép a Nyilas csillagjegybe. Ez megnövelheti innentől az emigrálók számát, belobbanthat külföldi, akár nemzetközi konfliktusokat is. Mi ’használjuk’ magasabb szintjein: hozzunk létre házi oltárt, kezdjünk el jógázni, tanuljunk asztrológiát, menjünk mantraéneklésre, merüljünk el a vallásban, vagy pszichológiai írásokban.

Szeptember 15, hétfő és Szeptember 30, kedd között figyeljünk oda mindemellett, hogy a vallás, a lelki élet alapvetően lágy, passzív jellegű tevékenység, és nem azonos a mai korok kapkodó, hektikus, magamutogató identitásnövelésével. A lelki témáknál mi csinálunk egy keveset, és várunk, hogy ’Odafent’ beérjen az eredménye, aztán ismét csinálunk egy keveset, és várunk; nem ajtóstul rontunk a házba, nem dörömbölünk a Mennyország kapuján, vagy szelfizünk a telefonunkkal előtte. (Mars Nyilasban kvadrátban retrográd Neptunusszal Halakban)

Szeptember 18, csütörtök és Szeptember 26, péntek között szuper Párkapcsolati, jóléti, életet harmonizáló fényszög lesz. Kötelező jelleggel ismerkedés, az Élet és egymás élvezése itt a fontos! A fényszög sajátossága, hogy mindez nem csak világi szinteken tud megnyilvánulni, hanem olyan mértékben vezetjük körbe a másikat a lelki világunkban, ami a korábbi hónapokban elképzelhetetlen lett volna, így rá tudunk jönni, hogy amennyiben a lelkünkbe néz a másik, az mélységet és stabilitást ad a kapcsolatnak. (Vénusz Szűzben szextilben Szaturnusszal Skorpióban)

Szeptember 23, kedd olyan nap, amire naaaaagyon vártunk! A Pluto bolygó előreindul a Bak csillagjegyben. A Bak karmikus, feldolgozatlan részeinket, tartozásainkat, adósságainkat jelenti, a Pluto pedig nyúlkált feléjük hátrafelé haladásában, hogy kicsipegesse őket, és a behajtásukat tolta az arcunkba. Másik értelmezésben a Bak olyan részeinket jelenti, amiket úgy kapkodtunk magunkra, hogy nem volt a miénk, hogy tartást és páncélszerű védelmet adjon nekünk; a Pluto pedig lángvágóként, vagy légkalapácsként szedegeti le rólunk 2008-óta, amióta a Bakban van. Április 14 és most Szeptember 23 között ráadásul hátrafelé haladt, amolyan ’elevenen nyúzás’ érzetet adva, amitől diszkomfortosan, vakarózva éreztük magunkat. Innentől szusszanhatunk.
Mindemellett július óta a három legkülső bolygó is hátrafelé haladt, amitől távolinak, nem-funkcionálónak éreztük a modern kori vívmányokat, társadalmi berendezkedést – ez az érzet is enyhül majd nagyban.

Szeptember 23, kedden a Nap bolygó is belép a Mérlegbe. Öröm, Párkapcsolat, Jólét, Harmónia, amit az Indián Nyár ír le a legjobban: szép színek, kellemes hőmérséklet, este összebújás.

Szeptember 23-24-25, kedd-szerda-csütörtök remek három nap gyerekvállalásra, összeköltözésre, szülőkkel rendeződésre, lánykérésre. (Hold-Vénusz-Nap együtt Szűzben szextilben Szaturnusszal Skorpióban)

Szeptember 25, csütörtök és December 1 (!), hétfő között olyan fényszög lesz aktív, amit személy szerint, mint tradicionális valaki, nem igazán várok. :) 
A Jupiter és a Szaturnusz bolygó 90 fokban, a legfeszítőbb fényszögben állnak majd egymással. Amikor pozitív fényszögben vannak, az olyan, mintha Isten kinyitná mindkét szemét, és ránézne vele az emberekre: megjelenik a Rend, a segítőkészség, a szorgalom, a kedvesség, ám amikor ilyen állás van, az olyan, mint a Sziget, a Love Parade, Manhattan és egy kínai metropolisz összegyúrva. Nyüzsgés, kapkodás, tiszteletlenség, kulturálatlanság, pörgés ilyenkor a jellemző, így aki ezt szereti, az lubickol majd, az ’őskövületek’, mint én, meg szépen kivárják a végét. :)

Szeptember 27, szombat és Október 17, péntek szintén nagyban megnőhet az emigrálók és akár a nemzetközi konfliktusok száma, és ezzel párhuzamosan még több ember fordul majd a spirituális dolgok felé. (Mars Nyilasban trigonban Jupiterrel Oroszlánban)

Szeptember 28, vasárnap a Merkúr bolygó belép a Skorpióba, ez amolyan ősz kezdetének is tekinthető, mert a nyári kiáradás után visszafordul a figyelmünk, befelé, a dolgok, önmagunk mélyének irányába, és már nem Újat akarunk, hanem az eddigieket integrálni, rendszerezni. Akinek kialakult Párkapcsolat szeptember elején, itt nagy döntés, lépés előtt találja magát: ha tovább engedi a másikat a lelke felé, az már túl mélynek tűnhet, de valószínűleg mindenki tudja, hogy az az út a Párkapcsolatban, így ’nagy duzzogva’, de ne futamodjunk meg, hanem fedezzük fel egymást, és ezáltal magunkat is természetesen.

Szeptember 28, vasárnap és Október 9, csütörtök között kiváló időszak terápiára, feltáró beszélgetésekre, önmagunk megnyitására, bármilyen gyógyító beavatkozás elvégeztetésére (Merkúr Skorpióban trigonban retrográd Neptunusszal Halakban)

Szeptember 28, vasárnap és Október 11, szombat között mindemellett hihetetlenül impulzív energiák lesznek aktívak, egy Tüzes Háromszög formájában. Nem lepődnék meg, ha valami nagy konfliktus, háború indulna itt, és ahol Sötét van, ott mindig van Fény is, így nagyon-nagyon felemelő minőségek is ott vannak mindezek mögött, lelki értelemben. Érdemes itt nagyon, nagyon, nagyon sok lelkigyakorlatot végezni, kamatosan megtérül majd a gyümölcse a fejlődésünk szempontjából, eredményeképpen. (Jupiter-Mars-Uránusz Nagy Trigonban a Tüzes jegyekben)

Szeptember 30, kedden a Vénusz bolygó belép a saját csillagjegyébe, a Mérlegbe. Ó, de jó is ez! Igazából ez fogja hivatalosan lezárni a május közepén indult, sőt, akár tavaly decemberben indult bili-borulást. Valaki írta egy emailben nemrég, hogy az év eleje túl állóvíz volt, a közepe pedig túl gyors és hektikus; nos, ez teljes mértékben így van, és ez a nap jelenti az új ív/év kezdetét energetikai értelemben. :) 

istock_000005464814large.jpg

Aktuális híreink:

- Asztrológiai és Önismereti Tanfolyamot indítok Szeptember 24-ei kezdettel, 12 alkalomban, mely online végezhető, és a tananyag bármikor visszahallgatható felvételről! 
Bővebb információk itt: zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

Visszajelzések a tanfolyamot elvégzettektől: http://zoldkor.com/tanfolyam-visszajelzes/18.html?view=category

- Előjegyezhető az 'Iránytű az Asztrológiai Önismerethez' című könyv! Várható megjelenés: Októberben! :) http://zoldkor.com/konyvek-menu/elokeszuletben/iranytu-az-asztrologiai-onismerethez-elojegyezheto.html

Csatlakozni tudtok a Facebook-on a 'Zöldkör' csoporthoz - itt interaktívan tudunk beszélgetni a cikkekről, tudtok kérdéseket feltenni, eszmét cserélni másokkal, barátságokat kötni hasonló érdeklődésű emberekkel és még sok minden mást! :) https://www.facebook.com/groups/zoldkor.blog/. Több, mint 1900-an vagyunk már, nagyon jó kis csapat alakult ki, bátran csatlakozzatok! :)

- Elkészült az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' című könyv! :) Május 16-ától lehet hozzájutni a Főnixházban! Ár: 3000 Ft, Terjedelem: 304 oldal

Átvehető: Budapest, 13. ker., Hegedűs Gyula utca 8, 25-ös kapucsengő, szerda 9.00 - 19.00, péntek 9.00 - 19.00 között. Vidékről utánvéttel is megrendelhető! - fonixhaz.com

- Elkészült a Dhammapada - A Tan Útja' című hangoskönyv! :) Amolyan buddhista Bibliának tekinthető, nagyon szép és érdekes tanítások vannak benne. A linkre kattintva megtekinthető a borítója, megrendelhető, és bele is tudtok hallgatni. :) 

https://www.youtube.com/watch?v=QVOcc5EiOIAhttps://www.youtube.com/watch?v=8F8HqBDGRtc

Átvehető: Budapest, 13. ker., Hegedűs Gyula utca 8, 25-ös kapucsengő, szerda 9.00 - 19.00, péntek 9.00 - 19.00 között. Ár: 2 ezer forint. Vidékről utánvéttel is megrendelhető! - fonixhaz.com

http://zoldkor.com/konyvek-menu/konyvek-hangoskonyvek/a-tan-utja-dhammapada-hangoskonyv.html

- Megnyitottuk a Zöldkör honlapot!!!!! www.zoldkor.com címen érhető el, vagy ide kattintva! :)

- Továbbra is segítünk azoknak, akik szeretnék a Pálmalevelüket megkerestetni, akár a felolvasott után egy másodikat is, és/vagy Asztrológiai Elemzésüket elkészíttetni: a babity.richard@gmail.com címen tudtok jelentkezni.

Itt tudtok előzetesen bővebben tájékozódni:

http://zoldkor.blog.hu/2014/03/11/rolunk_286
http://zoldkor.blog.hu/2013/09/09/a_palmalevelekrol
http://zoldkor.blog.hu/2013/10/10/a_palmalevelekrol_ii
http://zoldkor.blog.hu/2014/02/02/a_palmalevelekrol_iii
http://zoldkor.blog.hu/2013/12/04/karacsonyra_351

- Online Interjúkban interaktívan tudtok érdekes témákkal kapcsolatban előadásokat meghallgatni: http://www.youtube.com/watch?v=GEt2vlCa2jU ; http://www.youtube.com/watch?v=-FMRWXwxPas

- A blogunkat angol nyelven itt tudjátok elérni, illetve angolul tudó ismerőseiteknek ajánlani: http://greentaracanada.ca/blog.html

- Aki szeretne magán aktívabban dolgozni, fejlődni, életét javítani, a Zöldkör Facebook csoportban, vagy akár a privát emailcímemen is tud érdeklődni terapeutákról, segítőkről.