HTML

A blogról

Tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Könyvek
http://zoldkor.com/

Önismereti Tanfolyamok
http://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2014.11.23. 20:58 Zöldkör

Az elme irányítása

Ahogy egyre több világi és spirituális önismereti módszer válik közismertté, úgy terjed a meditáció, az önfigyelés ideája is. Önmagunk helyes érzékelése a legfontosabb kulcs a boldogságunkhoz. Mégis, a legtöbb esetben a figyelés gyakran elveszik, mert annyi mindenre szeretnénk figyelni, hogy végül fókuszunk elcsúszik, és ismét az elme körforgásában találjuk magunkat. Mennyivel könnyebb és egyszerűbb a dolgunk, ha tudjuk, mire kell figyelni! Mindannyiunknak van elméje, ám annak felépítése és motivációi egyénenként különbözik. Tizenkét fő ilyen struktúra van, melyet a születési képletünkben lévő Aszcendens jelképez. Amennyiben tudjuk az Aszcendensünk, tudjuk, hogyan lépjünk túl az elmén!

"Azt mondja a hagyományos asztrológia, hogy „harminc éves korodig a Nap vagy, utána az Aszcendensed”. Én ezzel kevésbé értek egyet, több okból kifolyólag. Egyik részről, már a Nap vizsgálatánál láttuk, hogy sem logikailag, sem szakmailag nem helyes magunkat a Nappal azonosítani. Az Aszcendens, a felkelő Nap jegye pedig a valóságban fizikai létezéssel nem bír, mint például egy bolygó, ilyen értelemben nincs saját energetikája sem, amivel a realitás talaján azonosulni tudnánk. Sőt, hamarosan meglátjuk azt is, hogy éppen az Aszcendensünk az, amivel a legkevésbé akarunk azonosulni, és amennyiben erre képesek vagyunk, a Boldogság Kulcsát kapjuk a kezünkbe! Ahhoz, hogy megértsük, mi is az Aszcendens, fontos, hogy ne kritika nélkül vegyük át a régóta keringő jelmondatot, hanem megvizsgáljuk ennek a nagyon fontos területnek a hátterét, kialakulását, felépítését.

Fizikai leszületésünk előtt a Tudatunk, Valódi Önmagunk lebeg a köztes létben, a túlvilágon, ám az esetek túlnyomó többségében előző halálunkkor voltak olyan energiák, amiket nem hoztunk fel tudatalattinkból, ezáltal rendezetlenek maradtak. Ezeket hívom ’karmikus csíráknak’, melyek rátapadnak a lélekre, és visszahúzzák a megnyilvánult világba, egy újabb leszületésre, fizikai inkarnációra késztetve. Vannak tehát ezek a feldolgozatlan töltések, a szüleinknek van egy fizikai aktusa, és ennek a két tényezőnek a találkozásaképpen leszületünk a fizikai síkra. A születés mindenkinek egy olyan folyamat, mely a túlvilág egységélményéhez képest gyors, hektikus, nedvekkel és vérrel telített, ezen passzívan átmegyünk, és miután letisztogattak bennünket, megnyugszunk, és elpilledünk. A tudatunk visszasüpped a túlvilágba, de egy szál már létrejött, ami hozzáköt bennünket a fizikai testhez, és ennek révén állandóan érzékelünk, és mindig vissza is kell térnünk a matériába.

A nagy elpilledésünkben, lebegésünkben mindig van valami, ami emlékeztet bennünket, hogy már nem a totális egység állapotában vagyunk: elmegy egy motoros az ablak alatt, ez hirtelen, szúró érzetet ad a fülünkben, aminek hatására felsírunk, majd megnyugtatnak bennünket. Megéhezünk, érezzük a hiányt, erre felsírunk, édesanyánk a keblére vesz bennünket, megetet, eltelítődünk, és úgy érezzük, helyreállt az egység, megnyugszunk. Mégis, folyamatosan, egyre érnek bennünket az ilyen, egység hiányára utaló élmények, és idővel azt érezzük, itt valami, furcsa, itt valami megváltozott. Ennek hatására ösztönszerűleg elkezdünk nézelődni, figyelni, felmérni a terepet, hogy mi is ez a kibillent állapot.

Az első, amit elkezdünk megvizsgálni, az értelemszerűen az a két személy, akiknek a fizikai testünket köszönhetjük, illetve akik létezésünk ezen kezdeti szakaszában gyakorlatilag állandó jelleggel a látóterünkben mozognak, két félgömbként betöltik életünket: az Apa és az Anya. Az Aszcendens első szinten megmutatja, hogy mi volt az az energetika, amit a leginkább kibillentnek érzékeltünk a szülőkben, az ő egymás közötti viszonyukban, és bizonyos Aszcendens-jegyeknél az is megállapítható, hogy melyik szülőt érzékelte a gyermek a leginkább kibillentnek.

Itt ezen a ponton megállapítjuk a kívül érzékelt világ energetikai kibillentségét, de ezen kívül túl nagy dolog nem történik természetesen. Telnek a hetek, hónapok, szépen cseperedünk, gyarapodunk, egyre inkább hozzákötődünk a fizikai, megnyilvánult világ dolgaihoz, és ahogy tágul a mini-univerzumunk, úgy nő a megfigyeléseink tartománya is.

Ilyen értelemben az Aszcendens második szintje megmutatja, hogy mi volt az az energetika, melyet a leginkább kibillentnek érzékeltünk életünk mini-univerzumában, illetve az Apa-Anya-Gyerek háromszögben, otthonunkban, a család, gyerekkori életterünk dinamikájában.

És ekkor azt mondjuk: „Rájöttem! Semmi baj Édesapa, Édesanya, én rájöttem, hogy mi az az energetika, ami a leginkább kibillent, bennetek, köztetek, a család energiarendszerében, ami miatt ezt a nem-teljességet érzékelem állandó jelleggel! Ti ne aggódjatok, majd én megoldom: egyszemélyes mini-akkumulátorává válok ezeknek az energiáknak, elkezdek olyan érzéseket, gondolatokat, stratégiákat működtetni, amik ezt az energiaminőséget termelik meg, és majd én besugárzom ezeket a hiányzó energiákat a család energiamezejébe!”.

Kialakul az elme. Az Aszcendens a harmadik szinten az elmével egyenértékű; megmutatja, hogy mik azok a stratégiák, amikkel egy kibillentnek, nem-egységnek érzékelt állapotot próbálunk külső ráhatással pótolni, a helyére billenteni. Próbálkozásaink természetesen több okból eleve kudarcra vannak ítélve sajnos. Legelőször is, a problémát nem az okozza, hogy valamelyik szülőnk nem járta be saját fejlődési útját. Nem az okozza, hogy valami nem funkcionál rendesen a külvilágban a családi rendszeren belül.

Az okozza, hogy fizikai testben vagyunk, a megnyilvánult világban, és bármi is legyen itt a három dimenzióban, az kevésbé lehet teljes, mint az érzet, amire ott még közvetlenül emlékezünk gyerekkorunkban. Így bármilyen külvilágbeli ’csinálás’ ennek helyreállítására nem lehet sikeres. Mindezek mellett hiába termeljük, sugározzuk a konkrét energiamintát, archetípust a szülő felé, ő egy zárt rendszer, aki csakis a saját belső munkájával képes bejárni fejlődési fokozatait, ezáltal minden rásugárzott energia szkafenderként pattan le róla. A helyzet fő tragikomikuma, hogy miután tizennyolc éves korunkban leválunk az Apa-Anya-Gyerek háromszögről, még utána is termeljük ezeket az energiákat, és itt már valóban komikus kívülről nézve: mintha homokot dobálnánk a semmibe, a szélbe.

Az Aszcendensünk ismeretében tisztán és világosan meg tudjuk állapítani, hogy mik azok a stratégiák, amikkel boldogságunkat akarjuk elérni, ugyanakkor, ha látjuk az Aszcendens ilyen felépítettségét, arra is rá tudunk jönni, hogy ezen stratégiáink nemhogy feloldanák a hasadtság, ezáltal boldogtalanság érzetét, hanem konzerválják azt! Egy nem-létező problémára keressük állandóan a megoldást, és ennek során az Élet valódi szituációi, érzékelése folyamatosan töredékesek maradnak, ez pedig már tényleg problémát és hasadtságot okoz.

Olyanok vagyunk elménk, Aszcendensünk működése közben, mint a japán katona a Fülöp-szigeteken, aki már húsz-harminc-ötven éve a dzsungelben él, távol hazájától, szeretteitől, a valódi életétől, néha rajtaüt szerencsétlen fölműveseken, nem érti, hogy azok miért néznek rá egyszerre csodálkozva és riadtan, majd visszaveszi magát a bozótosba, szövögetve tovább terveit és stratégiáit a háború megnyerésére. Másik példával olyan ez, mintha a gyerekkori életünk, családunk egy kerék lenne, 12 küllővel, és hiányozna egy küllő, ami miatt úgy érzékeljük, mindig bukkan egyet a kerék, amikor odaér. Mi összepréseljük magunkat, belenyomjuk a kerékbe, és diadalittasan várjuk, hogy most majd akkor nem fog bukkanni a kerék. Igen ám, de ezzel nem megnyertük egy csillagjegy energiáját, hanem kizártuk magunkat 11 másikéból, önként és dalolva nyomtuk be magunkat a konzervdobozba, a szűkülésbe – az elmébe.

Az emberek 99,999999 százaléka ezen a szinten éli az életét. Van egy stratégiája, egy szűrője, keretrendszere, és folyamatosan próbálja köré hajlítani, szűkíteni a valóságot. Természetesen ez az erőfeszítése eleve kudarcra van ítélve, és rengeteg energiát felemészt; inkább előállítja, mint feloldja a kirekesztettség, nem-egység állapotát. Vannak azonban más szintek is. Az Aszcendens negyedik szintjét úgy hívhatjuk: a megváltás szintje. Ezen a szinten tudjuk, melyik jegybe esik az Aszcendensünk. Hallottuk az Aszcendensnek ezt, a véleményem szerint felépítettebb, érthetőbb, és legfőképpen használhatóbb leírását, magyarázatát. És itt elérkeztünk az első számú házi feladatunkhoz:

Maga a feladat nagyon egyszerű: leülni egy nyugodt, meditatív állapotban, ’felírni’ egy virtuális lencsére azokat az információkat, amik az első két szintnél, a kialakulásánál, és az Aszcendensünk csillagjegye alatt szerepelnek, és beilleszteni képzeletben az egyik szemünk elé. A másik szemünk előtt pedig végig kellene futtatnunk az egész eddigi életünket, egy napunkat, egy évünket, egy szituációt, egy projektet, amiben részt vettünk. Ha jól csináljuk, azt fogjuk látni, hogy az Aszcendens programja jó terrorszervezetként fraktálszerűen át és átszövi az életünk összes részét.

Amennyiben ezt őszintén látjuk és érzékeljük, az így kialakuló döbbenetet nagyon jól tudjuk hasznosítani belső munkánk további részeiben. A virtuális ’lencsét’, az összes ráírt információval, hagyni kellene az egyik szemünk előtt, felkelni az aktív meditációnkból, és menni élni tovább az életünket úgy, hogy közben folyamatosan aktívan figyeljük magunkat fél szemmel. Ezen önfigyelés közben, még nem hozzányúlva, vagy változtatva rajta, keressük azokat a mintákat a gondolatainkban, érzéseinkben, beszédünkben, cselekedeteinkben, motivációinkban, amik az Aszcendensünk csillagjegyére jellemzőek.
Olyanok vagyunk ebben a fázisban, mint a rendőrök, akik tudják, hogy van egy csapat, akik be akarnak törni valahova, de még nem kapják el őket, csak megfigyelik, hogy feltérképezzék a kapcsolati hálóikat. Ez a passzív-aktív figyelési fázis egyénenként változóan hetekig, vagy hónapokig is tarthat. A lényeg, hogy csináljuk, eredményig, ne akarjuk siettetni, és belenyúlni a dolgokba; csak figyeljük magunkat, éljünk, beszéljünk, cselekedjünk úgy, ahogy megszoktuk, de legyünk tudatában önmagunknak!

Ennek során elérkezik majd egy pont, ahol ismét kigyullad egy villanykörte a fejünk felett, és ismét azt mondjuk: „Rájöttem!”. Itt a valóságban, tapasztalatilag is leesik nekünk, rádöbbenünk, hogy nem egy szuperhősruhába bújtunk anno, ami minden ajtót kinyit a számunkra vagy minden problémára megoldást nyújt, hanem ismétlődő, romboló és minket irányító program tart fogva bennünket. Rájövünk, hogy az elme nem azonos velünk, hanem egy apró zöld manó, aki üldögél a vállunkon, két-három jelmondatot ismételget, és mivel ennyire közel van a fülünkhöz, és onnan halljuk, azt hisszük, ezek a saját motivációink. És akkor automatikusan fellépünk az ötödik szintre:

Az ötödik szint neve a megszabadulás szintje, amikor is mélységében megértjük, hogy magunkat tartjuk boldogtalanságban, tévedésből. Felismerjük, hogy olyanok vagyunk, mint a ló a malomban, aki elé belógattak egy répát, neki felcsillant a szeme, és megindult a répa felé. A répa még incselkedik is vele, ugrál a szeme előtt, és minél gyorsabban szalad érte, annál jobban incselkedik vele. Természetesen, mivel egy rúdon van a hátához erősítve, a ló soha nem fogja elérni a répát. Amíg ez így van, addig nem veszi észre, hogy egy malomkő körül szalad. Amint a ló rájön, hogy micsoda keretrendszerben van, megáll, és az egész történet okafogyottá válik. Az ötödik szinten rájövünk, hogy amit eddig csináltunk, az nekünk teljességgel nem jó, értelmetlen is, és legfőképpen, pont az tart az elválasztottság és boldogtalanság állapotában.

Mindezen a ponton az elme, az Aszcendens nem tűnik el. Amíg fizikai testben vagyunk, van, lesz elménk és Aszcendensünk is. Ami történik, hogy rájövünk, mi az egész történet, és elveszítjük motivációinkat az irányában, hiszen tudjuk, hogy nem vezet a boldogsághoz.  Innentől kezdve házi feladatunk már aktívvá válik. Itt már érzéseink, gondolataink, kommunikációink, stílusunk aktív szelektálásába kezdünk.

Amint észrevesszük bármelyiken az Aszcendensünk energetikáját, akkor abbahagyjuk, elengedjük. Ami olyan: hagyjuk. Ami nem olyan: mehet. Idővel egyre nagyobb rutinra teszünk szert ebben az önfigyeléssel vegyes szelekcióban, és egyre inkább a felbukkanásánál tudjuk elcsípni, ezáltal nem tud túl messzire vinni bennünket önjáró, felesleges köreiben, és egyre kevesebb ideig leszünk zárt, a külvilággal valódi kapcsolatot nem ápoló, belül őrlődő állapotban – felszabadulunk. Ha rendben elvégezzük a házi feladatunkat, utána pedig felismeréseinknek aktív jelleget adva végezzük a folyamatos önszelekciót, a problémáink 95 százaléka meg tud oldódni, emberi kapcsolataink megváltoznak, boldogabbak és valódiak lesznek, céljaink reálisak, valóban a mieink lesznek, és el is tudjuk majd érni őket; energiafelhasználásunk könnyed és természetes tud lenni."

A 12 Aszcendens-jegy leírása megtalálható részletesen az "Iránytű az Asztrológiai Önismerethez" című könyvben: http://zoldkor.com/

bird_cage_flying-400x250.jpg