HTML

A blogról

Tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Könyvek
http://zoldkor.com/

Önismereti Tanfolyamok
http://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2015.05.31. 20:39 Zöldkör

Június hónap Asztrológiai előrejelzése, 2015

És elérkeztünk Júniushoz…Az év közepeként önmagában jelentőségteljes, másért még inkább: a ’Semmi’ időszaka véget ér. Indul a buli! Kicsit nyakonfröcskölnek majd ezzel-azzal, véletlenül a lábunkra lépnek, mi is máséra, de szól a tánc, szól a zene, és történik végre valami. A kontrollunk nélkül. Ez tudja adni előnyét-szépségét, és hátrányát-hiányait. 
A hónap első két hetében, felében, visszahúzzuk csápjainkat, kintlévőségeinket, felszívjuk magunkat. Meditálunk. Mint a sportoló a száma előtt. És hónap közepén indulunk. Tűzijáték, startpisztoly, és durrognak a pisztolyok majd. És puskák is. Ha ügyesek vagyunk, akkor nem ránk. Ehhez türelem, és stabil én-értékelés kell, jó esetben pedig szövetséges.

Június 1, hétfő és Június 15, hétfő között finoman elkezd a világ egy része kinyílni, pontosabban mi magunk leszünk integráltabbak, kerekebbek. Ahogy a külvilágban zárulnak be kapuk, szorulnak dolgok, energiák, úgy nyerjük vissza önbecsülésünket; különös és váratlan nyugalom szállhat meg, a teljesség érzete, ok nélkül. Készen állunk, arra, ami a következő három hónapban jöhet fel. (Nap Ikrekben szextilben Jupiterrel Oroszlánban)

Június 1, hétfő és Június 11, csütörtök között felbukkanhat olyan valaki az életünkben, akivel sok előző életben voltunk Párkapcsolati viszonyban, vagy más szorosabb-hosszabb együttműködésben. Noha egyik oldalról már pár hete ’fröcsög’ a Karma, az előszele után így elsejétől, ha valaki most bukkan fel, van a fejünkben, mint potenciális társ, bemutatnak neki, vagy valahogy találkozunk vele, a nyári hónapok időszakában, akár utána is remek társ lehet belőle. Bár a kulcsszó a nyáron a lassan, fokozatosan elve, és hogy középpontunkban megmaradjunk, ha ez sikerül, mehetünk. (Vénusz Rákban-Oroszlánban trigonban Szaturnusszal Nyilasban)

Június 2, kedden hosszú tompaság, tehetetlenség után fellélegezhetünk. Egy jóóó hosszú hatás miatt eddig olyanok voltunk, mint aki a sárban elakadt, közben még köd is volt, hogy ne lássunk, az ezt okozó hatás kioldódása tisztaságot és frissességet teremthet. Szoros kapcsolatban az első kettő hatással, jobban a középpontunkba kerülve, tudhatjuk, hogy mit szeretnénk, és hogyan. (Mars Ikrekben kilép Neptunusz Halakban kvadrátjából)

Június 2, kedd és Június 16, kedd között ugyanazon a napon egy (újabb) rakéta-hatás aktiválódik, és elindulhat az Új. Ötlet, idea, ambíció, személy: a lényeg, hogy lassan és finoman tegyük a dolgokat, mert a Karmikus dolgok már nagyon ott vannak az oldalvonalon, de a ’vihar előtti csend’, ami három hete van, itt kitisztul, és ismét zajlani, történni kezd az élet. (Mars Ikrekben szextilben Uránusszal Kosban)

Június 5, pénteken másik lassító, ’nyákosító’ hatás oldódik ki; mintha letusolnánk, és utána friss szellő simítana végig rajtunk. Aluszékonyság, fáradtság kevésbé lesz rajtunk, ami nagyon tapasztalható volt májusban, és a lábfej, illetve végtagok, ízületek sérülésének, bajának is lecsökken innentől a valószínűsége. (Nap Ikrekben kilép Neptunusz Halakban kvadrátjából)

Június 5, péntek és Június 16, kedd között újabb emelő, perspektívát és potenciált adó hatás lesz ott. Felkészülünk a Szaturnusz visszalépésére a Skorpióba 15-én, már úgy, hogy teljes díszben, rangban. A május során jelenlevő félelmek, fájdalmak, helyzetek irracionálissága megmarad, egy nagyon fontos dolog viszont változik: mi magunk. Elfogadjuk, hogy ez van, hogy az év első hat hónapja a ’Semmi’ időszaka volt igazából, és emelt fővel tudjuk várni, ami jön, mert most már legalább újra tudunk majd tenni, ha jönnek helyzetek. (Nap Ikrekben szextilben Uránusszal Kosban)

Június 6, szombat és Június 16, kedd között oda kell figyelnünk, hogy a nagy ’harckészültségben’ ne essünk át a ló túloldalára, és ne feszítsünk húrokat feleslegesen. Jönni fog a ’cucc’, nem kell izmozni, elébe menni, sem hanyagul félvállról venni a most következő három hónapot. Középpontunkban; ha helyzet van, tegyünk, ha nincs, passzívan figyeljünk. (Merkúr Ikrekben szemben Szaturnusszal Nyilasban-Skorpióban)

Június 6, szombaton a Vénusz bolygó az Oroszlán jegybe lép. Ez még inkább felerősíti az év során folyamatosan emlegetett ’Párkapcsolati szövetség’ fontosságát. A mai ön-őrizgető és ön-kiárasztó trendekkel szembemenve Egy valakivel kellene kapcsolódni, és visszatalálni a 2000-es évek előtti Párkapcsolati módokhoz. Finoman, lágyan, érdeklődve, kreatívan, kölcsönösen adva.

Június 6, szombat és Június 17, szerda között azt érezhetjük, hogy bele is tudunk állni ezekbe. Összeállhat bennünk a múltunkból, hogy mi az, ami kell és mi az, ami nem kell egy Párkapcsolatban, illetve emberi viszonyainkban, és nem erőszakosan, de teljes mellszélességgel ki tudunk állni mellette. Remek időszak ismerkedésre, randevúzásra, olyan dolgokra, ami Önmagunkat fejezi ki. Az Oroszlán, amiben a Vénusz van, mindig a minőséget is jelzi, ezért itt is nagyon fontos a nemes, ’kevesebb több’ hozzáállás, de ugyanakkor a tevés és ambíciók is az irányába. A ’Karmikus’ időszak miatt ott lehet egy folyamatos deja vú érzés, másik emberrel pedig az ’ismeretlen ismerős’, ’nem az elejéről kezdjük’ érzés. (Vénusz Oroszlánban szextilben Merkúrral Ikrekben)

Június 8, hétfőn lesz ismét egy Derékszögű Háromszög, ami a ’radar alatt’ nap. Ezen a napon ne akarjunk konfliktust rendezni, nagybeszélgetni. Mivel a Hold és a Merkúr is érintett, ezen a napon nem érdemes gyereket nemzeni, és saját vagy más gyerekével is nagyon toleránsnak kell lenni, ahogy családi ügyekben is, ha felbukkannak. (Retrográd Merkúr-Hold-retr. Szaturnusz derékszögű háromszög)

Június 12, péntek nagyon jó lesz nekünk, mert a Kommunikációt, Gondolkodást, Cselekvést jelképező Merkúr előreindul saját jegyében, az Ikrekben! Olyan ez, mintha valamilyen eszközt, vagy a karjainkat, szemeinket, lábainkat kapnánk vissza valamilyen nagy küldetés előtt, és a következő hatásoknál fogjuk is látni, hogy mi is ez a küldetés.

Június 13, szombaton a Neptunusz bolygó hátrafelé indul saját jegyében, a Halakban. Ez egy érzéstelenítő, tompító hatás, ’leszedálnak’ bennünket; okkal. Mivel a Neptunusz alacsony szintjein jelenti a melankoliát, depressziót, bágyadtságot, retrográd állapotában ok nélkül is tapasztalhatjuk magunkon ezeket az érzéseket. Céljainkkal, terveinkkel meginoghatunk, a dolgaink összeállása el tud mosódni. Ezért is fontos a passzív, konstruktív, türelmes, kontrollt a Fentieknek és az Életnek átengedő attitűd.

Június 14, vasárnap óriási jelentőségű dolog történik: egy három éve nagyon kavaró hatás oldódik ki! Az Uránusz a Kosban olyan, mintha egy befagyott tavon akarnánk átkelni: hármat előre, egyet balra, kettőt előre, egyet hátra, egyet jobbra. Sokkal többet lépünk, mint amennyit haladunk, és nem tudjuk, mikor szakad be alattunk a tó. Azt is jelenti, hogy amikor van Ideánk, Tervünk, Célunk, nincs erőforrásunk, és amikor van erőforrásunk, eszköztárunk, nem tudjuk formába önteni.
A Pluto a Bakban a már betokosodott, elfelejtett érzéseket, gondolatokat, megéléseket, energiákat kaparja fel, akár előző életből is. A két bolygó csiki-csukis, karmikus fényszöge ritkán garancia a sikerre, és hát 2012 tavasza óta így vannak már; ezt érezzük is, azt hiszem. (Uránusz Kosban kilép Pluto Bakban kvadrátjából)

Június 15, hétfő az év talán legfontosabb napja: A Szaturnusz bolygó visszatér a Skorpió jegybe. A Skorpió tudatalattink és előző életeink feldolgozatlanságait jelenti, címszavakban pedig Titok, Bűn, Szexualitás, Tépelődés, Őrlődés témáit. A Szaturnusz a mélyben felkaparja, összepréseli ezeket a lenyomott, feldolgozatlan dolgokat, egyénileg és kollektíven is, ezáltal felszínre kerülnek.

Aki követi a munkásságomat, rengeteg cikk és írás született ezekről a dolgokról. 2012.október 6-án lépett be oda először, így az elmúlt két, két és fél év leginkább egy Stephen King regényhez volt hasonlatos, rengeteg történéssel, de valódi történés, Urambocsá’ épülés semennyi nem volt benne. A múlt mozizása volt, kontroll nélkül. A nyárra még visszamegy hát, így bármi ami, a nyári hónapok alatt történik velünk, kezeljük úgy, mint egy délibábot, szemléljük, és ha nyár után is ott van, építsünk rá. Természetesen, a nyáron felbukkanó helyzeteket és személyeket vegyük teljes komolysággal és hitelességgel, mert simán maradhatnak később is, így ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket.

Így, hogy az utolsó szakasza lesz már itt a Skorpióban, nagyon mély belevonódásunk nem lesz. Olyan lesz, mintha üvegfalon túlról moziznánk, vagy mint egy akciófilmben amikor a főhős mellett robban valami, és pár másodpercig hang nélkül megy a film. Látjuk, érezzük, halljuk, de tudjuk, hogy ez ’nem most van’. Ezért is nem kell belemenni, épp ezért kell belemenni. Ezért is nem kell félni tőle, épp ezért kell félni tőle.
Fentebb láthattuk, hogy az év elején lecsupaszodnak rólunk nem-odavaló dolgok, májusban jól elengedtünk már nem kellő dolgokat, személyeket, ha ügyesek voltunk, és június első két hetében visszatért önbecsülésünk, és ha ügyesek voltunk, visszahúztuk erőforrásainkat, kitettségeinket. Ezért.

Június 15, hétfő és Július 1, szerda között, tehát Június második felében, a Karma két bolygója fényszögkapcsolat nélkül fog haladni, miközben mindkettő hátrafelé halad. Ez a ’kést kövön, embert emberen csiszolnak’ állás. Bedobják a Karma-bombát. Itt minden megtörténhet, még az ellenkezője is, erre a két hétre ’gyúrtunk’ az év első felében, hogy ez jó állapotban találjon bennünket. Ha valaki felbukkan, eltűnik, megvadul, megszelídül az életünkben, vagy bármilyen rapszodikus változás van, az teljesen ’természetes’. Szivárognak fel a karmikus energiák, amik átrendezik az egyének és a kollektív terét is. Legyenek bizalmasaink, néhány barát, ha minden jó, Párunk, és legyünk nagyon éberek, segítőek, passzívak és lassan építkezők. Kevés, de (számunkra) értékes ember társaságát keressük, nyár során végig. (Retrográd Pluto és Retrográd Szaturnusz fényszögkapcsolat nélkül)

Június 16, kedden az egy nappal korábbi ’húzd meg’ után, két ’ereszd meg’ hatás lesz: kioldódik két fontos dolog is. Az első, ami felkészített, feltöltött a karmikus hónapokra, és megújított belül. A másik pedig segít(het), hogy megkülönböztetést tudjunk tenni, ami bennünk, vagy a külvilágban van, növelni tudja éberségünket, ezáltal külső belső épségünket, sikerességünket. (Nap-Mars Ikrekben kilép szextilből Uránusszal Kosban; Merkúr Ikrekben kilép szembenállásból Szaturnusszal Skorpióban)

Június 21, vasárnap és Július 18, szombat között itt a kettősségek világában azért kényeztetnek is bennünket. :) A hagyományos, középkori asztrológiában a Nagy és Kis Jótevőként tekintett két bolygó halad együtt az Oroszlánban. Segítenek élhetővé-elviselhetővé tenni a Karmikus szakasz első hónapját, ugyanakkor ez már mega-Párkapcsolati-szövetség hatás is így együtt. Ahogy május második felére azt írtam, hogy bezárulnak a kapuk, bármi vagy bárki is jöjjön, hagyjuk; itt kinyílnak a kapuk. Noha ne bárkit engedjünk be, vagy bármit, de azért Egy valakit kellene. Tekintve a jelenlegi kor-trendet, és hogy ott lebegnek a karmikus energiák is a levegőben, ehhez Tudatosság kell, és lehet egy árral szemben haladás is. Haladjunk, árral szemben. :) (Vénusz Oroszlánban együtt Jupiterrel)

Június 21, vasárnap és Július 7, kedd között másik rakéta-hatás segít új kapcsolatok kialakulásában, amik persze azért sok előző életen átívelőek is lesznek. Jelentheti a nagyobb hangsúlyt a zenei gyakorláson is, de ez rajtam és pár emberen kívül keveseket érdekel, vagy érint. :D (Vénusz Oroszlánban trigonban Uránusszal Kosban)

Június 22, hétfőn a Nap bolygó belép a Rák jegybe. Ez minden esetben azt jelenti, hogy a tavasz és a nyárelő izgalma alábbhagy, megnyugszanak az energiák, és elkezdünk lassan stabilizálódni a nyár ’ízeiben’. A Rák a család, otthon, összekapcsolódottság jellegeit is képviseli, így innentől, ahogy fentebb is láthattuk, nagyon fontos, hogy minőségre, nyugalomra, intim, bensőséges viszonyokra törekedjünk, néhány fontos emberrel, mint családtagok, igazi barátok és Pár.

Június 25, csütörtökön emellé az erő, ambíció és a vele való azonosulás is meg tud érkezni. Itt, ha szerencsések vagyunk, besokallhatunk már az elmúlt két és fél szívásaiból, a mai korok felszínes pörgéséből, és nagyon-nagyon minőséget akarhatunk. Úgy is mondhatnám, hogy időutazást 2000-2004 előttre. Amikor még azt mondtuk, amit gondoltunk, készek voltunk kapcsolódni, és még tudtunk figyelni, és értékelni. (Mars Rákba lép)

Június 26, péntek és Július 7, kedd között további hatás fokozza a valahova tartozás, nyugalom, lágy értékek iránti igényt. Kint a világban megy a pörgés és felszín, a levegőben a karmikus energiák, és mi a nyugalmat szeretnénk. Értéket. Hogy megbízhassunk valakiben. Hogy kapcsolódjunk. Mivel senki sem tart fegyvert a fejünkhöz, hogy ne ezt tegyük, így a saját kezünkben van ennek a kulcsa. Aztán pedig egy másik emberében. :) Fontos belassulni és elmélyülni, mert különben nagyon darálhatnak majd a nyár során jelenlevő dolgok, érzetek, energiák. (Nap Rákban trigonban Neptunusszal Halakban)

Június 28, vasárnap a Merkúr bolygó kilép Neptunusszal alkotott kvadrátjából, ami Május 4 (!) óta volt aktív. Zsibbasztott, érzéstelenített bennünket majd’ két hónapig, behúzta a kéziféket, hogy ne ugráljunk, ne kapkodjunk, ne ugorjunk bele dolgokba. Itt fogjuk érteni, miért, és itt fogjuk értékelni. Így, hogy itt már két hete élesben megy a Karma, belemelegszünk majd ekkorra, így kiengedhetik a fékeket: jó esetben nem fogunk már száguldozni.

Az év első fele talán olyan szempontból még keményebb volt, mint a 2014-es, hogy nem volt kivel-kiért harcolni. Légüres tér volt, a ’Semmi’. Májusban visszafojtottuk a lélegzetünket, hogy Június elején kifújjuk, és induljon a ’buli’. Mint a Gladiátor filmben; halljuk már a skandálást, a tömeget, megyünk ki az átjáróban, és Június közepén kiérünk a porondra. Ha egyedül akarunk harcolni, akkor hamar el tudunk veszni. Ha mindenkivel akarunk szövetkezni, akkor valaki beránt majd. Ezért kellene Egy valaki hozzá, hogy vele átvészelni. Ez az ’Egy’ lehetünk akár saját magunk is, de az ideális egy Pár lenne. Ehhez mindennel szembe kell úsznunk: korszellemmel és az irracionális idegenkedésünkkel, amit a Karma feljövetele ad. Mégis, Tudatos Emberi lények vagyunk, ezért fontos, hogy igazán nincsen semmi, ami ebben korlátozhatna; kivéve, ha elkezdünk agyalni, mérlegelni. Akkor vége.

Egyedül is végig lehet vinni természetesen a három hónapot, ebben az esetben húzzuk be kintlévőségeinket, és vegyünk fel egy ’levegő beszív-levegő kifúj’ attitűdöt, szemhéjunkat akasszuk fel, hogy ne is pislojunk, ha ’olyat’ látunk, és gyomor. Ez már jó ideje megy, itt nagy hasznát fogjuk venni. Bármi lehet. Minden lehet. Ezért ne minősítsünk, ne elemezzük, csak hagyjuk. Ha Jó, azért, ha Rossz, azért. :)

couple.jpg

Aktuális híreink:

- Június elsejétől a Zöldkör Facebook-csoport kommentmentes felületté alakul. Ennek oka, hogy mindenki számára fontos 'kintlevőségei', energiái visszahúzása, így már két héttel hamarabb megkezdjük ennek a gyakorlását. Nyáron pedig, követve az aktuális hatásokat, további átszervezések is várhatóak, melyekről a FB-csoportból tudtok értesülni. :)

Megjelent az 'Iránytű az Asztrológiai Önismerethez' című könyv! 

Átvehető személyesen, előzetes egyeztetéssel, hétfőtől-péntekig 9 és 16 óra között a Hegedűs Gyula utca 8 szám alatt (13.kerület, 25-ös kapucsengő), és rendelhető utánvéttel is (babity.richard@gmail.com). 

Ár: 3000 forint, Terjedelem: 320 oldal. Az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' könyvvel együtt a két könyv ára 5 ezer forint!

Csatlakozni tudtok a Facebook-on a 'Zöldkör' csoporthoz - itt interaktívan tudunk beszélgetni a cikkekről, tudtok kérdéseket feltenni, eszmét cserélni másokkal, barátságokat kötni hasonló érdeklődésű emberekkel és még sok minden mást! :) https://www.facebook.com/groups/zoldkor.blog/. Nagyon jó kis csapat alakult ki, bátran csatlakozzatok! :)

- Elkészült az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' című könyv! 

Ár: 3000 Ft, Terjedelem: 304 oldal

Átvehető személyesen, előzetes egyeztetéssel, hétfőtől-péntekig 9 és 16 óra között a Hegedűs Gyula utca 8 szám alatt (13.kerület, 25-ös kapucsengő), és rendelhető utánvéttel is (babity.richard@gmail.com). 

- Elkészült a Dhammapada - A Tan Útja' című hangoskönyv! Amolyan buddhista Bibliának tekinthető, nagyon szép és érdekes tanítások vannak benne. A linkre kattintva megtekinthető a borítója, megrendelhető, és bele is tudtok hallgatni. :) 

https://www.youtube.com/watch?v=QVOcc5EiOIAhttps://www.youtube.com/watch?v=8F8HqBDGRtc

Átvehető: Budapest, 13. ker., Hegedűs Gyula utca 8, 25-ös kapucsengő, előzetes egyeztetéssel. Ár: 2 ezer forint. Vidékről utánvéttel is megrendelhető! - http://fonixhaz.com/kapcsolat.html

http://zoldkor.com/konyvek-menu/konyvek-hangoskonyvek/a-tan-utja-dhammapada-hangoskonyv.html

- Megnyitottuk a Zöldkör honlapot!!!!! www.zoldkor.com címen érhető el, vagy ide kattintva! :)

- Továbbra is segítünk azoknak, akik szeretnék a Pálmalevelüket megkerestetni, akár a felolvasott után egy másodikat is, és/vagy Asztrológiai Elemzésüket elkészíttetni: a babity.richard@gmail.com címen tudtok jelentkezni.

Itt tudtok előzetesen bővebben tájékozódni:

http://zoldkor.com/
http://zoldkor.blog.hu/2013/09/09/a_palmalevelekrol
http://zoldkor.blog.hu/2013/10/10/a_palmalevelekrol_ii
http://zoldkor.blog.hu/2014/02/02/a_palmalevelekrol_iii
http://zoldkor.blog.hu/2013/12/04/karacsonyra_351

- Online Interjúkban érdekes témákkal kapcsolatban tudtok előadásokat meghallgatni: http://zoldkor.com/forrasok/interjuk.html

- Aki szeretne magán aktívabban dolgozni, fejlődni, életét javítani, a Zöldkör Facebook csoportban, vagy akár a privát emailcímemen is tud érdeklődni terapeutákról, segítőkről.