HTML

A blogról

Tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Könyvek
http://zoldkor.com/

Önismereti Tanfolyamok
http://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2015.06.03. 16:08 Zöldkör

Interjú önismeretről, asztrológiáról, emberségről

Hegedűs Erika életvezetési tréner, coach, a tobbvagy.hu oldal szerzője interjút készített velem a napokban, kellemes körülmények között, a Margit-szigeten. 

Asztrológia a józanság mentén

"Mivel jó ideje figyelem a világot, szűkebb-tágabb környezetemet, pontosan látom, hallom, hogy milyen kérdések ismétlődnek bennünk. Gondoltam egy nagyot és egy szép kora nyári napon beszélgetésre hívtam korunk egyik hiteles, új generációs asztrológusát, Bábity Richárdot, hogy válaszoljon kérdéseimre, talán sokak kérdéseire...
Nem új keletű a vágy az emberben, hogy fürkéssze az ismeretlent, mögé nézzen a titkoknak, az Égi képből következtetni tudjon. Ezer és egy éve jellemez bennünket a vágy, hogy kapaszkodókat kapjunk, útjelző táblákat.

Néhány éve, amikor blogolni kezdtél, úgy indítottad az első bejegyzésedet, hogy „Minden egyes bejegyzés egy-egy ilyen apró mécses kíván lenni, mely megvilágítja életünk és lelkünk néhány aspektusát. Mindenki elviheti belőle magával azt, amit kíván.” Pár év alatt elképesztő népszerűsége és olvasótábora lett a blognak. Azóta is minden egyes írásod további apró mécseseket tartalmaz, amelyekből nagyon sokan töltekeznek, továbbgondolnak, beépítenek. Könnyű vagy nehéz írni, hiszen esetedben túl sokat nem kell téma után kutatni, szó szerint előtted hever… a csillagos égen?

Egyszerre könnyű és nehéz is. A nehézségét az adja, hogy az emberekben van egy hajlam, hogy ne azt lássák, ami van, hanem az egyéni igényeikhez igazítsák, de mivel az egyéni igények mindig változnak, az elvárások is változnak. Ezáltal nehéz az elvárásoknak megfelelni, viszont a blog írásával nem is az a célom, hogy megfeleljek, hanem hogy az elvárásokat alakítsuk ahhoz, ami a „kínálat”. Ha a kínálathoz alakítjuk a keresletet, akkor összhangban tudunk lenni ezekkel a felső folyamatokkal.

Mindemellett valahol meglepő volt a blog növekedése, de a saját képletemből, pálmalevelemből mondták, hogy ez meg fog történni, mégis, egyszerre meglepő, és közben természetesnek is tűnik.

Azt vallod, hogy pontosan leírhatóak azok a bolygóenergiák, melyek az életünket alkotják, formálják, és ezek ismeretében onnantól kezdve Életünket a leghatékonyabban, számos dolgot megértve és elfogadva vagyunk képesek élni. Mennyire jellemzi korunk emberét, hogy önismereti munkája részeként hívja segítségül az asztrológiát? Nem inkább rövidtávú jövőjére kíváncsi?

Ugye, több ága is van az asztrológiának, asztrozófia, asztrológia, vannak ezen belül transzcendentális, humanisztikus, karmaasztrológia és így tovább, amit én kevésbé értek, hogy mitől karmaasztrológia, mitől humanisztikus. Én azt gondolom, hogy mindig az adott kérdéskörre lehet kiválasztani, hogy melyikre van szükség, melyik aspektusát vizsgáljuk a bolygóknak. Hasonlóképpen, mondjuk, ha valakinek családi autóra van szüksége egy autókölcsönzőből, akkor családi autót adunk, ha egy versenyautóra, akkor versenyautót adunk. Tehát gyakorlatilag attól is függ, hogy milyen asztrológiát, milyen aspektust nézünk, hogy mit szeretne vizsgálni. Ugyanakkor van egy nagy kavar ebben a történetben, hogy nem mindig úgy interpretálnak képleteket, ahogy kellene. Nagyon gyakran inkább a hagyomány van fölé rendelve annak, ami van, vagy ami kellene az embereknek, és a hagyományba akarják belepréselni az embereket, nem követik le a társadalmi változásokat, az emberek igényeit, nem elég rugalmas a ’régi’ rendszer.

Ezért van ez a megosztottság, hogy a művelői nagyon odavannak érte, akik nem művelik, azok ambivalensek vele és kicsit olyan, mint a logaritmus vagy egyéb dolgok a matematikában. Nagyon érdekes, nagyon egzotikus, nem lehet semmire sem használni gyakran, és tök jó annak, aki ezt tudja, de igazából ő sem tud vele mit kezdeni a használhatóság szintjén. Van, hogy egyszerű összeadást kell alkalmazni, van, hogy exponenciális egyenletet, van, hogy egy gráfot, attól függően, hogy mi az igény. A hagyományos asztrológiában nem azt nézik, hogy mi az igény, hanem, hogy ők mit szeretnének általában. Én arra törekszem, hogy mi az, ami praktikus, mi az, ami használható.

Mindig úgy fogalmazok, hogy érthető legyen, de ne menjen a bulvárság irányában. Ha mondjuk, enyhe alvásproblémái d vannak, akkor egy gyógynövény kivonatos táplálék-kiegészítő elég, de ha le van szakadva az egyik lábad, akkor nagy műtétet kell alkalmazni. Ez a művészet – megtalálni, hogy mikor mire van szükség.

Nagyon jól írsz, választékosan fogalmazol, képies mondataid nagyon tisztán juttatják el az üzenetet azoknak, akik szeretnének többet megtudni önmagukról. Ez ösztönösen jött, régebben is írtál, sokat olvastál?

Nagyon sokat olvastam, talán több ezer könyvet is, van egy filozófia-történelem szakos egyetemi diplomám, és ez adott már egy bázist a dolgokra. Mégis, ami igazán a választékosságot adja, vagy képiséget, az a belső pucoló munka. Mivel ezek az információk ott vannak az ideák világában, hívhatjuk Akasha krónikának, vagy jelenség feletti világnak, az ember ráhangolódik vékonyabb blokkjain keresztül, akkor jobban átjön, mint mondjuk az átlagembernek vagy azoknak, akik el vannak keveredve ezekben a témákban. Archetípusok vannak, szubsztanciák, ideák vannak, ezekre közvetlenül kinyílva sokkal plasztikusabban lehet megfogalmazni, mint a széttöredezett fizikai síkról, elméből.

Aki az írásaidon túl belehallgat előadásaidba, tv-interjúidba, talán meglepi, hogy fiatal korod ellenére milyen letisztult és megfontolt, érett férfi szól belőled. Milyen voltál gyereknek? Már korán megmutatta magát e bölcs lélek?

20150518_185419_resized.jpgÍgy van. Volt kb. 3-4 év menekülő út, felszabadultság és szabadság, és utána 4-5 éves kornál már előjött egy ilyen megfontoltság, koraérettség, akár néha gondterheltség, tépelődés; ugyanakkor egy felsőbb szemlélet, kívülállás. Valószínűleg a Vízöntő nap és Oroszlán aszcendens keveredett, hogy én voltam a közepén a dolgoknak, a tetején. Általában 6-8 lány volt szerelmes belém egyidejűleg, ha egy nem, akkor törtem magam, hogy ő is, és ha ő az lett, akkor már nem annyira érdekelt, akkor a helyén volt, rend volt, minden volt… Gyakorlatilag az éles látás is meg volt, ez nem tetszett sok tanárnak, néhánynak pedig nagyon tetszett. Általában sok tanárral volt konfliktus emiatt, néhánnyal meg nagyon családias volt a viszony ezért. Ami változott az évek során, azt gondolom, nem az éleslátás, hanem a körítés, a szándék mögötte. Tehát gyakran tekintek magamra egy megtért hekkerként, hogy már nem azért keresem a gyenge pontokat, hogy benyúljak rajta és megbirizgáljam, hanem felhívjam a másik figyelmét, hogy itt egy gyenge pont, és bárki be tud nyúlni megbirizgálni, nyugodtan javítsa ki ezen az úton, és így tud teljesebb lenni.

Gyerekkoromban mindig volt egy nagyon jó barátom és körülötte a slepp szerű történet, és mindig ott volt egyfajta „egy lépéssel a többiek előtt” járás. Amikor a többiek még tanultak, mi elkezdtünk rosszalkodni, amikor a többiek elkezdtek rosszalkodni, mi elkezdtünk drogozni, amikor a többiek drogoztak, akkor elkezdtem készülni az érettségire, felvételire. Amikor az egyetemre jártam, akkor a többiek folytatták ezt, ahogy elvégeztem, ők akkor mentek egyetemre, és így tovább. Ahogy elkezdtem meditálni, jógázni, akkor kicsúfoltak, hogy „mint, aki karót nyelt”; ma már ez a divat, és ha valaki így megy, akkor a legtöbb esetben vonul, mutogatja magát.

Folyamatosan úgy élem meg magamat, hogy kirekesztve vagyok. Ez is egy áldás és átok egyszerre. Egyre jobban, illetve egyre kevésbé sikerül elfogadni. Ambivalens. Nekem arra kell figyelni, hogy túl sok vagyok. Azt gondolom, hogy mivel a legtöbb ember masszív elme szinten éli a dolgait, az elmének szüksége van a szórakoztatásra, ezért a „mifajtánkhoz” vonzódnak, de ugyanakkor bármi, ami nem azonos ővele, ami ugye a világ nagy része, az taszítja is, így, hogy egy kis zárt énrészben él. Tehát egyszerre akarnak minket és nem is, és ameddig kellünk, addig kellünk, amikor nem kellünk, akkor nem kellünk; ezt a legnehezebb elfogadni, hogy ez nem mindig van szinkronban a mi belső folyamatainkkal, ezért kialakul egy magányosság, egy ön-vár építése, és oda jöhetnek be mások egy idő után.

A legtöbb ember magányában egy szenvedő magány van, pusztító, degradáló magány; ez, amit megélek, ez egy konstruktív magány. Az a művészet a ’magunkfajtának’, hogy felfedezni, hogy mások ezt bizonyos értelemben szennyezni tudják, zajonganak, és ezért is van ez a fajta távolságtartás gyakran. Aki képes ebben csöndben lenni, az be tud társulni, aki nem képes, és elkezd rágógumit ráragasztani, bekiabálni, az egy idő után nem kívánatossá válik. Ugyanígy élem meg a kommentelést a Facebook-os csoportban, hogy játszok egy szonettet, egy szimfóniát szavakkal, ideákkal, és minden egyes komment olyan, mintha bekiabálnák, hogy „jól nyomod”. Fújják az orrukat, megcsörren a telefonjuk, sms-t pötyögnek, és nem tesz hozzá, hanem valamilyen módon rátapaszt dolgokat. Ha az ember azt mondja egy koncerten, vagy színházban, hogy kapcsolják ki a telefont, akkor van, akinek természetes és van, akinek nem. Ha az ember azt mondja, hogy nem biztos, hogy ennyit kellene kommentelni, akkor elnyomó lesz és despota. Ezzel együtt kell élni; tenni ellene, amennyit lehet, és elfogadni, amit nem lehet.

A belső csend, amit egy adott életúton egyedül élünk meg, adhatja a legnagyobb felismeréseket, vagy biztosíthatja az igazán kreatív állapotainkat. Talán azért, mert a figyelmünk leginkább az alkotó tevékenységen van. Hogy van ez nálad?

Az én esetemben egyszerre van, hogy amikor egyedül vagyok, akkor integrálódnak dolgok, jönnek föntről tiszta ideák, és amikor emberek között vagyok a világban, akkor onnan jönnek az ideák. Nincs szintkülönbség ezek között. Meg tudom látni a törvényszerűségeket, mintákat az embereken, a dinamikájukon, de nem kellenek már az emberek sem hozzá, hanem a sima ideákban is ott van.

Sokat említed a terápiát, amelyet a ma embere nem szívesen néz folyamatában, alkalmaz akár életforma szerűen. Szívesen belekapunk ebbe-abba, elmegyünk ide-oda, remélve igazi, érdemi áttörést, tartós lendületet. Ha egyetlen emberöltőt nézünk, nem reménytelen arra vállalkozni, hogy mostani életünkben oldjuk fel a korábbi ezer vagy még több élet gabalyodottságát? Ha ráállunk arra az útra, hogy előző életeinket megutazva oldjuk korábbi blokkjainkat, akkor nem jelenti ez azt is, hogy automatikusan elfordulunk az éppen zajló, mostani életünktől?

Ha az ember jogosítványt akar, akkor nem a világ összes autójára teszi le a jogosítványt, hanem egy típusra; ugyanígy van a blokkjainkkal is. Hogyha mondjuk, megnézzük a dühöt, akkor van egy törzs-düh, és utána mondjuk, hogy dühös vagyok erre-arra-amarra, tehát a tárgy, akin csapódik, az eltérő, de maga a forrásérzet ugyanaz. A félelemnél mindig valamitől félünk, de ugyanúgy ott van egy szorongó, szűk, diszkomfort érzet, tehát nem az összes jelenség-lecsapódást kell feloldanunk, hanem ezen keresztül visszatalálni a tövéhez az egész történetnek. Ha valaki mondjuk, vezet egy Peugeot 206-ost, egy Nissan Micrat, egy Renault Cliot, akkor valószínűleg utána az Opel Corsat is ugyanúgy tudja majd vezetni, mert ráérez az ízére. Hasonlóképpen az utazásnál is, valószínűleg nem az összes életet kell megélni, létformát, amit vittünk, hanem egy idő után a Tudat felfedezi az összefüggéseket.

Sokkal könnyebb előző életekben dolgozni, több okból. Az egyik, hogy nem azonosulsz vele annyira. Sokkal könnyebb mondjuk a XV. századi földesúrnak azt mondani, hogy „Utállak, mint a szart!”, mintha a jelenlegi életedben az édesapádra mondanád ugyanezt. Holott ugyanaz a két lélek. Azzal, hogy kimondod, kommunikálod, megéled, a rendszeredet nem érdekli, hogy milyen formában történik ez, ki tud menni a törzsérzet. Ilyen értelemben ez egy csel. Ugyanakkor, mivel kevesebb a minta a jelenlegi életben, ezért az előző életekben sokkal tágabb perspektívával lehet dolgozni, tehát nem csak a Nissan Micra-n gyakoroljuk a vezetést, hanem 20-30 hasonló kategóriás kocsin. Ez a csel benne. Például van a kezemen egy mala, vannak a külön szemek és azt mondod, hogy ez hat szem, amit összefogok, de ha megvizsgálod ezt a hat szemet, és befordítod, akkor csak egy szemet látsz. Teljesen mindegy, hogy kétszáz millió szemet fordítasz be, akkor is egyet látsz, de ha nem fordítod be, úgy nézed, ott már van különbség, hogy kétszáz millió vagy hat szem. Ilyen értelemben nem az összes dolgot kell feltúrni, rehabilitálni, hanem a törzsérzetig kellene elmenni.

Az a probléma ezzel a terápia témával, hogy a legtöbbünket két dolog motivál, plusz egy: az első a félelem, a második a kapzsiság. A harmadik, az opcionális, ez a szeretet. Én azt gondolom tapasztalatilag, hogy az embereket nem motiválja, hogyha szeretik őket; fordítva, ha valaki már eljut a szeretethez, az motiválja azt az illetőt, de akit szeret, azt hosszútávon nem, mert a blokkjai, alsóbb szintjei behúzzák.

Tehát az átlagember szeretné a szeretetet, ez egy nagyon hártyavékony motiváció, ez a legmagasabb szintű, de ehhez valódi belső átdolgozottság kellene. Ez alatt a kapzsiság van, hogy minél több figyelmet kapjunk, minél teljesebbek, minél inkább Istenhez hasonlatosak legyünk. Ez a mai kollektíva, ami jelenleg van: a kapzsiság motiváció. Ez is egy nagyon vékony réteg, és ez alatt a félelem motiváció van – félelem az elmúlástól és a nemléttől. A mai embernek ezek a rétegei, és mivel a blokkjaink alkotják a hamis énünket, ahogy oldjuk a blokkokat, a félelem motiváción dolgozunk, ami a gyökér motiváció, és ha ezt kioldjuk, akkor a kapzsiság és a szeretet fals motivációja is kioldódik. Egy idő után ráérzünk az ízére. Megtanuljuk irányítani, hogy ha félünk, akkor felkutatjuk a gyökerét, hogy mitől félünk. Ha valamit szeretnénk, akkor megtanulunk tenni érte. Ha ez a két lépcsőfok megvan, akkor tud megjelenni a valódi szeretet, ami már nem egy baromi nagy hiánynak a pótlására irányuló szeretet, ami manapság van, hanem valamire ráépült. Egy teljességre ráépülő szeretet. Ez a különbség.

Weboldaladon keresztül nagyon sok típusú emberhez szólsz. Van egy rész, ahol gyakorlatok vannak, olyanoknak, akik túl az olvasáson tennének valamit, de nem készek vagy nem tudnak épp belevágni konkrét terápiába szakemberrel. Én magam is gyakran kinyitom helyzettől függően egy-egy ilyen mantrádat. Alkalmazod a saját életedben is rendszeresen? Milyen pozitív megtapasztalásaid voltak velük kapcsolatban?

Ezeknek a mantráknak a nagy részét Indiában tanultam, és amikor ezekkel visszajöttem, akkor rendszeresen 49 perces folyamatokat csináltam vele. Akkor volt egy túladagolás ezekből a szó jó értelmében, és azóta alkalmanként veszem elő, tehát ez olyan, mint a biciklizés: miután eleget csinálta az ember, átkattan benne valami. Időnként elmegy egyet tekerni, és ott folytatja, ahol abbahagyta. Manapság már nem ezeket alkalmazom aktívan, de régebben volt már egy feltöltő fázis ezekből. Arra jók ezek a mantrák, hogy energiákat visznek be és stimulálnak. A blokkok zabálják az energiát, elfolyik a lefolyón. Ezek a gyakorlatok a lefolyásba öntenek bele energiát, nem feltétlenül szüntetik meg az elfolyásokat – arra van a terápia. Viszont vannak olyan gyakorlatok, amelyek segítenek karmát oldani (pl. Káli, Shiva gyakorlat) van ezeknek jó hatása, de elviségében egy kicsit mások, mint a terápia.

Mi a véleményed arról, hogy az ember előszeretettel beleavatkozik a természet rendjébe, menetébe? Az interjúra készülve hallottam egy beszélgetést, ahol a várandós édesanya mondta, hogy hónap végére volt kiírva, programozott, császáros szülésre, de ő egyáltalán nem akarta, hogy érkező gyermekére az a csillagjegy legyen jellemző, így egyeztetett orvosaival, hogy a kicsit két héttel korábban emeljék ki. Ilyen esetekben megváltozik a gyermek eredeti terve, útja, sorsának fő csapása, akár személyisége, vagy hiába minden, az eredeti hatások át fogják szőni életét?

Egyik részről van nekünk a Pálmalevelek jelensége, amiben valószínűleg a frissen született gyermeknek is van leírva Indiában 2000 éve egy levele. Keresztnévvel, anyja neve, apja neve és születési év, hónap, nap, melyik napra esett, óra, perc... tehát nem az van, hogy az anyuka kitalálta, hogy akkor két héttel előre hozzuk, és ezért ott születik, hanem mert ott születik, ezért az anyuka kitalálta. A másik része az, hogy nem találunk ki semmit, hanem jön a gondolat, valahogy ez megszületik. Az ember nem tud tenni semmit a természet ellenében. Amikor természet ellenében tesz, akár ilyennel, akár környezetszennyezéssel, akkor az is a kollektív, mechanikus folyamat része. A másik az, hogy nincsenek jobb vagy rosszabb csillagjegyek, házak, fényszögek, inkább a megélésük a fontos. Illetve a Nap bolygó egy eléggé kincstári valami itt a mai világunkban, itt a Földön, ezért az én véleményem szerint az Oroszlán jegyen kívül mindenhol ki van billenve a Nap, és még az Oroszlánban is egy túlzott zártság, gömbszerűség jellemző rá. Gyakorlatilag nem tudunk a Napnak egy olyan helyet találni, ami ideális lenne. Ezért kell megdolgozni a Napért, ezért ekkora érték. Emiatt teljesen mindegy, hogy két héttel előrébb hozzuk vagy sem, akkor is kibillent helyen lesz a Nap, és majd dolgozni kell rajta, érte.

Többször említetted, hogy nem hiszel a tudatos teremtésben, a nyugati spiritualitás lufijaiban. Lehet, hogy ez csak fogalmazás és értelmezés kérdése? Azzal egyet tudsz érteni, hogy gondolataink milyensége erőteljesen befolyásolják emberi kapcsolatainkat, és valamilyen formában képesek vagyunk láthatatlan energetikai rendszereken keresztül irányítani saját történetünket?

Azt gondolom, hogy a blokkjaink vannak hatással emberi kapcsolatainkra. A tusolós példa jut eszembe. Ha én büdös vagyok, és befújom magam Axe dezodorral, akkor valószínűleg a másik nem azt fogja érezni, hogy milyen jó illatom van, hanem összekeveredik egy kakafóniába a két szag, és egy még kellemetlenebb elegyet fog adni. Ez meg is jelenik az emberi viszonyainkban; reménykedő nyugtalansággal vagyunk, mind magunkkal, mind a többi emberrel. Látjuk, hogy mosolyog a másik, látjuk, hogy „tudatos”, de van egy diszkomfort érzetünk, hogy mindjárt kiderül valami baj, vagy mindjárt összeomlik valami, mert a blokkjai átsejlenek egy mélyebb szinten, és a mi tudatunk vagy tudatalattink mélyebb érzékelő rétegeire átrezegnek. A felszínen az Axe dezodorok találkoznak, a mélyben a büdösök találkoznak, és ezért a megoldás az lenne, ha igazán letusolnánk, és akkor sem büdösnek nem kellene lenni, sem dezodort nem kellene használni. Ahogy a büdös megszűnik, úgy a dezodor használati igényünk is megszűnik. Ahogy a negatív lehúzó blokkokat effektíve kiürítjük, már nem lesz igényünk arra, hogy ráhúzzuk a cukormázat a dolgokra és a „szeretetet”, vetítéseket, képzelgéseket.

Tudsz úgy beszélgetni, hogy beszélgető partnered felsejlő blokkja ne akasszon meg, tovább tudsz haladni vagy gondolkodni kezdesz, hogy valamit kezdeni kellene az adott területen felszínre került blokkjával?

Mivel annyi információ van, nem lehet leakadni, illetve nem érdemes. Mivel annyira nagy a kontraszt aközött, hogy hol van egy ember, és mit mutat magából, nálam azonnal lefut a scanner, reflexből, minden téren. Ezért nem annyira megrázó, belefolyó a dolog, mivel automatikus, megszokott; mint a légzés. Ha látom valakin, hogy ez vagy az van, nincs nagyon jogalapom nyúlkálni az ő sztorijában, nem is nagyon tudnék. Ezeket mélyebb terápiával, biztonságok körülmények között lehet feloldania, saját magában, különben csak felesleges görcsölés lenne belőle részemről. Amúgy nincs hova elbújnia a blokkjainknak, egy beszélgetésben nem lehet elrejteni ezeket.

Akkor tudsz úgy beszélgetni, hogy nem akarod automatikusan „megmenteni” a világot?

Muszáj, meg hát nem is lehet; magunkat tudjuk, és magunkat kellene, mindenkinek.

Több asztrológustól is hallottam, hogy természetesen hatnak a bolygók mozgásai általánosságban az emberiségre, kollektíven is, aztán alacsony vagy magas szintjén meg is éli mindenki szépen, de az egyéni képlet, a hozott „csomag” felülírja az előbbit. Hogyan látod Te ezt?

Az egyéni képlet nem egy olyan valami, amit dédelgetni kellene, vagy ragaszkodni, vagy úgy érezni, hogy valami, ami nagyon fontos. Az egyéni képlet az előttünk gomolygó energiarendszer röntgen felvétele, és az előttünk gomolygó energiarendszer neve: Ego. Azzal, hogy megnézzük az egyéni képletünket, az egónkról tudunk képet kapni, azért, hogy minél könnyebben meg tudjunk szökni belőle. Minél jobban fel tudjuk dolgozni. Ha azt emlegetem magammal kapcsolatban, hogy Oroszlán aszcendens, akkor azt nem téves azonosulásként mondom, hanem, mint megnyilvánulási forma. Az energiáknak onnan odaátról valamilyen formában meg kell nyilvánulni. Az, hogy milyen blokkolt vagyok, milyen az átterápiázottságom, az határozza meg a megnyilvánulási formák minőségét. Meg lehet élni az Oroszlán aszcendenst végtelenül alacsony szinten, és egy kulturált, magas szinten is, és a kettő között mozog a kedélyállapottól, terápiázottságtól függően a dolog. Igaz ez a képletünk bármely részére.

Magánemberként is jellemez a letisztult gondolkodás, kőkemény logika, az ok-okozat összefüggéseinek hihetetlen gyors átlátása?

Régen volt bennem egy merev, erőltetett, rigorózus állapot. Ahogy volt egy hosszú, kitartó belső munkám, úgy a görcsösség egyre inkább lejött, és megjelent egy természetes rendezettség. Ezzel egy egyszerűséget kapott. Én azért kelek a Napkelte környékén, azért fekszem le éjfél előtt, nem azért, mert így neveltek, hanem mert így ésszerű. Ha a természetnek ez így jó, akkor nekem is jó. Ha kérdeznek valamit, akkor arra válaszolok, ami a kérdés. Ilyen értelemben nagyon könnyű az élet, ha az ember ezeket az alaptörvényszerűségeket betartja. Mivel az átlagember esetében, 100-ból 99 nem ezt teszi, ezért nagyon nehéz is az élet; nekik és velük. Hihetetlen sok konfliktusom van az életben, amiatt, hogy ami nekem természetes, az a másiknak nem. Ami nekem nem természetes, azt a másik ’élvezi’... de a valóságban ami a másiknak természetes, azt sem ő, sem én nem élvezem... amiből jön nagyon sok konfliktus. De amikor ebbe belemegyünk, és szétszedjük, hogy ez most hogy is történt, miért, benne a felismert „hülye vagyok” után kijönnek a valódi okok, ez tart egy pár percig, jönnek megértések, megváltások, és utána a másik vissza szokott menni a szokásos köreibe.

Mennyire teszi nehézzé a hétköznapokat, ha ruháink színéből, hajunk stílusából, szóhasználatunkból már ezer árnyalt részlet kirajzolódik valakiről, akivel beszélgetni kezdesz?

Sokkal objektívek a mögöttes jelek. Amit a másik hoz a felszínen, azzal általában 1-1,5 óra el szokott menni, utána aztán kilyukadunk oda, ami a mögöttes történet, ami az objektív jeleken már azonnal kirajzolódott. Ma már inkább figyelem a sztorit, hogy próbál-e manipulálni, már tudom, hogy amit a másik mond, mögötte mi van 3 réteggel. Ha az ember tud valamit, akkor nem fél, és ha nem fél, akkor tud figyelni. Akkor tud megélni dolgokat. Azt is észrevettem magamon, hogy kicsi a szitának a szűrője, a legtöbben fennakadnak, és nézegetem a részleteket, de aki tényleg érdekel, ott nincs szita. Onnan tudom, hogy érdekel, vagy hozzám közel álló ember, hogy nem fut a szkenner. Párkapcsolatban, ismerkedésnél például ez a fő jel a magam számára; nincs elemezgetés, Egyben látása van a másiknak.

Ha ennyire nyitott könyv a másik ember, ennyire könnyen láthatóak és értelmezhetőek bizonyos algoritmusok, ugyanilyen könnyen látod önmagadat is? Felismered változásaidat, amikor csinálhatnád, mondhatnád másképp, de nem teszed, mert ez így jön, így hat rád az Univerzum összes összefüggése, még akkor is, ha épp belemenni, megélni vacak dolog?

Sokan azt mondják, hogy mindenki magát látja a legkevésbé és a saját képletét elemzi a legnehezebben. Azt gondolom, hogy ez nem feltétlenül igaz, illetve, persze, vannak, akiknek igen. Szerintem tisztában vagyok a szerkezetemmel. Mivel a Tudat évmilliókkal gyorsabb az anyagnál, ezért én hiába látok bizonyos blokkokat magamban, azoknak a feldolgozása időbe telik. Ha tudom, hogy egy rántottát akarok készíteni, a tudatommal felfogom pillanatok alatt, de amire elkészítem, az fél óra. Itt is erről van szó. Teljesen tisztában vagyok bizonyos kritikus hangokkal, kritikus jelzőkkel, de mivel tisztában vagyok vele magamban, amikre mutatnak, nem is kell félnem tőle. Az, hogy nem félek a blokkjaimtól, nem azt jelenti, hogy nincs ott, hanem ott van, és tenni is kell érte, hogy feloldódjon. Mivel tudom, hogy teszek érte, így második szinten nem félek tőle. Ilyen értelemben bele is tudok menni, nincs járulékos veszteség. Sokkal több energiába telik a büdösséget dezodorral elfedni, mint mondjuk kinyitni a kabátomat, alatta ott a büdös, és elkezdeni tisztogatni magamat. Ha fújkálom magamat dezodorral, akkor ki sem tudom nyitni a kabátomat, hogy tisztogassak. Ez a járulékos veszteség effektus. Nem tudsz úgy dolgozni, hogy közben képmutató vagy. Mindenkinek gyomor kell hozzá, nekem is, a környezetemnek is. Rájöttem, hogy sokkal jobban megtérül közép és hosszú távon, ha az ember néha megforgatja más gyomrát, mintha a ’szépet’ próbálja vetíteni folyamatosan. Mert attól még jobban forog mindenki gyomra, és hosszú távon még rosszabb lesz.

Vannak divatos rendek, hogy hogyan kell gondolkodni, hogyan kell beszélni, miket kell érezni, mitől vagyunk ’spirituálisak’. Ha nem a trendnek megfelelően cselekszem, akkor tudatában vagyok, hogy nem a trendeknek megfelelően cselekszem, és közben nagyon örülök is, mert a trend általában nem jó irányba szokott menni. Ugyanakkor, ha tisztában vagyok azzal, hogy épp egy blokk irányít, akkor általában félrevonulok. Ha ez nem sikerül, akkor igyekszem mihamarabb kilevegőzni a történetet. Nem abba fektetem az energiát, hogy magyarázkodjak, bocsánatot kérjek, elkezdjem átbillenteni a másik oldalra, és „jóvá tenni”, hanem inkább felkutatom az okát, dolgozom rajta tisztább fejjel, és akkor következőleg már nem jön elő. 

Látva azt a kort, amelyben élünk, elejtett félmondataidat hallva, ránk olvasóidra bízva, hogy milyen összefüggéseket látunk meg és értelmezünk, jó lenne kicsit konkrétabban, olyan Ricsisen logikusan. :) Hogyan látod életünket, itt a Földön, itt Európában, azon belül is Magyarországon a következő években? A kollektív tudatalatti nagyon összezár, a bolygók mozgásai nagyon sok, úgymond komolyabb megélendő feladatot hoznak? Van a feladataink mellett lehetőségünk is, hogy saját belső és szűk világunk élhető maradjon?

Azt látom, hogy nagyon nagy az ambivalencia. Kettő plusz egy dolog motivál a klasszikusok szerint. A félelem már nem motivál bennünket. Ugye a farkasok már ki vannak irtva, a törökök a másik kontinensre visszaszorítva, a lázadók már át vannak nevelve. A kapzsiság már szintén nem motivál, mivel egy mesterséges kibillentséggel ebből a régi gyarmatosítók kontra gyarmatok helyzetből felneveltünk egy mesterségesen jóléti társadalmat; így sem a félelem, sem a kapzsiság nem tud bennünket motiválni. A szeretet motiválhatna, de a szeretethez blokkmentes állapotok kellenének. A blokkmentes állapotok pedig külső vagy belső küzdelem vagy munka révén tudna létrejönni, ami nincs, magyarul már semmi sem motivál bennünket. Mivel nem motivál bennünket semmi, készen kapunk dolgokat, ezért egy bizonyos szempontból elégedettek vagyunk, de egy másik szempontból nagyon elégedetlenek vagyunk. Ez a kettő fantasztikus az ördög számára, ugyanis ha elégedettek vagyunk, akkor nem mocorgunk. Ha elégedetlenek vagyunk, akkor pedig nem értjük, hogy miért vagyunk. Megindul egy belső őrlődés, tépelődés, és elfolyik az erőnk. Ez az állapot nem tud végtelen hosszan működni, előbb-utóbb ezek a beszorulások, kiábrándulások valószínűleg megindulnak a dialektika alapján belülről kifelé, és kirobbannak az eddig befojtott dolgok egyénileg és kollektíven is. Most egy vihar előtti csend van.

Mostanában gondterheltebbek az írásaid, kevéssé árnyalod véleményedet a világban végbemenő emberi változásokról. Múlt heti előadásodon megütötte a fülemet, hogy szerinted nem fejlődnek az emberek, hanem egyértelműen visszafejlődnek. Hogyan kell ezt érteni? Mit üzennél olvasóinknak, amit nem csak magukkal vihetnek, hanem értelmezve, beépítve hasznosíthatnak is, hogy egy élhetőbb világ részesei lehessünk?

A régi korokban, ha valaki eredményt ért el, akkor megünnepelték, és rangot kapott. Ha rosszul csinált valamit, akkor megbüntették, akár kiközösítették vagy figyelmeztették. Ma már meg van mindenkinek előlegezve a rang, a dicsőség és a befogadottság. Ez gyakorlatilag az Ikrek-Merkur szinttel egyenértékű, ami egy 0 és 13 év közötti gyermek szintje: nincsenek keretek, nincsenek korlátok, nem kell teljesíteni, mindent szabad, mert még súlytalan a gyermek. Mivel nem teljesít, mindent szabad, nincsenek korlátok, ezért súlytalan is marad. Tehát gyakorlatilag az van, hogy be vannak állva az emberek ebbe a 0 és 13 év közötti gyermek archetípusába, nincs párkapcsolat, nincs bevétel, nincs munka, nincsenek kihívások, nincsenek célok: pont, mint egy 0 és 13 év közötti gyermeknél. Mivel fizikailag érezzük, hogy idősebbek vagyunk, és mivel derogál ebben az állapotban lenni, jogosan, ezért bejön a Nyilas faktor. Elkezdjük odavetíteni önmagunk olyan dicsőítését, teljességét, ami nincs ott eredményekkel alátámasztva. Miután nagyon belejöttünk ebbe a dologba, akkor a Nyilas egy másik, magasabb aspektusát, a ’spirituális’ aspektust is odavetítjük. ’Szeretettel, egységgel, teljességgel, fejlettséggel, széles látókörrel’, de ha még ki sem mozdultunk a kis köreinkből, akkor teljesen logikusan nem lehetnek ott ezek a dolgok. Ezt hívjuk Ikrek-Nyilas tengelynek, amikor még el sem indult, de valaki már azt mondja, hogy megérkezett és mennyire teljes. Ez a matrjoska baba effektus – van a tömör bogyónk belül, ami nagyon kicsi, van kívül a nagyon teljesnek tűnő nagy baba, szép színes, és a kettő között egy légüres tér van. Ez okozza az emberek elégedetlenségét, hiányát, tépelődését, kapkodását, hogy érzik, hogy nagyon nagy üresség van ott középen, ezért még jobban odavetítik a Nyilas jegynek a problematikáját. Ezért még jobban beszorulnak az Ikrek jegy gyermeki részeibe, és egyre jobban nő ez a kettősség.

Nyilván úgy kell kijönni ebből, ahogy kialakult. Tehát, ha be vagyunk akadva egy Ikrek-Merkur állapotba, akkor a korlátlan szabadságot megszüntetni, vagyis keretet adni az életünknek. A „nem teljesítünk semmit”-ből elkezdeni valódi teljesítményeket, valódi tanulásokat. A Nyilas zodiákus jegy túlvezérléséből visszavenni, tehát nem odavetíteni olyan dolgokat, amelyek nincsenek ott, sem negatívan, sem pozitívan. Nem használni olyan kifejezéseket, amikről valójában fogalmunk sincs, hanem blogokról, internetről, facebookról láttuk őket: mint szeretet, tudatosság, teljesség, előző élet, Atlantisz stb. ilyenek. Egy reális, kulturált aranyközépútra kellene betalálni. Ha ezt megtennék az emberek, akkor helyreállna ez a fajta negatív spirál, de ezt nem fogják megtenni; erre mondjuk azt, hogy vízcseppek ki tudnak ugrani a folyóból. Javaslom mindenkinek, hogy vízcsepp legyen, és egyénileg kiugráljon, esetleg egy kis tócsát ki lehet ebből alakítani a nagy folyó mellett...

Őszintén köszönöm - azt hiszem minden olvasó nevében. Gondolataidat újraolvasva lesz mit átgondolni, beengedni, értelmezni, és dönteni, hogy maradunk a folyó sodrásában vagy vízcseppként ugrunk egy nagyot."

Hegedüs Erika

www.tobbvagy.hu – Több van benned, mint gondolnád!