Ezekben a mostani időszakokban különösen fontos, hogy a helyére kerüljön, miért is végzünk lelkigyakorlatokat. A legtöbb ember számára a meditáció, mantrázás, jóga egyszerű babona. Mindig kell valamilyen erőteljes hatás, hogy rászánjuk magunkat ezek elkezdésére, különösen a legeslegelső alkalommal.
"Az okos ember más kárán tanul", tartja a mondás, és valóban: az igazán okos és bölcs ember nem várja meg, míg élete elindul a lejtőn, lelki és fizikai egészsége megrendül, hanem látva mások (és saját) életét, folyamatosan szinten tartja jólétét, sőt, igyekszik annak emelésére. Majdnem mindenkit érdekel, hogy van-e szabad akarat, mennyire és hogyan hatnak ránk a bolygók; e kérdések megválaszolásának is rengeteg köze van ahhoz, hogy mivel és hogyan töltjük szabadidőnket, energiáinkat.
Nagyon sok ember gondolja úgy, hogy a földi Lét egyenlő a fejlődéssel, hogy "az idő minden sebet begyógyít", ám ha körbenézünk, és előtte alaposan kinyitjuk a szemünket, nem igazán ezt látjuk. Felszabadultan kacagó, szupertudatos öregekkel lenne tele a világ, ha ez valóban így lenne. Minden keleti és szellemi kultúrában az Időre pont mint valami ellenségre, meghaladandó valamire tekintenek, ami a leginkább ellenpólusa és hátráltatója lelkünk és lényünk emelkedésének.
Amikor megszületünk, abban a pillanatban kozmikus sugarak érik szervezetünket, és egyfajta lélek-kódot égetnek bele. Ez egyfajta 'lelki DNS'-nek is tekinthető, mely minden esetben függvénye és folyománya az előző életben elraktározódott tapasztalásainknak. Egyszerűbben megfogalmazva ez a születési képletünk. Ennek természetesen van alacsonyabb és magasabb megélési foka. Magától azonban, inkább azt mondhatjuk, mindig az alacsonyabbat éljük.
Életünk eseményeit a születéskori képletünk és az aktuális bolygóállások ötvözete alkotja, ezt szokták/szoktuk megszállottan bogarászni; hogy "mi fog történni". Ez azonban csupán tendenciákat mutat. Egy adott tendencia több-százféleképpen megjelenhet, és ez bizony aktuális lelkiállapotunktól függ. Ha valóban javítani szeretnénk tehát életünk minőségén, hiába böngésszük a képletünket, kapaszkodókat, 'jó' időszakokat keresgélve. Természetesen a képletünk kielemzése elengedhetetlen térképet ad a kezünkbe, és nélküle szó szerint akár (több) évtizedes, felesleges vargabetűket írhatunk le, mintha térkép nélkül keresnénk egy várost, vagy konkrét helyet.
Mégis, a jó időszakok a jó állapotokkal jönnek, azok pedig annak függvényei, hogy mennyi időt és energiát fektetünk önmagunk megismerésébe és a magunkon végzett gyakorlatokba.
Ennek pedig folyamatosnak kell lenni. Fogat is minden nap mosunk, tusolni is rendszeresen szoktunk. Amíg fizikai testben vagyunk, szépen gyűjtögetjük a karmát, és a testünk ki van téve mindenféle szemnek láthatatlan hatásnak, amik befolyásolják az életünket. Ha, amíg jól mennek a dolgok, rendesen csináljuk lelkünk tisztogatását, és ahogy leáll a fizikai valóságunk, rögtön abbahagyjuk, nagy hibát követünk el. Éppen hogy a belső munka segít áthidalni az alacsonyabb időszakokat, és pozitívabbá tenni, a magasabbakat pedig még teljesebbé emelni. Van erről egy nagyon szép történet, Indiában mesélték nekünk:
"Egyszer egy indiai fiú testvérpár hosszú idő után hazalátogatott a szülőfalujába, a szüleik házassági évfordulójára. Felkeresték a falu tanítóját, aki pap, asztrológus és még sok minden más volt egy személyben. Ő nagyon megörült, mivel rég nem látta őket, és azt tanácsolta nekik, hogy járják körbe 108-szor a Shiva szentélyt összetett kézzel, hagyományosan az óramutató járása szerint, és közben mormoljanak egy Shiva-mantrát.
Az idősebbik fiú régóta elszakadt ezektől a dolgoktól. Ő szándékosan az ellenkező irányba indult el, karjait lóbálva, magában fütyörészve. A fiatalabbik mélyen magába szállt előtte, és elkezdte azt, amit a pap tanácsolt neki. Néhány kör megtétele után belelépett egy üvegcserépbe, ám nagy fájdalmai és vérző lába ellenére tovább csinálta. Az idősebb fiú ugyanazon a körön, a templom másik oldalán talált egy százrúpiás bankjegyet. Diadalittasan felvette, és fütyörészve haladt tovább.
Amikor letelt a 108 kör, egyszerre értek a pap elé. A fiatalabb fájdalmas arccal, véres lábbal, de békésen, az idősebb diadalittasan sugározva. Lenézően szólalt meg:
- Mi értelme volt ennek, hiszen az öcsém mindent úgy csinált, ahogy mondtad, mégis itt áll véresen, megszégyenülve.
A pap csendesen elnézést kért, és eltűnt a kunyhójában. Tíz perc múlva előkerült, és így szólt:
- Gyerekkorotokból megvan még nekem a születési képletetek, és rápillantottam, amíg bent voltam. Neked - fordult az idősebbik fiúhoz - az a kivételes dolog volt megírva a bolygókban a mai napra, hogy megnyered a lottó főnyereményét. Neked pedig ifjú testvér, az látszott a képletedből, hogy ma elüt egy autó, ami miatt, le kell vágni az egyik lábadat...Látjátok, ezért végezzük a lelkigyakorlatokat."
