HTML

A blogról

Tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Asztrológiai és Önismereti Tanfolyam
https://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

Párkapcsolati szinasztria
https://horoscode.hu/lovematch/

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2013.06.25. 20:41 Zöldkör

Júliusról (2013)

Nagyon emberi, megérintő hónap lesz ez, mely nagyban hasonlít majd a júniushoz. Itt már azonban az emberi oldal esendősége, vacillálása, sebezhetősége lép előtérbe, az elindult folyamatok belassulnak, mintha megijednénk az elénk táruló lehetőségektől. Mint amikor elindulunk a nyaralásra, de az ajtóban még megtorpanunk, és idegesen elkezdünk gondolkodni, és kapkodni, hogy vajon mit is felejtettünk otthon, ezzel elodázva az indulás és a vakáció élvezetét.
Öt fő hatás fog keveredni július során, melyek az egyik kezükkel adnak, a másikkal 'elvesznek', így formázva bennünket:

Június 25 és augusztus 17 között lesz aktív a Szaturnusz és a Jupiter trigonja, amiről korábban azt írtam, hogy már nagyon-nagyon vártam rá. Úgy érezhetjük általa, hogy visszatért egy magasabb szintű Rend, egy Erkölcs, és minden támogatja a spiritualitásunkat és a belső, és ezáltal külső fejlődésünket is. Újra Hittel telivé és bizakodóvá válhatunk általa. (Adás)

Június 28 és július 22 között halad át a Vénusz bolygó az Oroszlán csillagjegyén, ami részben kettétöri, megtorpanásra készteti a júniusban elindult folyamatot. A családalapítás, összeházasodás, összeköltözés, elköteleződés témái lassulhatnak le, elsősorban a nők belső világában. Megijedhetnek, hogy fel kell adni valamit, valami szabadságot, valami önállóságot, mely mögött mindig az áll, hogy félnek megnyitni magukat a másik fel, hiszen akkor a mélyben megbúvó sérülések, és az azok mögött rejlő érzékeny rész is előkerülhet. (Elvétel)

Június 27 és július 20 között a Merkúr hátrafelé halad a Rák csillagjegyben, ami arra késztet, hogy nézzünk kicsit vissza a saját Gyerekkorunkba, a saját, régi családunkba, hogy mik történtek ott, mielőtt képesek lennénk megalapítani egy új, hasonló közösséget. (Elvétel)

Július 8-án a Szaturnusz bolygó elindul előre, ami által úgy érezhetjük, a február, tágabb értelemben tavaly október óta tartó szorítás enyhül, amit kitalálunk végre működik is, nem csak akadályokkal és a lemondásokkal, küszködéssel kell szembesülnünk állandóan. (Adás)

Július 10 és augusztus 1 között a Mars és a Jupiter bolygó a Rák csillagjegyben együtt állva egy-egy trigon fényszöget kap a Neptunusztól és Szaturnusztól. A két fő aktív, motiváló bolygó beindítja az igényt a békére, a családalapításra, az odatartozásra valakihez, és/vagy valahova, mely hatásokat a két nagy rendező-gyógyító bolygó a legjobb fényszöggel támogatja. Mintha rálépnének a gázpedálra a Család, Gyerekvállalás, Házasság témáknál, ám más hatások miatt a kuplung még nincs felengedve, hogy el is induljon a dolog teljes erőbedobással és állhatatossággal. (Adás)

 

Július hónap igazi kezdete június 27, csütörtök lesz. Hihetetlenül sok dolog fog történni azon a napon.
- Az örömök, a béke, a hit igazi forrását jelentő Jupiter bolygó belép a Rák csillagjegybe, átvíve fókuszunkat a Család, Gyerek, Házasság, Otthon témákra. Néhány napja már megjelent a vágy, de ez egyre erősebb tud lenni; hogy tartozzunk valahova, hogy végre megpihenjünk, és elkezdjünk valami ősit, valami szépet felépíteni.
- Úgy érezhetjük, teljes mellbedobással állunk emögött, mintha minden akadály elhárult volna, és készen állunk a megállapodásra, a valakiért felelősség-vállalásra. (Nap-Jupiter trigonban Szaturnusszal, Neptunusszal)
- Mégis, lényünk egy másik része elgondolkodhat, hogy mi lesz a párkapcsolatból, ha jön egy gyerek, mi lesz a szabadságból, ha összeköltözünk, biztos-e, hogy fel kell adnom a keresést, és megtaláltam azt, akivel ezeket a dolgokat felvállalom és megosztom egy életen át?! (Vénusz átlépőben Rákból Oroszlánba, kvadrátban Szaturnusszal Skorpióban)
- Eszünkbe juthat, hogy talán nem is vagyunk még érettek, nem állunk elég stabilan anyagilag, vagy talán szüleink válása, nem működő gyerekkorunk; bármi, ami hátráltat abban, hogy elköteleződjünk. (Nap szembenállása Plutoval Bakban)
- Erre ráerősít egy június eleje óta tartó belassulás, önvizsgálat, melankólia is. (Neptunusz hátrafelé haladása június 7-től november 14-ig)

Június 28, péntektől felerősödhet egy egoista öntudat bennünk. Ez párok esetében az Én határainak kényszeres védelmezésében ölthet testet, nők esetében a "Ki-ha-én-nem" Szex és New York-szerű szingli, ambiciózus, megnyílásra és szabadságának feladására képtelen nő archetípusában.
Mindezek mellett, vagy éppen ezek miatt a vágy és a cél a feloldódásra, megállapodásra hirtelen elakad, mintha elfelejtenénk mit, kivel és hogyan akartunk olyan nagyon még néhány nappal ezelőttig. (Nap Rákban kvadrátja Uránusszal Kosban)

Június 30, vasárnap erőteljesen feszültségteli nap lehet, mely kikezdi komfortérzetünket. Ha lehet, ne ezen a napon számoltassuk el a másikat az elmaradt célokért, frusztrációnkért. (Hold együtt Uránusszal Kosban, kvadrát Plutotól Bakból, Naptól-Jupitertől Rákból)

Július 2-áig, keddig eltarthat ez a frusztráció, a (közös) cél helyett inkább azt láthatjuk, érezhetjük, hogy mi hiányzik, mi nincs ott, nem azt, hogy mi lehetne, mit építhetnénk fel együtt. (Nap Rákban pontos szembenállásban Plutoval Bakban, kvadrát Uránusztól Kosból)
Ez a nap intenzíven megmutathatja a nők számára, hogy hol vannak lemaradva Nőiségükben, mely részük hiányzik, hol az akadály a Család, Házasság, Összetartozás nőies minőségeinek létrejöttében. (Vénusz Oroszlánban, Hold Bikában, egymással kvadrátban, Szaturnusszal szemben és kvadrátban)

Július 4, csütörtök és július 12, péntek között ez a felkavarodás és szembesülés eredményekre vezet, a párkapcsolatok, női belső minőségek újjászülethetnek, tiszta lappal indulhatnak ismét. (Vénusz Oroszlánban trigonban Uránusszal Kosban)

Július 6, szombat és július 13, szombat között érdemes átgondolni belül, és átbeszélni kívül a párunkkal, hogy mi hiányzik még a közös dolgok elindításához, hol kell rendeznünk a sorainkat, és tegyük is meg a lépéseket ennek érdekében 13-a után. (Merkúr hátramenetben együtt Nappal Rákban, kvadrát Uránusztól, szemben Plutoval)

Július 8, hétfő kiváló nap lehet a Család témáinak rendezésére. Akinek már nem élnek a szülei, látogasson el a temetőbe tiszteletét tenni. Akinek élnek, látogassa meg őket, térjen vissza a szülővárosába, a gyerekkori házba, és szívja magába a légkört. Aki családot szeretne alapítani, ez remek nap a babaprojektre. (Merkúr-Hold-Nap együtt Rákban)

Ééééééééééééééééés: a nap, amire már hetek óta várok! Július 8-án, hétfőn a Szaturnusz bolygó végre elindul előrefelé, február óta tartó hátráló mozgása után!
Mintha a bilincseket vennék le rólunk, a kéziféket engednék ki. Az erőteljes szorítás és tehetetlenségérzés, a görcsös kínlódás és körbe-körbe járkálás, és közben tanulás időszaka enyhül innentől. Noha a Pluto még hátrálni fog szeptemberig, de legalább miközben az arcunkba dobálják a sz****t, nem kell tehetetlenül álldogálnunk és tűrnünk, hanem tudunk közben ezt-azt is csinálni és elintézni. :) 
Előtte nap, július 7-én, vasárnap az alábbi programon méltó módon adjuk meg a módját, egy Szaturnusz-nak ajánlott szertartás keretében, hogy életünk akadályai elmozduljanak, céljainkat könnyen és akadálymentesen érhessük el.

Július 10, szerdától mintha újult erőre kapna a megállapodás és békevágy bennünk, érzelmeinkkel ismét felvesszük a kapcsolatot, hazatalálunk, ám ezt a folyamatot gondolataink és cselekedeteink nem követik le az érzelmeink mellett. Ismét úgy érezhetjük, mintha lényünk két része két felé haladna. (Merkúr behátrál kvadrátba Uránusszal, Nap kijön belőle)
Egy külsőbb rétegben ez a nők megvadulásához vezethet ezen a napon, ismét felerősödve a modern "ki-ha-én-nem" attitűd. Emögött a határozott(nak tűnő), fellobbanó energia mögött azonban ott sejlik már a gyógyulás, a megváltás története, lehetősége is. (Hold együtt Vénusszal Oroszlánban, kvadrátban Skorpióval, trigon Uránusztól)

Mégis, július 13, szombat és július 21, vasárnap között párkapcsolatunkban idegennek érezhetjük magunkat és a másikat, nőként pedig végtelenül erős magányt érezhetünk, a beaktiválódott kollektív fájdalomtest miatt az őszintébbek kárhoztat(hat)ják a sorsot női leszületésükért, vagy elterelve figyelmüket a hirtelen jött frusztrációról erőteljes kifelé pörgésbe, önigazolásokba kezdhetnek, felvehetnek egy autoriter hozzáállást a dolgaikhoz, emberekhez. (Vénusz fényszögkapcsolat nélkül az Oroszlánban)

Július 14-én, vasárnap a Mars csendben, szinte a hátsó ajtón belép a Rák csillagjegybe az Ikrekből. Ez fellobbanthatja ismét a vágyat a már ismerős Család, Házasság, Odatartozás témák iránt, ám közben adhat egy esetlen, otromba, türelmetlen attitűdöt is. Az eddig elefántcsonttornyukban lévő emberek most hirtelen és erőszakos módon vághatják oda a "Mé' nem veszel má' el?!?!" mondatot, ami azért nem feltétlenül elegáns belépő a Rák minőségeinek lágy, passzív szentélyébe. 
Mindeközben jó, ha feldereng bennünk, hogy a Házasság, Együttélés egy mindennapi rutinnal is együtt jár, és bizonyos lehetőségek beszűkülnek, ha gyökereket eresztünk. (Hold kvadrátja Szűz és Mérleg határáról Mars-Jupiternek Rákba)
Ezek mögött az őrlődések mögött egyetlen egy dolog áll: még mi sem nőttünk fel, nem dolgoztunk fel olyan témákat, melyek gyerekkorunkban értek minket, éppen ezért nincs is mintánk, hogyan kellene jól csinálni felnőttként a Rák minőségeit. Július 14, vasárnap és július 27, szombat között lesz két hetünk, hogy önvizsgálatot tartsunk ebben a szellemiségben, ilyen szemszög alapján. (Merkúr hátrafelé halad Rákban szemben Plutoval Bakban)

Július 17, szerda egy olyan nap, amikor érdemes a kétségeink ellenére egy szinttel feljebb lépni a Rák minőségeiben; lánykérés, összeköltözés, esküvő, döntés a gyerekvállalásról. (Hold együtt Szaturnusszal, Felsz. Holdcsomóponttal, trigonban Jupiterrel-Marssal, Neptunusszal, szextilben Plutoval)

Másnap, július 18-án, csütörtökön ismét felkavarodhatunk a Rák témáiban, a nők pedig ösztönös női szerepeik és a modern társadalom férfias attitűdje közötti konfrontációt élhetnek meg. Ez a konfrontáció viszont nagyon építő jellegű lesz, segít feldolgozni az eddig nem látott dolgokat. (Hold Skorpióban kvadrátban Vénusszal Rákban, trigon Naptól Rákból)
Ugyanezen napon nagyon fontos dolog történik: az Uránusz bolygó elindul hátrafelé a Kosban. Megbillenhetünk a céljainkban, a jövőképünkben, elbizonytalanodhatunk motivációinkat illetően. 

Ettől a naptól kezdve a három legkülső bolygó, az Uránusz, a Neptunusz és a Pluto is hátramenetben fog haladni. Mivel ezeket a bolygókat csak a 18. századtól kezdve fedezték fel, szimbolikus jelentősége is van ennek. Erőteljes perspektíva-vesztést, meghasonulást érezhetünk a modern eszmékkel, működési sémákkal kapcsolatosan, ráébredhetünk, hogy a jelenlegi gazdasági, társadalmi, spirituális rendszerek és berendezkedés nemhogy előre visz bennünket, hanem egyenesen visszahúz. Mivel itt nyáron minden a Családról, a Házasságról, a Gyerekvállalásról, az Otthontalálásról szól a háttérben, ez a kiábrándulás sokat fog segíteni, hogy a valódi értékek felé forduljunk, egy természetesebb közeg felé nyitva keressük és találjuk meg identitásunkat és gyökereinket, alapjainkat.

Július 21-én, vasárnap a Merkúr bolygó előre indul a Rákban. Ez inspirálhat, hogy új lakásba, országba költözzünk, segíti a nők megfoganását, gondolatainkat, cselekedeteinket lecsendesíti. A Gyerek (Merkúr), a Remény, Bőség (Jupiter) és a Kezdet (Mars) bolygója is előrefelé halad itt a Rákban, és csatlakozik hozzájuk a Nap is; a tíz bolygóból tehát 4 (!) itt található előremenetben a Rákban ezen a napon.

Július 22-én, hétfőn a nők és a párkapcsolatok végre megnyugodhatnak, konszolidálódhatnak minden értelemben. (Vénusz belép Oroszlánból Szűzbe, szextil kezdete Szaturnusszal) Amit eddig nem tudtunk elképzelni, belelátni magunkba és a párunkba, innentől át tudja hatni mindennapjainkat, és úgy érezzük majd, meg tud jelenni földi síkon az, amit szerettünk volna a partnerünktől, és képesek vagyunk vele tölteni hosszútávon is mindennapjainkat.

Július 23, keddtől augusztus 3, szombatig mindezek után ismét alapos önvizsgálatot kell tartanunk. Tudatosan igent mondtunk a megnyugvásra, az elköteleződésre, hogy beállunk a sorba, a bennünk lévő Öntudat lángja azonban magasra csaphat, és úgy érezhetjük, hogy bár még nincsenek is ott, de szűkösek ezek a keretek. (Nap  belép Oroszlánba, közben kvadrátja Oroszlánból Szaturnusszal Skorpióban)

Július 26, péntektől elkezd kialakulni ez az új párkapcsolati Rend, vagy újfajta harmónia a mindennapjainkban. (Vénusz Szűzből trigonban Plutoval, szextilben Szaturnusszal) Mégis érezhetjük azt, mintha valami melankólia lenne rajtunk úrrá közben, hogy olyan, mintha kívülről szemlélnénk ezeket az eseményeket, az életünk dolgait. (Vénusz szemben Neptunusszal)

Július 30, keddtől már leállnak a vacillálások, a hasadtság enyhül, gondolatainkban, kommunikációnkban és cselekedeteinkben is oda tudunk már állni a Rák minőségei mögé. (Merkúr együttállása Marssal, Jupiterrel Rákban kioldódik) Ez mintha szárnyakat adna nekünk, úgy érezzük majd, hogy újjászülettünk, hogy bármi lehetséges innentől. (Nap Oroszlánban trigonja Uránusszal Kosban)

Július 31-én, szerdán a 26-a óta érzett melankólia, céltalanság, szétszórtság érzete eltűnik, ismét elkötelezettnek érezhetjük magunkat a párkapcsolatunkban, az életünk dolgai felé, minden szintünkön. (Vénusz szembenállása Neptunusszal kioldódik)

Egészében tekintve folytatódik a júniusban megkezdett folyamat, de ahogy a tét nő, úgy nő a dráma és a küzdelem is. Ez a küzdelem néha heroikus lesz, néha idegesítő, hol azt érezzük majd, hogy mi vagyunk a 'királyok', hol azt, hogy elegünk van magunkból. Nagy harcot fogunk vívni az egoval, hogy feladhassuk magunkat, hogy kapcsolódni tudjunk valakihez, de nem lesz könnyű dolgunk, nagy dialektikus körforgáson kell átmennünk július során, hogy egyfajta 'tékozló fiúként' hazataláljunk ismét, és révbe érjünk. Ez július 31-re valószínűleg sikerül is majd, de figyeljünk oda; július 21 után egyre több és több fényszög lesz aktív a bolygók között, fokozva a tétet és a nyomást a hónap elejétől a vége felé haladva. 
Végül, remélhetőleg, amikor a küzdelem és a tét a tetőfokára hág, képesek is leszünk majd learatni a babért. Hogy ez így lesz-e, arról az augusztusi cikk fog mesélni.

 

Move_In_Couple_main-425x282.jpg

komment

süti beállítások módosítása