HTML

A blogról

Tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Asztrológiai és Önismereti Tanfolyam
https://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

Párkapcsolati szinasztria
https://horoscode.hu/lovematch/

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2013.09.27. 20:21 Zöldkör

Októberről (2013)

Miután megnéztem október hónap bolygóállásait, az első dolog, ami bevillant, hogy ennyire 'faék' egyszerűségű, egyértelmű hónapról már régen nem írtam. Sőt, talán még soha. Tiszta, átlátható, megkülönböztethető hatások, nyilvánvaló ívekkel.
A hónap eleje még fenntarthatja a régóta elhúzódó Párkapcsolati idegenséget, vagy csiki-csukikat, illetve azt, hogy nem annyira találjuk a helyünket jelenleg az életünkben, de ahogy telnek a napok október során, szépen fokozatosan ki fognak simulni a dolgok.

Október 1, kedd és október 9, szerda között még ott lesz egy egoista, védekező attitűd bennünk a párunk iránt, amit az elmúlt hónapok bizonytalanságai, fájdalmai táplálnak. Akiknek nincs párkapcsolata (és természetesen azért azok is, akiknek van) továbbra is erőből akarják megoldani a dolgaikat, siettetve folyamatokat, amit az motivál, hogy a háttérben nem látják, érzik a stabilitást, egy tisztább rendet. (Vénusz Skorpióban kvadrátban Marssal Oroszlánban)

Október első hetében, október 8, keddig a nőknek lesz még egy nagy roham abban a felkavarodásban, ami szeptember közepén indult. Fontos, hogy minden, ami azóta és itt október első hetében feljön, nem most van, hanem mind-mind a múltból, főleg gyerekkorból előkúszó árnyékok és fájdalmak. (Merkúr-Szaturnusz-Felszálló Holdcsomópont-Vénusz együtt Skorpióban)

Ezt egy másik hatás is erősíti, október 7, hétfőig. Milyen fájdalmak, félelmek vannak a múltban, amik megakadályoznak a harmonikus párkapcsolatban, az élet élvezetében és értékelésében? Nőként pedig vonzerőm, harmóniám megélésében és kisugárzásában? Ez lesz a fő témája egyszerre két bolygóhatásnak is. (Nap Mérlegben kvadrátban Plutoval Bakban, Uránusz Kosban szembenállásban Nappal Mérlegben)

Október 3, csütörtök és október 16, szerda között a gyerekvállalással próbálkozók ismét belehúzhatnak, mert bizonyos kapuk nyitva lesznek a témára. Ebben a két hétben érdemes magunkban a gyerekkorunk sérülésein, hiányosságain dolgoznunk, a külvilágban pedig sok időt tölteni a szüleinkkel, nagyszüleinkkel, gyerekkorunk helyszínein. (Merkúr Skorpióban együtt Szaturnusszal és Felszálló Holdcsomóponttal, közben trigon Jupitertől Rákból)

Október 5, szombat és október 16, szerda között, szinte párhuzamosan ezzel, ismét lehetnek párkapcsolati számonkérések, panaszkodások, elsősorban a nők részéről. Ez a két hét arról fog szólni, hogy mik a valódi értékek az életünkben, és mi az, ami csak 'trendiskedés'. Például egy csillogó éttermet értékelünk, ahol keveset adnak, de drágán, közben a telefonunkat nyomkodjuk, vagy otthon együtt elkészítjük a vacsorát, és egymásra figyelve fogyasztjuk el. Mivel kvadrát lesz a fényszög, a kettő közötti választás és a végkimenetel nem lesz ám olyan egyértelmű. (Vénusz Nyilasban kvadrátban Neptunusszal Halakban)

Október 7, hétfő és október 18, péntek között ismét a nőkre és a párkapcsolatosokra érvényes hatás lesz intenzív a többi mellett. Mit adok fel az összeköltözéssel? Mit adok fel a Házasodással? Ha van párkapcsolatom vagy házasságom, mit adok fel a gyerekvállalással? Mennyire lesz ugyanannyira élvezhető az életem, miután ennyire elköteleződtem? Ilyen kérdések és témák fognak bennünk felmerülni, akár tudatosan, akár tudattalanul a háttérből irányítva cselekedeteinket és gondolatainkat. (Nap Mérlegben kvadrátban Jupiterrel Rákban)

Láthatjuk, hogy október 7, hétfő és 16, szerda között egyszerre három ilyen, érzelmileg, emberileg átformáló, akár felkavaró hatás is egyszerre lesz aktív, úgyhogy mindenki készítse a zsebkendőt. Nagyjából az október 18-i dátumot tekintem az áprilisban hátrafelé induló Pluto által felkavart témák lecsengésének. Addig próbáljatok meg ne szakítani a párotokkal...utána már sokkal könnyebb lesz, ha minden jól megy.

Október 11, péntek és október 21, hétfő között a párkapcsolatok és a nők újjászületése már elkezd megfogalmazódni. Itt nagyon résen kell lenni mindenkinek, mert ez könnyen egy Szupregós, Rambós, 'modern' Nő születését hozhatja el, ha nem figyelünk oda. Ha elég éberek és alázatosak vagyunk, akkor a bolygóhatás pozitívabban tud megnyilvánulni, és azt eredményezi, hogy az elmúlt hónapok szenvedései után alázatosakká válunk, és megtanuljuk értékelni azt ami van, és meglátni abban, illetve a párunkban az értékeket. (Vénusz Nyilasban trigonban Uránusszal Kosban)

Október 11, péntek és 28, hétfő között azt kell tanulgatnunk, hogy hogyan cselekedjünk, képviseljük magunkat hatékonyan, szerényen és egyszerre eredményesen. Ez így elsőre egyszerűnek hangzik, ám sem a jelenlegi társadalmi minta, sem az elmúlt időszak végletei nem támogatják ezt az attitűdöt. Mégis, ha nem kezdjük el így élni az életünket, legalább ebben a két hétben, akkor sikertelennek, lemondásokkal telinek, meg nem értettnek érezhetjük magunkat. (Mars Szűzben szembenállásban Neptunusszal Halakban)

Október 15, kedd egy nagyon fontos és megosztó nap lesz. Személy szerint én ezt is nagyon várom. :) A Mars bolygó átlép az Oroszlánból a Szűzbe. A magány érzete, az erőlködés, az érthetetlen indulatok lecsendesednek végre. A 'trendibbek' viszont azt érezhetik, elfogyott az üzemanyag, nem figyelnek oda rájuk annyira, holott annyi történik csupán, hogy egy (túl) határozott oldala a személyiségünknek elcsendesedik kicsit.

Október 18, péntek, ahogy feljebb is írtam, szintén fontos nap lesz. A Párkapcsolatok kisimulhatnak, úgy érezhetjük hosszú idő után, hogy tudjuk, merre haladjon az életünk, mit akarunk a párunktól, ő mit akar tőlünk, és mindezt még össze is tudjuk egyeztetni. (Nap Mérlegben kvadrátja kioldódik Jupiterrel Rákban)

Ezt erősíti, hogy október 21-én, hétfőn kioldódik, beérik egy másik hatás, ami életünk, párkapcsolatunk átalakulását, születését készítette elő. Mintha a hordozórakéták leválnának, amint az űrhajó már megfelelő magasságban van. (Vénusz Nyilasban trigonja kioldódik Uránusszal Kosban)

Ugyanezen napon, október 21, hétfőn a Merkúr bolygó elindul hátrafelé a Skorpióban. Általánosságban ez hajlamot adhat a terápiára, múltunk tisztázására, felkutatására, de fel is kavarhat bennünket. A baba-projekten dolgozóknak így magában azt mondanám ez alapján, hogy most picit szüneteltessenek, de mivel közben a Jupiter a Rákból a legjobb, trigon fényszöget adja, nem mondom. Itt ez most egy olyan helyzet, hogy vagy ez lesz, vagy az. Szó szerint bármi lehet. Az is, hogy na, most hirtelen összejön, és az is, hogy nem. Érdemes minél többet és jobban rendezni a viszonyt a szüleinkkel, hogy készen álljunk a saját család megalapítására, hogy 'érett gyümölcsként hullhassunk le a fáról'. Sok kapcsolat esetében nem is tudják, hogy ezzel van a baj, ha nem jön a gyerek; a rendezetlen szülői viszonyokkal, háttérrel.

Október 22, keddtől érdemes nagytakarítani (kívül és belül), lerendezni életünk zavaros ügyeit, és inkább kevesebb dolgot csinálni, de azt odafigyelve és hatékonyan. (Mars Szűzben trigonban Plutoval Bakban)

Október 23, szerdán a Nap bolygó belép a Skorpióba. Notórius terápiakerülőknek ez rossz hír, mert innentől felcsapnak azok a dolgok, amik ott vannak a mélyben, csak nem akarózik foglalkozni velük. Látom is magam előtt nem egy ismerősömet, itt is és Magyarországon is, ahogy beindul majd a 'buli'.
Akik rendszeresen, aktívan dolgoznak magukon megfelelő technikákkal, erős igényt éreznek majd a befelé fordulásra, maguktól jönnek majd fel a témák, amiket lehet pucolni.

Ebben segíteni fog az is, hogy október 21, hétfőtől október 31, csütörtökig egy mélyen gyógyító, ringató, remek kis fényszög lesz aktív. (Nap Skorpióban trigonban Neptunusszal Halakban)

Október 23, szerdától egészen november első hetéig extra erőt, motivációt fogunk érezni ehhez a külső-belső takarításhoz, és amit kioldunk, feldolgozunk, nagyban fog segíteni bennünket, hogy életünket hatékonyabban, és közben alázatosan, szerényen éljük. (Mars Szűzben trigonban Plutoval Bakban)
Ugyanettől a naptól egy másik bolygóhatás szintén ezt erősíti egészen november közepéig. (Mars Szűzben szextilben Nappal Skorpióban)

Összefoglalva, a hónap eleje még felbolydultabb, hajtósabb lehet életünket tekintve. Október 18-áig érdemes kitartani, onnantól magától elkezdenek kisimulni a dolgok. Itt majd ne egy pezsgődurranós-tüzijátékos katarzist képzeljünk el. Sok bolygó van a Skorpióban, és 21-e után a Vénusz fényszögkapcsolat nélkül, egyedül halad majd a Nyilasban. Gyorsan kibékülünk, és mindenki halad tovább a belső felfedezésében; csak sokkal hatékonyabban, és nem a másikat zsigerelve. Mindeközben, végig a Jupiter, a legkedvezőbb bolygó, a legkedvezőbb, trigon fényszöget adja sok bolygónak, szóval végig ott lesz egy ringató, háttérből óvó erő is.
Aki nagyon negatívnak éli meg a hó közepi váltást, az vizsgálja meg magában, nem-e túl 'trendi' az élete, túl pörgős, és urambocsá' túl felszínes. Szóval nem lesz virágcsokor és bonbon, ahogy egy mesterünk mondta, hanem megy minden tovább - hatékonyabban, működőképesebben; és valószínűleg sokkal boldogabban.

 

Caravan.jpg

komment

süti beállítások módosítása