Ebben az írásban nagyon fontos kulcsok szerepelnek ennek az ’agyament’ szeptembernek és tágabb értelemben az egész időszaknak a megértéséhez és feldolgozásához, amíg a Szaturnusz a Nyilasban jár. Én még akár ki is nyomtatnám, laminálnám, és ha kell, naponta többször is elolvasnám ezekben a napokban, októbertől pedig hetente, legalább havonta egyszer. :) Szépen fel lesz építve, ezért érdemes nem csak átszaladni rajta és pipa, hanem átérezni, meditálni rajta, megfürödni, elmerülni benne, és úgy átvezetni magunkon.
Amikor megszületünk, azt mondják, tiszta lappal indulunk, és a magzati korban, és később is érnek behatások. Ez részben igaz. Ugyanis már a foganásunk ténye is bizonyítja, hogy valamilyen hajtóerővel érkez(t)ünk erre a megnyilvánult világra, ami az előző életeink lenyomataként ott lévő tudatalattink. Ebben feldolgozatlan érzések, minták vannak. Ahogy előző életünkben elhaláloztunk, lelkünk kiszállt a testünkből, és az akkori tudatalattink energiái rátapadva mentek vele. Súlyuknál fogva visszahúzták ide a lelket, amolyan ’karmikus csíra’-ként funkcionálva.
Ezek a minták már meghatározzák, hogy milyen szülőkhöz, családba, környezetbe és tapasztalások, jellegek közé érkezünk: minden teljesen mechanikus, modellezhető és kiszámított, és ezt tükrözi is a születési képletünk. Amikor megszületünk, még nincs elménk, de hajlamaink már vannak a tapasztalásokra, és ezáltal újabb elme kialakulására, erre az életünkre.
Kezdetben még teljes az érzékelésünk, ugyanakkor nagyon érzékeny, plasztikus és sérülékeny. Mint a gyurma. A külső hatások nyomják, formálják, de szigorúan azon minták szerint, amiket előző életünkből hozunk! Emiatt úgy is mondhatjuk, hogy tapasztalásaink köre sosem kezdődött, illetve nem láthatjuk a végét, hogy mikor és hol kezdődött egy adott minta. Van.
Felvesszük a benyomásokat, amik puha energiarendszerünkbe benyomódnak. Amennyiben ezek nem azonosak az Egységgel, akkor van az ’érdekesség’. Valljuk be, egy csecsemő, vagy embrió számára, gyakorlatilag semmi nem azonos a megnyilvánult világban a megnyilvánulatlan világ Egységével; ahonnan érkezett. Emiatt folyamatosan jön az energiáknak egy torzulása, és állandóan azzal szembesülünk, hogy már nem vagyunk az Egységben. Minél gyorsabb és intenzívebb egy ilyen élmény, minél távolabb van az Egységtől, annál inkább.
Ahogy megjelenik az első ilyen élmény, ott már el is indult egy spirál. Kibillentségünkkel szembesülve, megjelenik az első blokk, elakadás. Ahol ott a blokk, elakadt minta, ott már nem teljes a Szeretet és Tudatosság. Ahol nem teljes a Szeretet és a Tudatosság, ott a blokk. Ördögi kör, huszonkettes csapdája.
A Tudatunkban diafilmként merevedik meg a Valóság, és mint tenger mélyére, lesüllyed a tudatalattink mélyére az első ilyen feldolgozatlan élmény, benyomás. Minden ilyen ’diafilmben’ van valamennyi az életenergiánkból. És újra, a következő ilyen helyzetből, ahol nincs ott a Szeretet és a tudatosság száz százalékban, (és nincs ott), lehasad egy darab a Tudatunkból, az energiarendszerünkből, és diafilmként süllyed a ’tenger’, a tudatalattink mélyére.
Ezek az események teljesen analógiában vannak a karmikus mintáinkkal és az új családunk generációs mintáival, szaknyelven ’miazmájával’. Olyan energiatér, ami miazmaként veszi körbe a család tagjait, összekötve, ugyanakkor korlátozva is őket, programokkal, amik hajtják a tagokat.
Egészen addig zajlik ez a folyamat, ahogy süllyednek le az elakadt, feldolgozatlan benyomások, amíg annyi lesz belőlük, hogy összeállnak egy külön ’lénnyé’. Ez az elme. Ezt a fordulópontot hívják ’kikristályosodás élménynek’, vagy ’negatív megvilágosodásnak’. Mint egy gólem, egy lidérc, szellem a gépben, ezek az elakadt tapasztalások egy lénnyé állnak össze, ami elkezd bennünk élni. Saját identitása van, szándékai, és előző életes tapasztalások, magzati és gyerekkori benyomások és a családi, generációs miazma alkotja. És kiszorít bennünket magunkból. Ott éli az életét a szemünk előtt, és kavarog.
Ezért van az, hogy a kikristályosodott gyerekek olyanok, mint egy robot, mintha nagyon egyszerű, már-már primitív programok, szintaxisok szerint működnének. Már eltűnik belőlük a nagyon kisgyerekek spontaneitása, még nincs ott bennük a pubertással érkező, felnőttebb erő. Ez a szakasz, a kikristályosodás és a pubertás között egy homályzónának tekinthető egyetemes, és a lelkünk szempontjából. A Valódi Énünk pedig beszorul ez alá az új lakó alá. Megnyomorodik, nem tud növekedni.
Akkor tudna növekedni, ha Valódi Szeretet és Figyelmet, Tudatosságot kapna, de ez eléggé ritka, amikor hasonló ’gépek’, programok által vezérelt, mechanikus lények vesznek körül, akiknek szintén a mélyben, hozzáférhetetlenül van a Szeretet és az Energia, a Tudatosság. Így marad az, hogy a ’gépek’ (felnőttek) csiszolgatják a többi ’gépet’ (gyerekek), és további teljesen mechanikus programokkal terhelik őket, tovább nyomorítva valódi Énjüket.
Amikor ez a ’lény’ bennünk kialakult, elakadt energiákból és tapasztalásokból, kialakul a személyiség. Hívhatjuk ego-nak is, de ez már annyira elcsépelt, és az aktívabb energiákhoz kötik, általában az elnyomott és gyenge emberek. Hívjuk ’lény’-nek, ’gép’-nek, személyiségnek, elmének.
A Valódi Figyelemnek gyerekkorunkban úgy örülünk, mint egy falat kenyérnek, mert ez be tud hatolni a ’gép’ páncélja mögé, valódi, érző részeinkhez. Amikor már túl erős a ’gép’, akkor viszont zavarba jövünk tőle, és a gép elvezérel onnan, mert érzi, hogy a tiszta Figyelem és Szeretet olvasztgatja alkatrészeit, ezáltal önnön fals létezését fenyegeti.
És előbb-utóbb jön a pubertáskor, ahol berobban a kundalini energia, a lányoknál menstruációval, a fiúknál magömléssel, és megjelenik a Teremtő Erő. Mint egy átütő, elementáris fehér fény. A sztori mindebben az, hogy ez kivetül a külvilágba, ám előtte keresztülhalad a ’diafilmjeinken’. És az a rengeteg elnyomott, elakadt minta megjelenik a külvilágban. Ezért pokoli a legtöbb (összes?) kamasz élete, mert az addigra már tönkretett idegrendszeren, energetikán hirtelen egyszerre túl sok információ és töltés áramlik át, és a (mechanikus) teremtő erővel projektálunk szituációkat. Zűrös és elementáris ’szerelmek’ (amiknek semmi köze hozzá, mert szinte mindig régi előző életes történetek folytatása), konfliktusok, rengeteg ellentmondó érzés és gondolat.
Idővel megszokjuk ezt, hozzászokunk a terheléshez, és megtanulunk együttélni vele. A minták nem oldódnak fel, ó, nem, menedzselni tudjuk őket. És nem mi irányítjuk őket, ők irányítanak minket. A kundalini a mélyből, a gyökércsakrából felhozza ezeket a mintákat, amik a gyomorig maguktól feljutnak. Utána ez a régi elakadt minta odaér a szívhez és egy érzelmi kavargást élünk meg, aminek semmi köze az Érzelemhez. Feljut a torokig, amikor is, hogy könnyítsünk magunkon, elkezdünk kommunikálni, fosni a szót, lökni a sódert, ami az esetek többségében teljesen összefüggéstelen, nem odavaló, és senkit nem érdekel, minket sem, de próbálunk könnyíteni magunkon, és itt lehet, mert a szájunk egyfajta ’szelepként’ funkcionál azzal, hogy beszélünk arról, ami feljött. Mondjuk, és csökken a töltés, távozik a szánkon. Innen feljebb jut a minta, a blokk, a töltés a homlokig, elkezdünk gondolkodni, aminek semmi köze a Gondolathoz, Gondolkodáshoz. Mindez egy tudati zavar, hömpölygés, a régi, elakadt megélések, minták újramozizása.
Ha teljes lenne bennünk a Szeretet és a Tudatosság, divatosan, ha Megvilágosodottak lennénk, akkor a Koronacsakrán, fejtetőn ki tudna ürülni a blokk, de nem vagyunk, ezért elkezd visszasüllyedni, még gondolkodunk kicsit, dumálunk róla, fájdogálunk mellkastájékon, és a gyomornál elindul a tudatlanság, a tudatalatti irányába. És jön a következő löket, mert a kundalini non-stop áramlik, tolja fel ezeket.
Amikor alszunk, ez az intenzitás csökken, ezért keresi ennyi ember a pihentető, álomtalan alvást, szexet, drogokat, a figyelem elterelésének módjait, mert ez a folyamat hihetetlenül fárasztó. Ugyanis ez az egész cincál bennünket. Marionett-bábuként nézzük, ahogy kavarog bennünk ez a sokminden, Valódi Énünk pedig tudatossága csírájával, maradékával próbál kapaszkodni, hogy ne sodorja el az ár. Naponta talán öt percet, ha tudunk Tudatosak lenni, az idő többi részében elsodor, és ész nélkül érezgetünk, dumálunk, agyalunk; és kínlódunk.
A Valódi Énünk, a spirituális, lelki hagyományban úgy hívják ’Esszenciánk’, be van szorulva ezek alá a minták alá, és megmarad egy 1 és 5 éves kor közötti gyerek szintjén. Közben a Személyiségünk, a ’gép’ megtanulja a szokásokat, hogy hogyan kell kinézni, ’érezni’, ’gondolkodni’, viselkedni, hogy minél teljesebbnek, menőbbnek, energikusabbnak, magyarul, az adott aktuális divat szerint levőnek tűnjünk. Van olyan divat-kor, amikor enerváltnak kellett lenni, van, amikor erőszakosnak, manapság is megvan ez, hogy milyen pontosan.
Folyamatosan hívogat bennünket Esszenciánk, elakadt részeink, de annyira régóta a Személyiségünk, az elakadt minták koholmánya működik, hogy mint a drog, nem tudjuk letenni. Teljesen azonosultunk vele. Mondják, mondják, hogy vannak ott mélyebb, Valódi dolgok, de ki emlékszik arra?! Hiszen ha befelé nézünk, nem azt látjuk. Fakó, mechanikus, dögunalmas ’érzelmeket’, ’gondolatokat’, és ’embereket’ látunk magunk körül. Ez nem mehet így tovább!
Elkezdjük az Esszenciára, (ha már így nem férünk hozzá), rászínezni a személyiségünket. Mint egy sárkunyhót, tapasztgatjuk, és ebben végre találunk motivációt, még ha fals is. Látjuk, hogy végre ’épülünk’, ’nagyok’ vagyunk; kicsit kamu, kicsit nem Valódi, és semmi energia nincs benne, de olyan régóta vagyunk kontroll nélkül, önmagunkon kívül. Minél vastagabbra épül, immáron aktív közreműködésünkkel, ’sárkunyhónk’, annál inkább fakulunk, és érezzük, hogy életünk, lényünk nem Valódi.
Éjszaka még van lehetőségünk találkozni az Esszenciánkkal, de itt már annyira idegennek tűnik, annyira fájó a hiánya, hogy nem alszunk, itt a Nyugati civilizációban. Hajnalig tv-zünk, számítógépezünk, ’bulizunk’, nehogy aludjunk, mert akkor töltődnénk, és Esszenciánk elkezdené levetni magáról a sárkunyhót, mint egy földrengés. És akkor ott maradunk egy 1 és 5 éves kor közötti gyermek meztelenségével.
Mekkora kontraszt ez?!?! Inkább legyek kamu 25-30-35-40-50 éves, mint Valódi 1 és 5 közötti. Inkább legyen nagy sárkunyhóm, mint egy egyszobás, gyengén felszerelt palotám! – gondoljuk. És közben, titokban vágyunk is vissza oda, ahonnan jöttünk, a Valódihoz, a Teljességhez. Keressük azokat az élményeket, amik teljesek: a Gyerekvállalást, ahol folyamatosan nyitva kell lennünk, így a ’sárkunyhónk’ nem tud teljesen visszazárni. A szexet, ahol egy másikkal kapcsolódunk, még ha csak kis felületen is, és akár csak percekre is. A spiritualitást, az alvást, a meghitt, békés pillanatokat, és igen: a Szerelmet.
Ahol valakivel letehetjük ezt a szart, amit cipelünk, ezt a sárkunyhót, és behívhatjuk, hogy „Légy szíves gyere be, és rúgd szét ennek a koszfészeknek a falát, ne is lássam! Nekem nincs erőm megtenni, túl régóta élek benne, de Neked van erőd, Te szét tudod rúgni, alapjaiig!”
És a Szerelmet, amikor ilyet kérünk a másiktól, és legalább egy részünk akarja is ezt, sokan összetévesztik a szaporodási reflexxel. A dugással. Találkozol valakivel, megkívánod, beteszed/akarod, hogy betegye, és utána az ösztönben az van, hogy dobd le magadról a másikat. Tart egy alkalomig, pár hétig, esetleg az utód érkezéséig, és a biológiai program nőstényként azt mondja, hogy „Űzd el a hímet, mert az élelemre az utódnak van szüksége, és nekem, hogy felnevelhessem, védhessem az utódot!” Hímként azt mondjuk: „Párosodtam, most gyorsan továbbállok, mert ha egyedül vagyok, nem kell megosztanom az élelmet velük, jobban túlélek és könnyebben! Nem kell megvédenem őket, és akkor könnyebben túlélek, egyedül!”
És ha nem vagyunk megvilágosodva, akár egy hártyaszerű rétege is van a korábban említett mintáknak, akkor még vannak állati részeink. Innen látszik, hogy mennyire alacsony szinten él a társadalmunk, és exponenciális mértékben süllyed energetikailag, ahol is a kommunizmus alatt megkezdődött az utódok korai elhagyása a hímek által, a hím elűzése a nőstény által, a prekapitalizmus korában a szaporodás mechanikusan, és egyre korábbi elhagyása az utódnak. A posztkapitalizmus korában akkora már a sárkunyhónk, a falaink olyan vastagok, hogy már szaporodni sem akarunk másokkal, már arra a pár percre, arra a kis felületre sem akarunk kinyílni. A kör bezárult.
Ahogy a Szellem korából a Matéria felé szűkülünk össze, úgy erősödik ez a folyamat. Energiarendszerünk egyre lassabb, egyénileg és kollektíven is. Az elakadt energiák megjelennek a külvilág szintjén a vasbeton, műanyag épületek, a külvilág által, már nem mozgunk sehova, ülünk a kunyhóban, és agyalunk. Az egyének szintjén is megjelenik ez.
A nőknél kialakult a ’Karácsonyfa-effektus’. Az elakadt energiák tárgyakban jelennek meg, szorulnak ki, és itt van a mobiltelefon, kutya, cipő, táska, kabát, tablet, laptop, papírszatyor, gyerek, póráz, tetoválás, virtuális profilok. Energetikailag mint egy karácsonyfa, lógnak ki az ágak, rajtuk tüskék, és a fa törzse láthatatlan. És amikor jön(ne) egy férfi, azt sem látja, mi van ennek a mélyén, hol a Valódi én-je a nőnek, tüskéket kap és ágakat. A szart. Tárgyakat, műanyagot, lassult energiákat: a Semmit.
Sehol befogadás, sehol áramlás; szabad hely van a Semmi mozijában, és azt hallja: „Gyere, ülj ide mellém, és várjuk a Semmit!” És leül. És hamarosan ezt hallja: „Mivanmár, nem történik Semmi?!”. És a férfi nem érti. És ha sok ilyen van, (és szinte mindig ez van), akkor már nem akar leülni. Már a gallyakra sem kíváncsi, nemhogy a fa törzsére; mert nem látja, a tüskéket látja. Behívják, hogy rúgja szét a kunyhót, és amikor lendíti a lábát, azt kapja, hogy „Hohó, mit képzelsz mit csinálsz?! Nem azért hívtalak, hogy lerombold a palotám (=sárkunyhó), hanem hogy itt üldögélj benne velem, ne legyek már ennyire egyedül, magányosan, unatkozóan és kínosan itt!” És ez egy férfinak sem kell. Pontosabban a Férfiaknak nem kell. Vagy kunyhót akarunk rúgni, legyőzni a sárkányt (túljutni az elakadt mintákon), és megkapni a királylány kezét, vagy a magunk kunyhóját rugdalni. És ha a királylány belülről is rugdalja, vagy ad nekünk tippeket, akár eszközöket, mi mindent megteszünk érte!
A férfiaknál egy ’Kazamata-effektus’ alakult ki. Az elakadt energiák elkezdenek belülről emésztődni, utat, lyukakat vájnak az energiarendszerében, ahol bármilyen megjelenő energia, Erő, elfolyik, eltűnik. Kialakulnak a pöcsök. Réveteg, enervált, tanácstalan árnyak, akik a Létezés perifériáján lebegnek, rebegnek, Néha kitörve kazamatáikból egy párosodás vélt vagy valódi aktusáig, és az a kevés energia, ami erre felhasználódik, onnantól már nem elég hosszútávú építkezésre. Réveteg, enervált építkezést folytat, a fejében, számítógépes játékokban építve házakat, győzve le más férfiakat, online pornóban magáévá téve nőket, és néha, amikor zavaros belső világának szóban hangot ad, szerencsés vagy, ha hallod, amit mond. Ha érted is, az már lehetetlen kategória.
Látva ezt, még inkább önmagába fordul, és tovább fúrja-faragja kazamatarendszerét, egyre inkább távolodva a Valóságtól Érzelmi, Gondolati és Fizikai szinteken. És egy nőnek nem arra van szüksége, hogy lehelgessék sárkunyhója falát, hanem hogy kiszabadítsák onnan, tűzzel-vassal, úgy, hogy a benne lakó finom, puha test épségben maradjon, és növekedhessen.
Ezért mondják a spirituális hagyományban, hogy egy Férfinak először önmagát kell legyőzni. Fel kell tárnia, és be kell építenie titkos, rejtett és szerteágazó kazamatarendszerét, hogy terhelés esetén se szakadjon be, és véletlenül se follyon el energia feleslegesen oda. Önmaga sárkányának legyőzésével kell eljutnia a királylány sárkányához, néha a királylányt is kicselezve, aki a sárkányt apjaként, védelmezőjeként, és nem fogvatartójaként tekinti.
És a sárkány lemezekből áll. Nem valódi a teste. Sejtekből áll: apró, elakadt motívumokból. Senki sem győzött még le soha sárkányt! Kitartó, hidegvérű és türelmes munkával lehet a ’sárkányt’ megvizsgálni, és akkor látjuk, hogy darabokból áll. És ez az egyetlen, ami a lényeg, hogy megtörténjen az átfordulás.
Mielőtt ez megvan, mindig ’katasztrofizálunk’. Azt mondjuk, „mi vagyunk a legszerencsétlenebbek a világon!” Ez így igaz: a sárkunyhón belül. Mivel egyedül Te laksz ott, egészen biztos, hogy Te vagy a legszerencsétlenebb is. „Ilyen szörnyű életünk csak nekünk van!” A sárkunyhón belül bizonyosan. „Ezek a dolgok csak velem történnek meg!” Mindezzel szép kis pulóvereket is adunk a sárkányra.
Ugyanakkor minden esetben ’démonizálunk’ is. „Apám miatt vagyok ilyen!”, „Azért vagyok ilyen, mert Anyám nem szeretett!”, „Minden figyelmet a testvérem kapott!”. Találunk személyeket, akikre a figyelmünk irányulhat. Mert a Figyelem falakat olvasztana, ezért az elme eltereli: másra.
És a poén, hogy a másiknak semmi köze ehhez…Ezek a minták már ott voltak a tudatalattidban, mozogtak, pörögtek, és épp ott volt a másik. Pavlovi módon hozzákötődött. Egyszerre történtek, valóban, de nem egymásból eredően. "A tudatod teszi azzá”. És ha lenne is köze, mit nyersz vele…? Ha a másik mondjuk meg is hal, történik valami..? Nem, mert a sztori, a blokk ott van a tudatodban. Mintha valaki levágná a lábad, és az illető meghalna; visszanő a lábad attól…?
Az egyetlen megoldás a ’sárkány’ minél apróbb részekre bontása. Az összegabalyodott ’diafilmek’ szétszortírozása, mert amíg egyben vannak, alkotják a ’gép’-et, elmét, ego-t, ’személyiség’-et, legyőzhetetlenek, mert zárt gömbként lepattan a saját Figyelmünk is, és a másiké is.
Hajlandóságunknak kell lenni, hogy szétszedjük, különválasszuk a blokkokat, és egyesével füstöljük ki őket. Mindehhez három dolog kell: idő, türelem és kitartás. És mivel annyira el vagyunk már keseredve a sárkunyhónk mélyén, hogy ha valami nem oldja fel azonnal (miközben egy részünk tök jól érzi ott magát!), akkor abbahagyjuk. Arra a terápiára nem megyünk többet, nem ülünk le újra meditálni, nem kezeljük meg magunkat, elhajtjuk a terapeutát, párt, mindent. Az elme visszazár, és ebben van az ereje, amikor zárt.
És az Esszenciánk ott szenved a Személyiség polírozott, de fakó, üres és erőtlen máza alatt. Ez az ún. Ikrek-Nyilas tengely: amikor a beszorult gyermeki, éretlen, alkalmatlan részekre rá van vetítve a ’Karácsonyfa’, az alkalmasság, felnőttség, Tudatosság és Szeretet illúziója.
Minden bolygóhatás mágneses energiával bír, és ha van matéria, akár energetikailag, akkor megmozgatja. A Szaturnusz a Skorpióban elkezdte belülről rázni a ’sárkunyhónkat’; begyújtott benne, hogy kifüstöljön belőle. Rázott, lyukat üttetett rajta másokkal, és mi a világunkat féltettük, foggal-körömmel tartottuk egyben. Most a Szaturnusz a Nyilasban kívülről préseli. Először lehántja a ’Karácsonyfát’. Nem tudod már másokkal elhitetni a nagyságodat, ami nincs és nem valódi. Előjönnek gyermeki, beakadt részeid, ahol elvesztetted a fonalat. Ahol az Esszenciád elakadt.
És ez fantasztikus dolog! Véééééégre lehetőség van Normális, Valódi, Emberi életre! Hogy már ne érzelmi hajótöröttekként kelljen a roncsainkba kapaszkodni, hanem úszhassunk az óceánban.
És most szeptemberben, amikor ezekben a hetekben a Szaturnusz a Skorpióból a Nyilasba lép, mindkettő minta ott van. Ez adja az őrületet, ez adja belülről az irracionális félelmeket, fóbiákat, előző életes, családi, gyerekkori minták felkaparódását, a belső Poklot, és kívülről az újabb hőhullámokat, a szorító érzéseket, a fulladást, a pánikot, olyan eseményeket, amikkel gyorsan kell szembenéznünk, de úgy érezzük, nincs rá eszközünk, türelmünk, módunk, hogy jól jöjjünk ki belőle.
És közben, mint barackot, hámoznak bennünket. És ha nem kapkodunk, rájövünk, hogy ez nekünk jó. A ’sárkunyhónk’ falait hámozzák. A hülyeséget, a vetítést, a képmutatást, a matériába való elveszést, ami miatt nőként ’karácsonyfává’ váltunk, kiszáradva, kicsontosodva, kiüresedve és elérhetetlenné válva, elértéktelenedve, férfiként pedig árnyékká, lidérccé, bármilyen teremtés, aktivitás, erő, gyenge paródiájává. Olyanok vagyunk, mint aki egy hatalmas vízzel teli ballonnal egyensúlyoz, és közben megpróbálja eladni, hogy mekkora sztár, akár jól is érezni magát.
Hatalmas lehetőség előtt állunk. Visszatérhetnek a Férfiak és a Nők. A ’személyiség’, az elakadt élmények, energiák összeállt, összetapadt, tévesen nagynak és erővel, hatalommal bírónak látszó katyvasza alatt, azon túl. Ha gyorsítani akarnánk ezt a folyamatot, akkor feleslegesen felizzunk, görcsölünk, és mivel túl gyorsan rohanunk a ’sárkánynak’, lepattanunk róla. Ha tétlenek vagyunk, áldozatok, ’Jaaaajdesokbajomvan!’ attitűddel vagyunk, akkor a ’sárkány’ cincál bennünket, pontosabban mi nyomkodjuk a kezünk a szájába.
A Szűzbe lépő Jupiter megmutatja, merre kell haladnunk, és a Mérlegből a Szűzbe lépő Felszálló Holdcsomópont is. A kitartó, értelemmel és ügyességgel bíró működés felé. Nézd meg mi a bajod. Bontsd alkotóelemeire. Vizsgáld meg. Keresd meg azt a módszert, ami feloldja a beakadt mintát, és haladj ebben szisztematikusan. Ha jajgatáson kapod magad, azonnal rúgd seggbe magad, vagy kérj meg valakit, hogy tegye meg, és térj vissza a tennivalóidhoz. Kitartóan, türelemmel, szisztematikusan, összeszedetten. Ne pánikolj, ne siettesd, és ne legyél tétlen, légy motivált, ambíciózus és bizakodó. A ’sárkunyhó’ mélyén gyakran a francnak van kedve ehhez!
A jó hírem, hogy amint tudjuk, az embereket két dolog motiválja: a félelem és a kapzsiság. A félelem-eseknek azt mondhatom, hogy hamarosan beroppan a sárkunyhó fala, a külvilágból és a belvilágban is, és mindenki kiszabadul; ami Objektív értelemben jó. A kapzsiságosoknak (mint én is), azt mondhatom, hogy ezzel, hogy ennyire elértünk nullpontra a ’sárkunyhók’ világában, koppantunk, és felfelé tudunk haladni. Már jól laktunk vele, elegünk van belőle. És nem kell hiábavalóan ’beáldoznunk’ régi sz**jainkat, ’feleslegesen’ levetni magunkról a kunyhót, pontosabban a lehúzott, a már nem katasztrofizált, nem démonizált, részeket lehúzogatni.
Meg tud jelenni a Pár. Valaki, a Férfi, aki be tudja tenni a lábát a kunyhónk ajtaján, még úgy is, hogy nyomkodjuk a lábára az ajtót, és sziszeg. Mert megéri neki, ami ott van bent. Valaki, a Nő, aki hajlandó résnyire kinyitni a kunyhóját, vagy vastag falain keresztül kikiáltani, hogy maradj még, adj bele mindent, mert már elég volt a fogságból.
Le tudnak jönni azok a rétegek, amik eddig súlyuknál fogva lenyomtak, alacsony létezési szinteken tartottak bennünket, életünket esetlegesen, kezdetlegesen és boldogtalanul tartva, ha igazán hitelesek és őszinték vagyunk magunkkal.
És jelenleg érezzük ezt, de a kunyhó rázkódik, ráznak ki belőle, mi pedig kapaszkodunk a falaiba. Úgy nem tudjuk a másikat ölelni. Ha nem kapaszkodunk a falaiba, nem tartjuk meg az évtizedek óta ott lévő falait, azt érezzük, szétesünk, összeesünk, az életünk széthullik, vagy olyanok leszünk, mint egy 1 és 5 év közötti; ahol az Esszenciánk van, a Valódi Én-ünk, a Boldogságunk talaja. Ebben tud szárba szökkenni bármi is, ott tudjuk felvenni a fonalat, ahol elvesztettük.
Azt tudjuk tenni, hogy közösen dolgozunk a másikkal a falaink lebontásán, vagy az új életünk építésén. Ha az egyik nem megy, akkor a másikon, ha a másik, akkor az egyiken. Folyamatos aktivitást és építkezést igényel ez az időszak, és a kulcsszó az együtt. Ha visszazársz a kunyhódba, akkor vagy kifüstölődsz belülről, vagy rádomlik kívülről. A jó hír, hogy mindez illúzió. De ezt akkor fogod látni, amikor már kint vagy…Addig is marad a Hit, a Remény, és a most legfontosabb, a Szeretet. Ha ezek ott vannak, akár csírájában is valaki felé, akkor itt közösen lehet felépíteni, nyerni.
