Ekkora érintettséggel, együttérzéssel és segíteni vágyással egyszer sem kezdtem még neki a blogom folytatásának. Annyira igaz ez, hogy egészen mást terveztem következő cikknek, de a közelmúlt és a jelen eseményei felülírták az 'ütemtervemet', és nekilátok ennek a bejegyzésnek.
Háború van a szívekben; párkapcsolatok, életek hullanak szét az elmúlt pár hétben, emberek kínozzák magukat és ezzel egymást, mindenki pislog, ahogy látom, lesve, hogy most mi is fog történni. Mindezt olyan mértékű félelem-szeretet-gyűlölet-hit-kétségbeesés gombócon ülve, amilyet személy szerint évek óta nem tapasztaltam.
Szándékosan kerültem annak a látszatát is az eddigiek során, hogy a bolygóállások kapcsán mélyen megérintsem azt a témát, hogy az ember érzéseiben, gondolataiban nem szabad. Olyan téma ez, amely inkább a távolságot szította volna talán köztem és az olvasóim között, és nem ez a célom, hanem az ismeretek továbbadása, biztatva mindenkit, hogy maga kísérletezze ki azok lényegét. Most kivételt teszek.
Képzeljük magunk elé a szituációt; elmegyünk az orvoshoz valamilyen furcsa tünetegyüttessel, megvizsgál, elkerekedik a szeme és azt mondja:
"Wow, nagyon érdekes eset, fogalmam sincs mi baja, de ez minden kollégámat érdekelni fogja. Lehet, hogy belehal, de az orvostudomány sokkal gazdagabb lesz!!"
Képzeljünk el egy másikat; folyik az orrunk, lázasak vagyunk, fájnak a végtagjaink, nem tudjuk mi bajunk pontosan, elmegyünk az orvoshoz. Ránk néz, elmosolyodik és azt mondja: ez influenza, több száz embert érint, menjen haza, sok folyadék, alvás, egy hét múlva semmi baja. Elkezdenél vitatkozni vele? Hogy te valami egyedi beteg szeretnél lenni, egyedi kórral? Különleges és megismételhetetlen? Vagy sietnél haza, csendben, békében, és türelemmel meggyógyulnál? Belül szerintem mindenki ugyanazt válaszolja magának.
Érzelmi járvány dúl ezekben a hetekben, tünetekkel, kezdeti időponttal és lecsengési idővel, amennyiben tisztán látjuk ezt, megvan a módunk arra is, hogyan legyünk túl rajta.
Emlékezz, amikor valamikor beteg voltál, hányszor mondtad, hogy "meghalok", "soha nem megyek emberek közé", "soha nem jön rendbe az életem". Idővel felépültél, és ismét minden ment tovább. Ilyen betegek vagyunk most ezekben a hetekben, csak a szívünkben és lelkünkben, nem feltétlenül a testünkben.
Ha odajön hozzád valaki az orrát fújva, láthatóan alig áll a lábán, megsajnálod? Mondod neki, hogy foglaljon helyet? Hogy menjen haza, pihenje ki magát, és ha jobban lesz, találkoztok?
Vagy megpendít benned valamit, és arcon ütöd? Elkezdesz üvölteni vele, hogy szedje már össze magát? Vagy fordított esetben, ha te vagy beteg, beleköhögösz szándékosan a másik arcába, kicsikarod minden csepp figyelmét, és titokban gyűlölöd, hogy ő miért nem szenved veled? Hogy mennyivel könnyebb lenne, ha nem csak te szenvednél?
Azt látom a környezetemben, az utóbbi zajlik. Mint egy atomháború után, mindenki a tartalékait félti, terveket sző magányos harcosként, sanda tekintettel nézegeti a másik embert, hogy vajon a mutánsok ellenséges fajához tartozik-e, és félni kell tőle, vagy embersége megmaradt.
Ez rendben is van így valahol. Csupán ne tévesszük össze saját démonainkat a másikra kivetítve! A hétvégén néhány másodpercre a fehér falra nézve nagy, több centis úszó valamiket láttam, és beletellett pár másodpercbe, amíg rájöttem, hogy ezek a szemgolyóm felületén úszó néhány tizedmilliméteres szimbiotikus többsejtűek; mindig velem élnek, az én szervezetemben, aprók és ártalmatlanok, kivetítve viszont hatalmasok, idegenek, és tehetetlen vagyok velük szemben.
Amennyiben úgy vagy vele, a bolygóállások nem hatnak rád, köszönöm eddigi figyelmed, a cikk számodra véget ért. Amennyiben nyitott vagy egy mögöttes lehetséges magyarázatra, ajánlom figyelmedbe a továbbiakat is!
Lássuk az eget!
Természetesen, mivel minden egy folyamat, láthatatlan kezdettel és lecsengéssel, a dátumok apró eltérésekkel veendők figyelembe. Finom-energetikai hatásokról van szó, melyeket ki-ki a maga szűrőjén keresztül fogadott be. Ne ijedj meg az asztrológiai kifejezésektől, a végére hozzájuk szoksz, és összeáll egységes egésszé a történet.
Október 9-én kezdődött. A Hold kvadrátban a Plútóval és kvinkunx-ban a Vénusszal, az otthonról alkotott képünket és magát a harmóniánkat teljesen felforgatja a mélyünkben, közeledve a Skorpió havához mély, fájdalmas érzések előszelét érezhetjük. A Mars sextil-ben a Nappal, a Neptunusz trigon-ban a Vénusszal és a Merkúrral elaltatnak, kifelé árasztanak bennünket, ezáltal elkezd nőni a feszültség bennünk a kinti és a benti világunk vonatkozásában. Dolgozzak, vagy meditáljak? Meditáljak vagy szórakozzak? Szórakozzak vagy dolgozzak?
Október 19 és az előtte levő hétvége a következő állomás. (Ezt személyes tapasztalatból is megéltem). A Hold kvadrát-ban a Szaturnusszal szerető, érzelmi arcunkat, türelmünket, a másikra hangolódás képességét elveszi tőlünk, a Mars kvadrát-ban a Merkúrral és a Vénusszal; mondhatni ez a kettő gyakorlatilag kihozza belőlünk az állatot. A megfontolás, érzések, türelem háttérbe kerülnek, a kommunikációt a nyers cselekvés váltja fel, az elhamarkodott, harmóniát nélkülöző döntések. A Jupiter szembenállása a Merkúrral és Vénusszal olyan, mintha az Isten becsukta volna mindeközben a szemét. Másnap beléptünk a Skorpióba...
Az azóta eltelt két hét a magány, értetlenség, sebek nyalogatása értelmében telt. Ahogy említettem, ki-ki saját személye szerint élte meg az energiákat, a dátumok eltérhetnek, a forgatókönyv azonban nagy valószínűséggel ugyanez.
November 4-e, e hét péntek este, újabb állomás az égen. A Vénusz és a Merkúr kilép a Marssal való kvadrátból, indulatunk alábbhagyhat, fejünk, érzelmeink kitisztulhatnak, a Mars szembenállása a Holddal azonban továbbra is feszültségben tart bennünket legbelső érzéseinkkel, ahogy a Hold kvadrátja a Merkúrral és a Vénusszal is. A Jupiter kvinkunx-a velük azonban már előrevetíti a még fájdalmas, de bizakodó tanulságokat.
November 7-én a Plutó kvadrátja a Holddal visszavezet bennünket oda, ahonnan az egész elindult, elkezdhetjük a romjaink takarítását, és az újraépítkezést.
November 8-án a Hold szemben a Szaturnusszal újabb keserűségeket hozhat fel, de tartsunk ki;
November 9-én a végére értünk a ciklusnak.
Egy 'háború' vagy 'járvány' után mindig nehéz helyzetben vagyunk. Két dolgot tehetünk.
Villogó szemű bozótharcosként keressük tovább az ellent, és felkészülünk a további támadásokra, közben észre sem véve, hogy saját magunk miatt vagyunk ennyire kimerültek az állandó harckészültség miatt.
A másik, hogy felmérjük saját szerepünket benne. Én is ütöttem? Én is bezártam az ajtómat mások előtt? Elloptam esetleg szegény énnek álcázva mások utolsó tartalékait? Vagy becsempésztem hozzájuk az enyéimet, és megvádoltam őket, hogy ők lopnak tőlem? Sosem könnyű dolgok ezek. Annyira kreatívak vagyunk a túlélésben, és ez néha mások testén és lelkén át vezet. Lesz még pár nap november során, ami ezt alátámasztani látszik. De ez már csak a lecsengése a dolgoknak.
Próbáljuk megérteni, hogy nincs háború. Próbáljuk valóban átlátni, hogy mi miket tettünk, mondtunk az elmúlt időszakban, ami idáig vezetett, ahol vagyunk. Itt a kevesebb nem több! Minden béke után az az ország nyert eddig, aki nem a bűnösöket kutatta, és megtorolt, hanem felépítette újra azt, ami elveszett, tanulva az eddigi tapasztalatokból.
