Az előző cikkben a befelé húzódásról volt szó, a hazatérésről és az ott is maradásról, a mostaniban megnézzük, mi szokott történni ilyen időszakok során.
A növények a gyökerükbe vonják vissza életenergiáikat, az állatok üregekbe, barlangokba húzódnak be, a halak az iszap mélyére; nekünk, embereknek is tanácsos követni a természet ritmusát és energiáit. Ám ahogy korábbi írásokban szó volt róla, 'üregünkben' nem csupán mi lakunk, osztozunk rajta saját 'sárkányunkkal' is.
A mai korokban életünket mindenhol éljük, kivéve magunkhoz közel. Étkezdében esszük a más által főzött ételt, kávézókban hagyunk ott kisebb vagyonokat a meghittségért, közösségi oldalon osztjuk meg intim titkainkat, gyakran beleértve a reggeli kávé, újságolvasás és wc-zés sikeres, vagy sikertelen kimenetelét is. Többé nincs titok, nincs intimitás - nincs mélység. Ahol nincs mélység, ott nincs energia, nincs tartalom.
Miért van ez így?
Van egy mondás a 20. századi Németországból:
"Szórakoztatva lenni annyi, mint egyetérteni."
Úgy tűnik minden arról szól, hogy messzire sodródjunk gyökereinktől, onnan, ahonnan tápláló energiáinkat, identitásunkat nyerjük.
Már egészen gyerekkorunkban elkezdődik ez; elindul a negatív programozás, a tevékenységekből, játékból való hirtelen kiszakítás, az információk gyors áramoltatása, melyet egy egyszerű és tiszta gyerekagy nem képes feldolgozni, leblokkol és természetesen kívülről várja a segítséget a kívülről generált problémáihoz is.
Nincs idő feldolgozni az információrengeteget, az nyersen alábukik a tudatalattinkba, és ott vár egészen addig, míg felnőttként át nem vizsgáljuk.
Hogyan tudnánk ezt megtenni azonban, ha felnőttként is folyamatosan hagyjuk, hogy kívülről jövő, trendi elvek irányítsák az életünket...?
Nehéz üregünkbe hazatérni télen, ha sárkánnyal kell osztozni rajta. Mivel egész évben hozzászokunk, hogy energiánkat kívülről jövő morzsákból nyerjük, legyen az napi három Facebook like, a fodrásztól kijőve pár dicséret, nagy beszélgetések nyáron a folyóparton, 'kötelező' megjelenés plázák kávézóiban, nehéz helyzetbe kerülünk télvíz idején.
Az édességgyártók pedig dörzsölhetik a markukat. Fogy a csokoládé, cukorka, kakaó, alkohol; bármi, amiből egy csepp energiát nyerhetünk, legalább rövid távra. Ezt az energiát azonban a tudatunk, létezésünk legmélyéből kellene éreznünk, magától értetődően.
Ott azonban mélyre gyömöszölt emlékek, fájdalmak, problémák rejtőznek. Ne haragudjunk rájuk. Fogjuk fel úgy, mint egy romos házat, amit örököltünk. Ne azt keressük, ki lakta le a házat, azt keressük, ki tudja kitakarítani és felújítani. A téli időszak kiváló erre. Ha már amúgy is rá vagyunk kényszerítve, hogy magunkkal legyünk, menjünk elébe ennek!
Használjuk ezt a pár hónapot terápiára, meditációra, (ön)tanulásra!
Tudom, nagyon unalmas már ez a 2012 mizéria, de valóban azt kell látnunk, hogy a világ egyre jobban válik szét szellemire és anyagira. És az anyagi éppen széthullóban van. Ha épp nem hunyod be a szemed, azt láthatod, életek érnek véget, állások szűnnek meg, megtakarítások értéktelenednek el.
Ha nem mész önként, átnyomnak. Kicsit ez is olyan, mint az MLM - minél előbb kezded el csinálni, annál jobb dolgod lesz.
Januártól elkezdem az erre való irányzatok leírását, bárki kipróbálhatja őket, és eldöntheti, melyik az, amelyik a legtöbbet segít neki. :) A következő írás témája pedig az elengedés lesz.
