HTML

A blogról

Tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Asztrológiai és Önismereti Tanfolyam
https://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

Párkapcsolati szinasztria
https://horoscode.hu/lovematch/

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2015.01.29. 18:49 Zöldkör

Február hónap Asztrológiai előrejelzése, 2015

Február hónap nagyon hasonló lesz januárhoz, de már előrenézve, az íveken felfelé és kifelé haladva: az Új irányába. Az elmúlt két évben, és különösen tavaly, úgy tanítottak, sőt, kényszerítettek alázatra, hogy mindent megkaptunk, ami rendezetlenség volt. Idén már máshogy történik ez, és január során meglehetősen szenvedünk, szenvedtünk ettől a ’semmitől’. Pedig olyan most az életünk, amilyen évezredeken keresztül volt az embereké. Ebben a ’semmiben’ születik meg a vágy a fontos dolgokra, és mondjuk ki: a Társra. Február során egyre növekvő, erősödő mértékben tud bejönni mindez, kezdetben még érzések, sugallatok révén, majd személyesen is meg tud jelenni az, akivel működtetni tudjuk az alázatos, kapcsolódó, kulturált és szorgalmasan, csendben, egymásra odafigyelve építkező jellegeket. A feladat itt önmagunknak erre történő felkészülése, mindazon részeink kitisztítása, beáldozása, amik nem valódiak, amik mellé nem tudott, nem tudna beférni egy hús-vér ember: egy Társ.

Február 1, vasárnap és Február 25, szerda között jó, ha számvetést végzünk az eddigi tapasztalásainkkal, egyúttal jövőbeli céljainkkal kapcsolatban. Január az átmenet hónapja volt, az elmúlt egy, tágabban két évből való kimenet-átmenet számára; ez az egész februáron átívelő hatás pedig az átmenet hónapjává teszi februárt, az Újabb dolgok felé. Retrográd bolygó és a Szaturnusz között indul, így ismét, továbbra is ’a kevesebb több’ elve alapján tudunk működni. Ha szeretnénk valamit, tervezünk, adjuk egy fokozattal lejjebb, vagy szánjunk rá extra várakozási időt; azalatt kiderül, hogy valóban akartuk-e, vagy hogy mit is akarunk igazából. (Merkúr Vízöntőben szextilben Szaturnusszal Nyilasban)

Február 2, hétfőn kioldódik a Nap és a Merkúr bolygó együttállása. Bizonyos értelemben jó volt nekünk, hogy így haladtak egy darabig, mert segítettek magasabb-távlatibb perspektívákból látni a dolgokat, és úgymond felemeltek a kiürülő alsóbb érzelmek, indulatok útjából. Átjárhatóvá tettek, de egyúttal súlytalanná is. A kioldódásuk olyan, mint amikor a sebességváltás közötti átmenetből, üresjáratból visszateszik az autót sebességbe, a valóság, a fizikai sík és az érzelmek színterére. Mindez egy nagyon fontos, és az év első felét nagyban meghatározó hatásnak ágyaz meg.

Február 2, hétfő és Július 20 (!) között aktív egy fényszög, ami szuperszónikus, erőteljes és felemelő hatásokat fejt ki. Olyan, mint amikor a nitro-t ráadják az utcai versenyautóra. Vagy a Knight Riderben az ’SPM-fokozat’. Amerre ott és akkor állunk, arra kilőnek bennünket. Ezért is mondtam annyit ’14 során, hogy pucolódjunk mindannyian. Itt fontos, hogy milyenek az alapjaid. Milyen a valódi belső világod. Mert a kerekek csikorogva bekaparnak. Amit szeretnél, afelé valószínűleg megindulsz nagy sebességgel Február 2-ától, csak hát fontos persze, hogy melyik részed szeretné, mi a motiváció. Kisebbségi érzés? Fájdalom? Félelem? Vagy valódi részek, valódi, gyógyult önismeretből? :) Itt tud beérni és kamatostól megtérülni a ’14-es év során végzett belső munkánk, és a hozzáállásunk életünk dolgaihoz. (Uránusz Kosban trigonban Jupiterrel Oroszlánban)

Február 3, kedd és Február 10, kedd között először mindez a felgyorsuló hatás soknak tűnhet majd. Mint amikor a kamaszok belelépnek a gázpedálba, kifarol az autó hátulja, megpördül, ők pedig megijednek. Eljött ez a dátum, erre vártunk, és amikor itt vagyunk, nagy valószínűséggel visszabújnánk barlangunkba, a belső világunkba. Ne is lássanak. Ne is legyünk. Jó itt buddhista leborulásokat végezni, régi dolgokat elrendezni, hogy energiáink valahova azért áramoljanak, ha előre még nem is tudnak. Illetve tudnak, csak valószínűleg mi nem akaródzunk majd még itt megindulni. (Nap Vízöntőben szemben Jupiterrel Oroszlánban)

Február 4, szerdán egy másik hatás is kioldódik, amire mosolyra húzódik közben a szám. A Párkapcsolatot, érzelmi életet, életünk komfortját, harmóniánkat, emberi kapcsolatainkat jelentő Vénusz csiki-csukis fényszöge oldódik ki a Karma, lemondás, aszkézis, magány bolygójával. Igen! Ha nagy szuperszónikus változások nem is lesznek itt még közvetlenül, (bár lehetnek), akkor is érezhetően enyhülni fog a belső és akár külső szüttyögés. Jó lesz! (Vénusz Halakban kvadrátja kioldódik Szaturnusszal Nyilasban)

Február 4, szerda és Február 12, csütörtök között ugyanez a Vénusz bolygó a Karma másik bolygójával kerül kapcsolatba, de ez már segítő fényszög lesz. Ebben a hullámban is felbukkanhatnak álmokban, gondolatban, vagy akár személyesen is régi emberek, barátok, párok a múltunkból, és nagy eséllyel találkozunk olyan emberekkel is, akikkel már előző életekben is működtettük a Párkapcsolat témáját. Ezek a találkozások felkavarhatnak, vagy belelkesíthetnek; realitásuk február közepére válik inkább világossá, nem ott helyben. (Vénusz Halakban szextilben Plutoval Bakban)

Február 11, szerda és Március 5, csütörtök között nagyon érdekes együttállás lesz. A világi-szexuális Férfi és a világi-szexuális Női energiákat megjelenítő Mars és Vénusz haladnak együtt. Mindez konszolidálhat meglévő Párkapcsolatokat, és méginkább újakat is szülhet. Az elmúlt két évben vagy ideák szintjén, fejben, gondolatban mentek a kapcsolatok, vagy előző életekből, múltból, gyerekkorból felbugyogó irracionális dolgokon keresztül; ez most behúzza a kettő közé félútra, Arany Középútra, és már nem forgácsolódnak az energiák, hanem meg tudnak születni, oda, ahova valók, a fizikai síkra is. (Vénusz együtt Marssal Halakban-Kosban)

Február 12, csütörtökön három hét után előrefelé indul másnap a Merkúr bolygó. Szóban-tettben-gondolatban kisimulhatunk, letisztulhatunk, az addigi agyalás, tervezés, amit zavarosan és feleslegesen működtettünk, világosabbá válik; jobban látjuk már onnantól, hogy merre, hogyan. Jó ez is nagyon. (Merkúr előreindul Vízöntőben)

Február 18, szerda és Február 28, szombat között, ezeknek az Új íveknek kezdeti szakaszában ismét kapunk egy ’ellenőrzést’, egy fékezést, hogy biztosan jó irányba haladunk-e. Visszafognak, megfognak egy pillanatra. Át kell újra értékelni dolgainkat, hogy milyen irányba állunk, mit akarunk, és miért. És a nagy megindulásban lehet, hogy azt fogjuk találni, érezni, hogy nem vagyunk biztosak benne. Ha így van, ha megjelenik a kétség, akkor motivációink nem tiszták, ezáltal erőfeszítéseink, célunk sem az. Itt még tisztogassuk magunkat, céljainkat, várjunk. Ahogy letelik ez a hatás, már Március fog jönni, az aktivitás, a Születés hónapja. (Nap Vízöntőben-Halakban kvadrátban Szaturnusszal Nyilasban)

Február 19, csütörtökön a Nap bolygó belép a Halakba. Ezért volt az egy nappal korábban indult ’ellenőrzés’. A Halak ugyanis legbelső világunkat, intim szféráinkat, mély kapcsolódást, bekuckózásokat jelent. Hogy hol van az otthonunk, a fészkünk, kivel, és hogyan. Az egész évnek Párkapcsolati szövetségekről kellene szólnia, és most fellazítanak, felpuhítanak így év elején. „Menni akarsz?! Nem mész.. Rohanni akarsz?! Nem rohansz..” Fognak, hogy nézzünk befelé. Tavaly még külső tükörről visszafröccsenve, személy, személyek formájában, de rá kellett eddigre jönnünk, hogy a másiknak semmi köze ehhez. Mert a szar ott van; akár ott a másik erre tükröző felületként, akár nem. Ez elől rohanunk, kínlódunk, vergődünk, de nem engednek Odafentről. Itt már unjuk ezt a vergődést, és talán még az is lehet, hogy elkezdjük gyógyítani, ha látjuk, hogy fröcskölve nem megy, menekülve nem megy. Felismerve, beismerve, és gyógyítva: megy.

Február 19, csütörtök és Március 4, szerda között egy hatás segíti a Párkapcsolati és a Férfi-Női energiák közötti egyensúlyt megtalálni. A korábban többször említett párkapcsolati ’szövetségek’ itt nagy erővel tudnak köttetni, kialakulni, megerősödni. Ismerkedjünk itt, tegyük magunkat elérhetővé a világ, legfőképpen a másik nem számára. Remek két hét arra, hogy olyan emberrel találkozzunk, vegyük fel a kapcsolatot, akivel már sok élet óta van dolgunk, emiatt ott tud lenni az ismeretlen ismerős érzés, de mindez nem terhelve a karma dolgaival, ahogy eddig megszoktuk. (Mars-Vénusz Halakban-Kosban trigonban Szaturnusszal Nyilasban)

Február 20, péntek és Március 12, csütörtök között a fenti két bolygó máshonnan is nagy segítséget kap. Mint amikor a tűz begyullad, és lágyan, finoman fújkáljuk, ezzel erőt kap, és még nagyobbra tud lángolni, meg tud erősödni. Céljaink, terveink, vágyaink világibb szinteken is tudnak realizálódni, meg tudunk indulni, különösen március elsejétől kezdődően. (Mars-Vénusz Kosban szextilben Merkúrral Vízöntőben)

Február 21, szombat és Március 3, kedd között mély gyógyító, segítő, elringató hatások lesznek, az életünk minden területén, kívül és belül. Aki ’megágyazott’ neki az elmúlt hónapokban, az jó értelemben elvarázsolódott, megnyugodott, békés lesz. A ’rohanósok’, ’kapkodósok’, ’menekülősök’ leszedálva érzik majd magukat, része lehet ennek tanácstalanság, melankólia és őrlődések is, a tehetetlenség érzése. Láthattuk, márciustól át kell adnunk a kontrollt, ami nem azt jelenti, hogy nem csinálunk semmit. Azt szokta jelenteni, hogy nagy ambíciókkal és energiákkal pucoljuk belső, régi sérüléseinket a Múltban, helyet csinálva az Életnek ezáltal a Jelenben, és a Jövő felé. Ez működik. (Nap együtt Neptunusszal Halakban)

Február 22, vasárnap nagyon érdekes és izgalmas dolog történik: a Vénusz ’leelőzi’ együttállásukban a Marsot. Ez a Harmónia felülemelkedése a Küzdésen. Amiért eddig küzdöttünk, harcoltunk, vártunk, meg tud érkezni az életünkben; ha általánosságban nézzük. Párkapcsolatban azt jelenti, hogy ami eddig egymás méregetése, egymás piszkálása, egymással való harc volt, itt feloldódhat, és megjelenhet egy közös passzivitás, amiben szép és jó dolgok tudnak születni. Odafigyeléssel, kapcsolódással telien, amiből tudnak születni valódi, releváns és értelmes célok, erőfeszítések.

Február 25, szerdán lesz egy derékszögű háromszög az égen, ami mindig zavarodott, konfliktusos jellegeket ad. Január 29-én volt pont egy ugyanilyen, melynek harmadik pontja a Hold volt az Ikrekben. Fel kellene nőni. Szóban-tettben-gondolatban lágyabbnak, ráérzőbbnek kellene lenni. Nem tanultan-csináltan, jó Nyilasos módon, ahogy a ’napi idézetben’ meg van írva, hanem mint régen a hölgyek; finoman. (Hold-Neptunusz-Nap-Szaturnusz derékszögű háromszög)

Február 26, csütörtök és Március 5, csütörtök között két hétig, így márciusba átvezetve, egy másik hatás is a ’kis Én’ félretételére, letételére utal. Önmagunkon való felülemelkedéssel, helyes önismerettel és ebből eredő alá-zattal érdemes cselekednünk, célokat, terveket kitűznünk. Sokadjára ’a kevesebb több’ elvével találkozunk, ahol mi az Egész részei vagyunk, nem AZ Egész. Kapcsolódjunk, hallgassunk, figyeljünk, hagyjuk magunkat vezetni. (Merkúr Vízöntőben szemben Jupiterrel Oroszlánban)

Március 1, vasárnap, az új hónappal, és természeti értelemben az Újévvel, a Párkapcsolati jellegek kapnak hangsúlyt. Úgy működtetve, hogy nem a Múltat boncolgatva. Nem a Jövőbe nézegetve. Ha a Múltba nézelődünk akkor csiki-csukis lesz, olyasmi, mint az elmúlt két év sajnos. Ha a Jövőbe, tervezgetve, rohanva, akkor nagyon hamar befékeznek, mint egy zuhanó liftnél; minél gyorsabban halad, annál hamarabb állítja meg a vészfék. (Uránusz-Lesz.HCs.-Vénusz-Mars kvadrátban Plutoval Bakban, trigonban retrográd Jupiterrel Oroszlánban)

A megoldás itt Önmagunk valódi arcának megmutatása, felvállalása. Ezért dolgoztunk két évig. Illetve kellett volna. Maszkmentesen kellene lenni. Ha nem pucoltad magad…hűha…akkor ’érdekes’ lesz így maszk nélkül. Sok ember ugyanolyan felépítménnyel rendelkezik, meghatározott rétegekkel, és hát; van mit pucolni, mindenkinek. Ha lejön a maszk, a maszkok, és nem tetszel valakinek, a hiba a Te készülékedben van. Ez fantasztikus dolog! Mert Te is tudsz változtatni rajta! Önmunkával, pucolással, gyógyulással, tudatos önismerettel és leginkább: őszinteséggel. Az új ’tanult’ New Ages szeretet-maszkok nem működnek, sőt, fokozzák majd a nyomást. Mert még jobban befüllednek alá rendeznivaló részeid.

Gyakran kérdezitek: „És akinek nincs Párkapcsolata?”. Két dolgot mondanék rá. Az egyik, amit Balázs barátom tanított 19 éves koromban, amikor elindultunk az éjszakába: „Ricsi, mindig kérdezd meg magadtól, mielőtt odamész egy nőhöz, hogy járnál-e magaddal. Ha igen a válasz, úgy igazán, akkor összejön. Ha nem, megérzik, és nem.” A másik: „Tedd magad annyira vonzóvá az Abszolút számára, hogy ne tudjon neked ellenállni.” Módosítva, „Tedd magad annyira vonzóvá a Nő/Férfi számára, hogy ne tudjon neked ellenállni!”.

Az őszinteség itt azért nagyon fontos lenne. Attól, hogy azt hisszük magunkról, „mert megérdemlem!” nyugati agymosoda miatt, az nem működik. Itt valódi külső és belső értékek kellenek. Mert vannak ám olyanok. De annak hajtogatása, hogy „Én ilyen vagyok, és kész!”, „Megérdemlem”; az nem működik. Ki kell fejleszteni, elő kell hozni a valódi értékeket, ezt pedig nagyon-nagyon-nagyon kevesen teszik. Itt az idő! :)

tantric-bliss.jpg

Aktuális híreink:

Február 18-án elindítok egy online Asztrológiai és Önismereti Tanfolyamot, ami 12 alkalomból fog állni. A tanfolyam időpontjai hetente szerdán este 7-től 10-ig lesznek, online. Az első alkalom Február 18, a jelentkezési határidő Február 14. 

Bővebben olvasni ezeken a linkeken tudtok róla:

http://zoldkor.blog.hu/…/asztrologiai_es_onismereti_tanfoly…
http://www.zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html
http://www.zoldkor.com/tanfolyam-visszajelzes.html
http://www.zoldkor.com/2015-tavasz-kezdo-tanfolyam.html

Megjelent az 'Iránytű az Asztrológiai Önismerethez' című könyv! 

Átvehető személyesen, időpontegyeztetéssel (babity.richard@gmail.com), és rendelhető utánvéttel is. 

Ár: 3000 forint, Terjedelem: 320 oldal. Az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' könyvvel együtt a két könyv ára 5 ezer forint!

Csatlakozni tudtok a Facebook-on a 'Zöldkör' csoporthoz - itt interaktívan tudunk beszélgetni a cikkekről, tudtok kérdéseket feltenni, eszmét cserélni másokkal, barátságokat kötni hasonló érdeklődésű emberekkel és még sok minden mást! :) https://www.facebook.com/groups/zoldkor.blog/. Nagyon jó kis csapat alakult ki, bátran csatlakozzatok! :)

- Elkészült az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' című könyv! :) 

Ár: 3000 Ft, Terjedelem: 304 oldal

Átvehető: Budapest, 13. ker., Hegedűs Gyula utca 8, 25-ös kapucsengő, előzetes egyeztetéssel. Vidékről utánvéttel is megrendelhető! - http://fonixhaz.com/kapcsolat.html

- Elkészült a Dhammapada - A Tan Útja' című hangoskönyv! :) Amolyan buddhista Bibliának tekinthető, nagyon szép és érdekes tanítások vannak benne. A linkre kattintva megtekinthető a borítója, megrendelhető, és bele is tudtok hallgatni. :) 

https://www.youtube.com/watch?v=QVOcc5EiOIAhttps://www.youtube.com/watch?v=8F8HqBDGRtc

Átvehető: Budapest, 13. ker., Hegedűs Gyula utca 8, 25-ös kapucsengő, előzetes egyeztetéssel. Ár: 2 ezer forint. Vidékről utánvéttel is megrendelhető! - http://fonixhaz.com/kapcsolat.html

http://zoldkor.com/konyvek-menu/konyvek-hangoskonyvek/a-tan-utja-dhammapada-hangoskonyv.html

- Megnyitottuk a Zöldkör honlapot!!!!! www.zoldkor.com címen érhető el, vagy ide kattintva! :)

- Továbbra is segítünk azoknak, akik szeretnék a Pálmalevelüket megkerestetni, akár a felolvasott után egy másodikat is, és/vagy Asztrológiai Elemzésüket elkészíttetni: a babity.richard@gmail.com címen tudtok jelentkezni.

Itt tudtok előzetesen bővebben tájékozódni:

http://zoldkor.com/
http://zoldkor.blog.hu/2013/09/09/a_palmalevelekrol
http://zoldkor.blog.hu/2013/10/10/a_palmalevelekrol_ii
http://zoldkor.blog.hu/2014/02/02/a_palmalevelekrol_iii
http://zoldkor.blog.hu/2013/12/04/karacsonyra_351

- Online Interjúkban érdekes témákkal kapcsolatban tudtok előadásokat meghallgatni: http://zoldkor.com/forrasok/interjuk.html

- Aki szeretne magán aktívabban dolgozni, fejlődni, életét javítani, a Zöldkör Facebook csoportban, vagy akár a privát emailcímemen is tud érdeklődni terapeutákról, segítőkről.

komment

süti beállítások módosítása