HTML

A blogról

Tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Asztrológiai és Önismereti Tanfolyam
https://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

Párkapcsolati szinasztria
https://horoscode.hu/lovematch/

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2018.03.01. 19:53 Zöldkör

Március hónap Asztrológiai előrejelzése, 2018

Március az a hónap, ahol 2017 októbere-decembere után visszatérünk az életbe. :) Február volt, ahol a létezésbe tértünk vissza, kikötött a hánykolódó tenger után a hajónk. Itt márciusban már a dinamizmus, és ezáltal a történések is megjelennek. Ahogy haladunk előre a hónap során, egyre aktívabb energiák indulnak meg, és egyre nőhet majd a komfortérzetünk. Egy apró alapelvet kell majd figyelembe vennünk, és ha az megvan az az apró szemléletváltás, ismét eljöhet a mi időnk. :)

Február 27, kedd és Március 9, péntek között Naprendszerünk fő bolygója és Ura együttállásban lesz a Neptunusszal a Halak jegyében. Mind a bolygó, mind a csillagjegy nagyon lassítva gyógyító, és olyan dolgok tartoznak hozzá, mint köd, mocsár, zárt és puha területek. Mint egy morfiumos-gyógynövényes pakolás, utógondoz bennünket ez a hatás. A Jupiter a Skorpió jegyébe 2017 októberében lépett, a Mars decemberben, és nagyon mélyről, nagyon erőteljes dolgokat toltak fel december és január során. Ez a hatás itt még roborálja a sebeinket és felkavarodásainkat, ugyanakkor előkészít március aktívabb energiáira.

A másik nagyon jelentős, még februárban induló hatás Február 25, vasárnap és Március 24, szombat között történik, napra pontosan egy hónapig tart, és gyakorlatilag átíveli szinte teljes márciust. Amennyiben a Nap mindennek az alapját, Mag-ját jelenti, a következő két réteg a Merkúr és a Vénusz ahogy sorban következnek a Naprendszerben. A Merkúr a mindennapi életünk működő rutinjáért, gondolkodásért, kommunikációért és aktivitásért felelős bolygó, a Vénusz pedig mindennapi-világi életünk földeltségéért felel és emberi-társadalmi kapcsolatainkért. E két bolygó alapvetően jószándékúnak tekintettek, és az évkörön április-május-június során uralkodnak, ami eléggé kellemes időszak, valamint szeptember-októberben, ami az Indián Nyár.

Ők ketten haladnak együtt a Halak, majd a Kos jegyében. A Halak és a Kos határa a Születés pontja, amikor az újszülött az anyaméhből (Halak) kibújik a gyorsabb és aktívabb életbe (Kos). Ez az egy hónapnyi időszak tehát, amikor a Mindennapi Világi Életünk és Aktivitásunk elkezd ismét megérkezni az október-december óta tartó terápiás intermezzo után. Innentől földeltebbek és aktívabbak lehetünk, életünkben ismét releváns dolgok jelenhetnek meg, és épülések.

Március 1, csütörtök és Március 20, kedd között egy hiperaktív fényszög lesz jelen. Az összes tényezője nagyon tüzes, pörgős. Olyan ez itt, mint amikor az adrenalin elönti a szervezetet, vagy a versenylovakat kiengedik a rajtvonalnál. Szinte teljesen analóg időben az eggyel fentebbi hatással, és turbóban fogja elindítani a dolgainkat és a Kollektív energetikáját. Amire egyéniben és világszerte oda kell figyelni, hogy véleményünket, elképzeléseinket vagy akár terveinket túlzottan védhetjük, át akarhatjuk vinni, akár konfliktusok vagy lepattanások árán is, szóval legyünk egy kicsit rugalmasak, hagyjunk időt, hogy ismét belemelegedjünk az Életbe. (Mars Nyilasban trigonban Uránusszal Kosban)

Március 6, kedd és Március 16, péntek között egy utó-gyógyító, utó-letakarító hatás lesz. Itt már haladhatunk, de még azért kicsit pepecselnek rajtunk, ezáltal a rozsda teljesen március második felére jön le rólunk. A fényszög jellegét tekintve lágy, szóval nagyon nem fog piszkálni bennünket; olyasmi, mint az ún. halpedikűr, amikor a kozmetikusnál apró halak a lábfejünkről lecsipegetnek ilyen-olyan, már nem élő részeket. (Nap Halakban szextilben Plutoval Bakban)

Március 6, kedd és Március 7, szerda egy nagyon erős fordulópont lesz. A fentebb említett két bolygó, a Merkúr és a Vénusz ezeken a napokon váltanak jegyet. A Halakból a Kos jegyébe lépnek, így Március 3-6-7-nél ér véget energetikailag a Tél, hogy majd március 21-én a Nap is a Kosba lépjen, hogy ott csillagászatilag is így legyen.

A Vénusz március 30-ig, azaz kb három hétig lesz a Kos jegyében, ami eléggé meg szokott tüzelni minket. A 2017-es évben gyakorlatilag négy (!) hónapig, februártól június 5-ig beszorult a Vénusz a Kos jegyébe, és a tapasztalat szerint nem tett jót az emberek működésének, tekintve, hogy itt van a legmesszebb saját területétől a Harmóniáért, Emberi kapcsolatokért, Párkapcsolatokért, Kulturáltságért felelős bolygó. Itt most egyrészt három hét alatt ’átszalad’ a Kos jegyén, másrészt szerencsére már nagyon ’lefáradtunk’ október-december óta. Van honnan megindulnunk és belobbannunk, így elvileg sokkal okébbnak kell majd ennek lennie.

Március 8, csütörtök és Március 19, hétfő között annyiban szintén az Átmenet lesz, hogy két nagyon vizes jegy két nagyon tüzes bolygója lesz tüzes-aktív fényszögben. Az igény itt már nagyon erős lesz bennünk az aktivitásra, de az autónk egy kicsit még saras utakon fog járni úgymond; de már jár. Ha valakinek van még affinitása és igénye az öngyógyításra, terápiás keresgélésre, ez az időszak is aranybánya tud lenni, ahol hipersebességgel tudnak feljönni a dolgok, és még meg is tudnak gyógyulni, ami azért fontos dolog. (Nap Halakban trigonban Jupiterrel Skorpióban)

Március 8, csütörtök és Március 15, csütörtök között nagyon kell figyelnünk, hogy ne essünk neki a dolgainknak és az életünknek. Még rozsdásak vagyunk, kicsit megkopott a rutinunk. Az edzés előtt is bemelegítünk, így itt se vessük magunkat kiéhezve a projektjeinkbe és az életünk történéseibe. Szépen fokozatosan haladjunk, ne akarjunk mindent egyszerre és gyorsan. (Merkúr Kosban kvadrátban Szaturnusszal Bakban)

Március 9, péntek és Március 17, szombat között ez akár embertársainkkal és a környezetünkkel konfliktusokhoz is vezethet, ha nagyon erőlködni akarunk. Olyan ez, mint a csapatmunka, hogy egyrészt bekorlátozva is érezzük magunkat tőle, másrészt örülünk is, hogy van kivel megosztani a feladatokat és a felelősséget. Ha ilyen kettősséget érzünk itt magunkon, hogy egyik pillanatban türelmetlenek vagyunk és magányos harcosok, a másikban pedig együttműködnénk, az teljesen normális ezen a héten, ahogy szokunk vissza az Emberi Életbe és Működésbe. (Vénusz Kosban kvadrátban Szaturnusszal Bakban)

Március 9, péntek nagyon cseles és rendkívül jelentőségteljes nap, az egész év vonatkozásában is tekintve. Hátrafelé indul a Jupiter a Skorpió jegyében.

Mielőtt belépett oda, ez volt olvasható itt a blogon:

Október 11, szerda az év második felének szerintem biztosan, de akár az évtizednek az (egyik) legfontosabb hatása: a Skorpió jegyébe lép a Jupiter bolygó. A Skorpió elfojtott Mars témáit jelenti. A Mars vágyaink, céljaink, ambícióink, erőink korlátok nélküli kiárasztása.

Ily módon a Skorpió azt jelképezi, amikor nem tudjuk vagy nem akarjuk ezt a belső, magától értetődő vörös energiát kiárasztani. Amikor nem tudjuk vagy nem akarjuk megélni énünket, céljainkat, erőinket, és igen, akár agressziónkat akkor és ahogy van. Hát, ezt nem tudjuk, és minél iparosodottabb egy társadalom és egy Kor, annál kevésbé. Pedig azok ott vannak a mélyben. A Jupiter egy kifelé-felfelé korlátlanul haladó energiát jelent.

Itt október 11-e szerdán a kamion belehajt a toi-toi-wc sorba. Ennyi. Fel fogja lökni az egyéni emberek és a Kollektíva elfojtott és már megerjedt vörös energiáit, amik eddig a mélyben voltak elrejtve. Egy Kollektív Beöntés lesz innentől, egy éven keresztül. Emiatt készültünk ennyire az elmúlt egy évben és nyártól, és folyamatosan olyan tanácsok voltak olvashatóak, hogy pucoljuk a karmánkat, méregtelenítsünk fizikailag, és kezdjünk el behúzódni. Innentől indul ez, decembertől még jobban erősödik majd, és erről a folyamatról egy külön bejegyzés lesz majd olvasható.”

Az azóta eltelt fél évben bőven láttuk, hogy miként zajlott ez le. A Titok, Bűn, Szexualitás Skorpió jegyébe belépett Jupiter fellökte az elfojtott vörös energiákat, és berobbantak a 'metoo' botrányok, melyek folyamatosan tartanak azóta is. Decembertől mégjobban erősödött a „beöntés” érzete, és nyársra húzott bogárnak érezhettük magunkat december és január során. Mostanság, február második felétől kezdtünk el rendeződni és kilábalni belőle, hogy ahogy fentebb is olvashattuk, márciusban elkezdjük visszakapni az aktivitásunkat.

A Jupiter azzal, hogy elkezd hátrálni a Skorpió jegyében Március 9 és Július 10 között olyan, mintha a toi-toi wc-sorba hajtott kamion elkezdene tolatni a már fellökött wc-k között. Még egy réteget fel fog kaparni, a Kollektívben (ha lehet ezt még hova fokozni) és az Egyéniben is.

Ha valaki egyéniben terápiázik, észrevehette, hogy olyan sebességgel és mélységekben jönnek fel a rétegek, amilyenre korábban nem nagyon volt példa. Olyan összetett és szinte hihetetlen mélységű minták jönnek fel és mennek ki pár hét alatt, amiknek korábban hetek, akár hónapok kellettek! 2017 október-novembere óta mint kés a vajban lehet haladni, és falevelekként hullanak le a minták azokról, akik tesznek is érte!

Emiatt ez a következő négy hónap, amíg hátrál a Jupiter, a nem-terápiázókat megcsavargathatja, a terápiázók pedig még egy extra adag kakaót fognak kapni, hogy öröm nézni!

Március 9, pénteken, a Jupiter hátraindulásának napján a Mars a Nyilas 25-ik fokára, ezáltal a Bak vonzáskörzetébe ér. A Nap, a Merkúr és a Vénusz a Naprendszer első három, ezáltal legaktívabb bolygója, és mind alapvetően kellemesnek, jószándékúnak tekintettek. A Mars az első, a Földön már túl lévő bolygó, és a ’kis én’ kifejezése és aktivitása kapcsolódik hozzá. Amikor az energiák hirtelen fellobbannak, de emiatt gyakran rombolóak és/vagy hirtelen véget is érnek. A Bak megfogja a Mars, ezáltal a ’kis én’ hirtelen kiáradását, és ezzel egoisztikus ambícióinkat és önkifejezésünket is. Ennek két oka van:

Az egyik, hogy a hátrálni kezdő Jupiter a Skorpió jegyében még mélyebbről hoz fel dolgokat, így a Mars Bakba lépése olyan, mint amikor a műtét előtt leszíjaznak valakit. A másik, hogy a friss életre kelt Vénusz, Merkúr és Nap hadd fejtsék ki működésüket, hadd szusszanjunk egy kicsit egy üdébb, a szó jó értelmében infantilisebb, nem-erőlködő állapotban.

Március 12, hétfő és Április 5, csütörtök között az érettebb, jószándékúbb ’nagy Én’-ünk kerülhet konfliktusba az önösebb ’kis én’-ünkkel. Ha megfigyeljük, az elmúlt három, tágabban hat éve elég erősen törögetik le a szárnyainkat, ego-nkat, és fokozatosan terel vissza az élet a Gyerekek Korának tombolásából egy érettebb, kapcsolódóbb állapotba. Ez a fényszög itt ebben az átmeneti időszakban is ugyanerre hívja fel a figyelmünket. (Nap Halakban-Kosban kvadrátban Marssal Nyilasban-Bakban)

Március 18, vasárnap a Mars be is lép a Bak jegyébe. A Mars egy kifelé áradó, tüzes, gyors energia, a Bak pedig egy befelé húzódó-záródó, lassú, hűvös energia. Mindeközben a Nap, a Merkúr és a Vénusz a Kos környékén járnak, így fontos, hogy felvegyünk egy passzív-kíváncsi, nyitott állapotot, de az elmúlt 25-30 évvel ellentétben ne a már megszokott agresszív ’kis én’ kapkodó működésével tegyük ezt.

Március 18, vasárnap és Március 27, kedd között egy másik hatás is megfog, akár meg is ránt bennünket. Mintha egy kicsit nem akarózna, vagy nem merne az elmúlt pár hónap felkavarodásai és ’műtétje’ után igazán megindulni-építkezni. (Merkúr Kosban kvadrátban Plutoval Bakban)

Ennek ott a testvérfényszöge is, Március 20, kedd és Március 28, szerda között, ahol is rajtuk lehet egy bizalmatlanság, óvatoskodás. Egy kicsit olyan ez az időszak, mint amikor autóbaleset (december-január) után visszaülünk az autóba (február), és amikor egy sebesség fölé nyomnánk, vagy dúsul a forgalom, kicsit megremegünk. (Vénusz Kosban kvadrátban Plutoval Bakban)

Legyünk emiatt ebben az egy-másfél hétben szolidak és stabilak, fokozatosan növeljük csak a tempót; ha megpihennénk, akkor pedig tegyük meg.

Március 21, szerdán a Nap a Kos jegyébe lép. Ez a hivatalos, csillagászati Tavaszpont. Innen indul az energetikai Újév.

Március 23, pénteken ugyanakkor a gondolkodásunkért, kommunikációnkért és mindennapi életünk működő rutinjáért felelős Merkúr hátráló mozgásba kezd. Épphogy ’megszületett’ a Halakból a Kosba lépve, már halad is vissza az ’anyaméh’, a Halak felé. Noha nem fog odaérni, de három hétig, Április 15, vasárnapig hátrálni fog. Nagyon érdekes ez. A ’Nagy Én’-ünk, a Nap megszületik, a Kosba lép, az aktivitás és a szétáradás ugyanakkor szinte ugyanazon a napon elkezd visszahúzódni. Nekem nagyon tetszik ez, mert arra utal, hogy a Gyerekek Korának mechanikus működése kezd átalakulni, és a Minőség kezd megjelenni.

Eddig az volt a szabály, hogy „írd le, mondd ki, fejezd ki az első dolgot, ami felbukkan benned, az mindegy, hogy értéktelen, és senkit nem érdekel”. Dollármilliárdos cégek alakultak stratégiailag kiszolgálva ezt az érték- és minőségromlást, mint Facebook, Instagram, Apple, Google. A gondolkodásunkért, kommunikációnkért, szem-kéz koordinációnkért felelős Merkúr elkezd hátrálni, és a Létünkért, a Valód Én-ünkért felelős Nap pedig leelőzi itt. Nagyon szép ez!

Március 23, péntek és Április 12, csütörtök között ezzel napra teljesen párhuzamosan, a másik aktív bolygó, a Mars, nemhogy csak belépett az őt megfogó Bak jegyébe, de még az ugyanolyan minőségű Szaturnusszal is együttállásba lép. Olyan, mintha a ’kis én’-ünket lekötöznék, és még egy karámba is zárnák. Ha nagyon ego-meiszterek vagyunk, és a poén, hogy aki a leginkább az, az tagadja a legjobban, és ők beszélnek a legtöbbet „szeretetről”, „ölelésről”, „fényről”, „pozitív dolgokról” és egyéb hasonló dolgokról, akkor nagyon megfogottnak, tanácstalannak is érezhetjük magunkat. Ha egy tágra nyílt szemű, a szó jó értelmében passzív és kíváncsi állapotban vagyunk, az a nagyon jó. (Mars Bakban együtt Szaturnusszal)

Március 24, szombat és Április 3, kedd között lehet, hogy a Nagy, a Valódi Én-ünk is kicsit megfogódik így, hogy a két nagyon aktív-cselekvő bolygó, a Merkúr és a Mars is megtorpan. Gondoljunk arra, hogy 2016-17-18 során 30 év mintái íródnak felül! Ahogy egy mesterem mondta, „csak a távközlési cégek hitették el veled, hogy nem vagy senki és semmi, ha nem beszélsz!”; elmondhatjuk, hogy az ego melegágya az állandó dumálás, nyüzsgés és pörgés. Még mindenki életben maradt, ha nem tolta nonstop magát túlpörgésben; ennek fordítottja már kevésbé mondható el. Ne ijedjünk meg, ha esetleg úgy érezzük, csendben tudunk maradni három percnél többet, vagy nem nyúltunk a mobiltelefonhoz ma, pedig már délelőtt 10 óra. Csak legyünk. Április közepére át fog ez fordulni, és nagyon rá tudunk érezni az ízére egy Felnőttebb, a szó jó értelmében fegyelmezettebb, pontosabban rendezettebb állapotnak. (Nap Kosban kvadrátban Szaturnusszal Bakban)

Ebben van segítségünk is. Március 25, vasárnap és Április 2, hétfő között átégünk egy utolsó hártyán is, mielőtt Földeltebb, Stabilabb állapotba érnénk. E másfél hét során érdemes egy nagy vizsgálatot tartani, hogy mennyire vagyunk földeltek, egyszerűek és kiegyensúlyozottak; amolyan vidékiesek. Hogy kik és milyen személyek Emberi Kapcsolataink. Hogy milyen a Párkapcsolatunk: ha van, azért, ha nincs, azért. Ha van, azon is elgondolkozhatunk, merre van az Irány, mi legyen a Jövő, mi a Működő. Ha nincs, szintén. Egyre inkább a Minőség lesz a hangsúlyos, a mennyiséggel és a felszínnel fordítottan arányosan. (Vénusz Kosban-Bikában együtt Uránusszal)

Március 28, szerda és Április 6, péntek között egy másik fontos Irányba-állító fényszög is lesz ebben segítségünkre. Hagyjunk mindent, ami agyalás, ami az eddigi ’funkcionáló gyermek’, androgün lidérc-létezés, és kezdjük el a korunknak-nemünknek megfelelő minőségi életet élni, a „kevesebb több” elve alapján. (Nap Kosban szextilben Lesz.HCs.-tal Vízöntőben, trigonban Felsz.HCs.-tal Oroszlánban)

Március 30, péntek és Április 4, szerda között a Nap és a Merkúr helyet cserélnek a Kos jegyében. Erről fentebb már lett említés, hogy a szétszórt himi-humizás helyett keressük-találjuk meg a Valódi Én-ünket, és kezdjük el azt ízlelgetni, képviselni. A „minden vagyok, de igazából semmi”, a „mindenhez értek, de igazán semmihez”, a „mindent csinálok, mindenhol ott vagyok, de igazából sehol” szétszóródása után kezdjük el a Minőséget és fókuszáltságot. (Nap Kosban együtt retrográd Merkúrral)

Március 31, szombaton ez a folyamat stílszerűen révbe is ér. Az emberi létezésünk komfortjáért, Harmóniáért, Társadalmiságért, Párkapcsolatért és földeltségért felelős Vénusz az egyik saját jegyébe, a Bikába lép. A Bika a szó nemes értelmében nagyon egyszerű terület, ami nagyon kontrasztos a mai kor túlcsavart, túlbonyolított világával. Ezért van ekkora sikere manapság a vidéki helyeknek, ahol csak eszel és sétálsz, ami a Bika zodiákus jegye alá tartozó minőségek. Túl sok a sallang, ezért ösztönösen vonzódunk a nem-sallangos felé is, hogy kiegyenlítődjön. Ez indul innentől nagy erővel és igénnyel.

Rendkívül érdekes hónap előtt állunk! Hogy kontextusba kerüljünk, az lenne a lényeg, hogy 1989 és 2016 között a Gyerekek Korában rendkívüli és túlzó módon szétszóródtak az energiák. 2016-ban beváltottunk az Állatok Korába, és felrobbant a világ. Nagyon-nagyon odavertek, az orrára koppintottak a világnak, hogy innentől nincs mászkálás, nincs állandó viháncolás és idétlenkedés. 2017-ben kicsit megszeppenten, de még nem megtörve figyelgettünk. 2017 őszén a külső nyomás helyett belülről robbantak fel a dolgok. Először a Jupiter lépett a Skorpióba, és a Kollektívben fordított embert ember ellen. Aztán decemberben a Mars is belépett a Skorpióba, az pedig egyénileg vadászott le bennünket.

Január végére-február közepére lement ez az aratás, ahogy a Mars kiért a Skorpióból. És most február végén pillázunk, hogy mi van, mi lesz, mit lehet, mit nem. Végre meg vagyunk szeppenve!!! Volt honnan.

A Gyerekek Korának ’óvodája’, 3 és 7 éves kor közötti működési és megnyilvánulási formája már nem fog visszajönni, ami 1989 és 2016 között volt. Az Állatok Kora a Mars uralma alatt van, ezért a Kezdet szintjén állunk és próbálkozunk, hogy most mi is legyen pontosan velünk és az életünkkel. Mivel a Korok átnyúlnak egymásba, és már érződik a Növények Kora, ezért egyúttal egy békésebb passzivitással, második-lépéssel figyelgetjük, hogy mi van, mi lesz.

Ez a megszeppentség érződik márciuson. Érezzük, hogy nyugibban vagyunk, és elkezd kisütni a nap. Jön a Tavasz! :) De nem tudjuk, hogy mit lehet, mit merjünk; hogy lehet-e kis imbecilként továbbra is idétlenkedni? És (szerencsére) nem merünk, ezért sokkal lassabbak, körültekintőek, ezáltal Minőségibbek vagyunk: Felnőttebbek. Amikor már ennyire gyorsan történnek a dolgok, a hátsó ajtón mindig megjelenik a másik oldal: a megállás és a belassulás is. Ott van a Minőség.

Amennyiben a minőség, az érték és a „kevesebb több” témáinak megfelelő amit szeretnénk: bátran, hajrá! Erről szól a Bakban lévő Szaturnusz, a hátrainduló Jupiter, és az, hogy a pörgős Merkúr és Mars megfogódtak, a stabilabb-passzívabb Vénusz és Nap pedig előtérbe kerülnek, és Élőbb területek felé haladnak.

Ránk koppintottak, megégettük magunkat kissé, de megtanultuk már amit kell, és érettebben-bölcsebben nyugodtabban lehet lenni; és haladni is. :)

emilysquotes_com-money-cost-0-being-a-decent-person-being-a-good-person-inspirational-unknown.jpg

Aktuális híreink:

Csatlakozni tudtok a Facebook-on a 'Zöldkör' csoporthoz - Itt olvashatjátok a Heti megosztásokat, ahol az adott hatások még bővebben vannak kifejtve, és más aktuális írások, cikkek is olvashatóak. Csatlakozzatok bátran! :) 

https://www.facebook.com/groups/zoldkor.blog/

https://www.facebook.com/zoldkorblog/

- Kapható az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' című könyv:

Átvehető személyesen időpontegyeztetéssel (babity.richard@gmail.com), és rendelhető utánvéttel is. 

Ár: 3000 Ft, Terjedelem: 304 oldal. 

http://zoldkor.com/konyvek/iranytu-a-spiritualis-fejlodeshez.html

komment

süti beállítások módosítása