HTML

A blogról

Tapasztalatok, gondolatok, spirituális módszerek bemutatása, életünk kívül és belül.

Tegyél magadért

Asztrológiai és Önismereti Tanfolyam
https://zoldkor.com/tanfolyamok/kezdo.html

Párkapcsolati szinasztria
https://horoscode.hu/lovematch/

A honlapunk elérhetősége: www.zoldkor.com

2015.07.27. 15:48 Zöldkör

Augusztus hónap Asztrológiai előrejelzése, 2015

Július és Augusztus hónapja egy hullám aljának tekinthető, ahol júliusban lemegyünk a legmélyére, augusztusban elindulunk már felfelé, de még mindig az alján vagyunk. Ugyanakkor két grandiózus, nagy hullám közötti vízválasztó is, ezért fontos, hogy hagyjuk magunkat, mint amikor egy örvénybe ereszkedünk. A szó nagybetűs értelmében vett tevés itt nem használ, érdemes sokat figyelnünk macskákat, és ellesni tőlük a megfelelő létezés fortélyait. Egész nap hevernek, és amikor kell tenni valamit, azt nagyon precízen és hatékonyan hajtják végre, majd visszatérnek pihenésükhöz.
A három év dobálása után, amiből most jövünk ki, ösztönösen várjuk, várnánk, hogy minden rózsaszín és szuper lesz, jól megjutalmaznak bennünket; az Élet azonban más léptékekben működik, ezért fontos itt a józanság, felkészültség, hogy ahogy a belülről préseltség három éve véget ér majd szeptemberben, és megindul a kívülről préselés, készen álljunk, minden értelemben. :)

Július 28, kedd és Augusztus 7, péntek között remek lehetőségünk van átszervezni az életünket, visszatalálni Önmagunkhoz, és rájönni, hogy énképünkben mi a valódi és mi a külvilág által ráragasztott dolog. Fontos itt az is, hogy ne erőlködjünk, ne erőltessük rá magunkat másra, vagy mást magunkra; a legjobb, ha tesszük a dolgunk, és időről-időre becsatlakozik valaki a tevékenységeinkbe.
Alacsony szinten megélve besokallhatunk magunktól, úgy érezhetjük magunkat, mint aki építőkockákból várat épített, és szépen körbezárta magát: és ez jó. Mindig jó besokallni magunktól, mert akkor vagyunk motiváltak régi dolgok elengedésére, a sok őrizgetett dolog kilomlálására. Ott lehet egy magány érzet is, igény a másokkal kapcsolódásra, de mintha üvegfalon túl lennének. Ha már így van, törődjünk a saját dolgunkkal; mivel egy folyamat, ív mélyén is vagyunk egyúttal, fontos erőnk megőrzése és a tiszta énkép is majd a továbbiakra. (Nap fényszögkapcsolat nélkül Oroszlánban)

Július 30, csütörtök és Augusztus 17, hétfő között nagyon érdekes kombinációja lesz Réginek és Újnak. Folyamatosan ott lehetnek, felbukkanhatnak Régi dolgok az életünkből, és mint padláson talált lomokat, próbálhatjuk össze-összerakosgatni őket, hogy valami Újat építsünk belőle. Nos, ez MacGyver-nek sikerült, neki még jól is állt, mi viszont ha így teszünk, olyanok leszünk, mint az ószeres, vagy mint aki a ballagós ruhájába akarja belepréselni magát húsz év elteltével.
A Régi-t itt viszonyításképpen érdemes tekinteni, tanulságként, hogy mi az, ami működött, mi az, ami nem, és így elviségében építeni rá, nem ténylegesen építőkockaként felhasználva. (Mars Rákban-Oroszlánban trigonban Szaturnusszal Skorpióban)

Július 31, péntek és Augusztus 5, szerda között másik hatás is nagy erővel vinne bennünket előre, de a lehetőségek, távlatok továbbra is korlátozottak. Ez leginkább futópadon kocogáshoz hasonlít majd, amikor is dolgoznak az izmaink, izzadunk, lihegünk, cselekszünk, de nem haladunk. Jó ez is, edzésképpen. Próbálkozunk-próbálkozunk, kóstolgatjuk, hogy merre lehet és merre nem, és azt fogjuk tapasztalni, hogy  igazán semerre; ’kis én’-ből, ego-ból és gyorsan, ahogy szeretnénk majd itt, egészen biztosan nem. Egész augusztusnak ez a türelem-játék jellege lesz a leginkább kihívásos. (Merkúr Oroszlánban trigonban Uránusszal Kosban)

Augusztus 1, szombat már egy fellélegzés lesz az elmúlt két-három hét után, olyan értelemben, hogy a beszorultság, szüttyögés érzete alábbhagy majd. Addig teljesen behúzva a kézifék, itt már kiengedik. Innentől a megakadást az fogja adni, hogy azt gondoljuk majd magunkról, hogy Ferrari-k vagyunk, és nem értjük miért nem száguldunk, vagy az, hogy jóval előrébb szeretnénk lenni, mint indokolt vagy lehetséges lenne. Szépen konstansan építkezzünk, amit kell, azt bontsuk vissza, és akkor idővel eljutunk a célunkhoz. (Mars kilép Uránusz kvadrátjából)

Augusztus 2vasárnap felszólalnak a fanfárok, mert előreindul a Szaturnusz a Skorpióban! Itt már látjuk az alagút végét. (Szeptember 17-én át is fog lépni a Nyilasba). Itt még egy nagy levegőt kellene venni, nem kapkodni, nem csinálni hülyeséget. Mint a rab, akinek már csak egy hete van hátra, és utána kiengedik, ott már nem megy bele semmi kockázatosba. Ne kapkodjunk, ne balhézzunk, értékeljük, ami van ott és akkor, és nagyon radar alatt legyünk ebben a másfél hónapban szeptember közepéig.
Mindezek mellett, felerősödhetnek dolgok, az elmúlt három év töményen, utoljára visszazúdulhat minden félelmével és fóbiájával. Itt álljuk a sarat! Nem lesz valós, nem lesz ’itt’, és nem lesz ’most’, mind-mind irracionális és vetített lesz, amivel küzdünk majd itt. Technikailag olyanok ezek a napok, mint amikor a beöntésen túl van az illető, és elkezdik kihúzni a csövet. A műveletnek vége, de a cső kihúzásával jön majd az igazi dolog; egy utolsó fázisként. Bármi jön, nagy levegő, gyomor, rezzenetlen tekintet, és hadd menjen tovább. Célunk a kapcsolódás, Emberség, nem-ártás és Arany Középút.

Augusztus 3, hétfő nagyszerű nap érzelmi jellegű dolgok tisztázására, költözésre, gyógyászati beavatkozás elvégzésére. Egészen új és akár furcsa érzetek is lehetnek rajtunk, így jó ezen a napon befelé figyelni, érdekes dolgokat tapasztalhatunk magunkban. (Mars Rákban-Szaturnusz Skorpióban-Hold Halakban Nagy Háromszög)

Augusztus 4, kedd és Augusztus 9, vasárnap között nagyon felemás napok lesznek, ismét a Régi-Új tengely összecsapásával, mint amikor egyszerre van hidegfront és melegfront. Jó itt sokat relaxálni, nem konfrontálódni, nem erőlködni, erőltetni dolgokat, adjuk át itt az irányítást. Sok olyan dolog lehet itt, amire azt mondjuk, hogy elveszítjük vagy elszalasztjuk, de objektíven végül rá fogunk jönni, hogy jó (volt) így. (Merkúr Oroszlában kvadrátban Szaturnusszal Skorpióban; három („jó”) bolygó a tízből kvadrátban Szaturnusszal Skorpióban)

Augusztus 6, csütörtökön a fenti hatás csúcspontja lesz, ez is radar alatti nap, ahol egyfajta taoista, ’cselekvés nélküli cselekvés’ áramló attitűddel tudunk boldogulni. Ha „jó” dolog történik velünk, várjuk ki a végét, ha „rossz” dolog történik velünk, várjuk ki a végét. :D (Jupiter-Vénusz-Merkúr Oroszlánban fokra pontos kvadrátja Szaturnusszal Skorpióban)

Augusztus 8, szombaton a Merkúr bolygó belép a Szűz jegyébe. Jó dolog ez nagyon! Túl sok minden volt az Oroszlánban, fokozva a hő-érzetet kívül és belül, megrekedt, befülledt, feszítő jellegeket. Itt az egyik saját jegyébe ért, segít majd a dolgainkat elintézni, megmozdulhatnak szituációk, projektek, elképzelések, konszolidál majd sok területen.

Augusztus 8, szombat és Augusztus 18, kedd között már felfelé haladunk a korábban említett gödörből, ami az elmúlt három év legalja volt július második felében és augusztus első hetében. Itt már direktben előre és felfelé megyünk, de vissza-visszacsúszások természetesen itt is várhatóak még. Legyünk türelmesek, nézzünk már előre, és ha valami belecsimpaszkodik a nadrágunk szárába, nézzünk rá, vizsgáljuk meg, aztán rúgjuk le magunkról, és haladjunk tovább. (Nap Oroszlánban trigonban retrográd Uránusszal Kosban)

Augusztus 9, vasárnap a Mars bolygó belép az Oroszlán jegyébe. Hát, nem lehet mondani, hogy ez túl jót tenne a fel-felbukkanó és erősödő konfliktusoknak a külvilágban. Valószínűleg még jobban fellángol a menekültkérdés, és a fegyveres konfliktusok a Mediterráneumban, mint Olaszország, Görögország, Törökország, Közel-Kelet, Izrael. Erre valószínűleg még több mechanikus nyuszis-spriris-békés-teremtős gondolat és poszt lesz a válasz, ami még jobban fellángoltatja majd, a dialektika miatt. Őszintén, hűsíteni kéne a közeget, a kollektívat. Főzni, együtt étkezni, nem pörögni-hörögni-önmutogatni nagy felületen, befelé figyelni, nem-reagálni, nem véleményt formálni hol erre, hol arra, annak függvényében, hogy mi a trend. Akkor tudna ez megnyugodni. Tudjuk, hogy ez nem így lesz, aki mégis szeretne hozzájárulni valamivel, az a nem-cselekvéssel, és Hold-minőségekkel tudna.

Augusztus 10, hétfő és Augusztus 16, vasárnap között, ahogy jövünk fel az elmúlt három év gödréből, előjöhetnek gyógyítani való részek. Az elmúlt három évben is ilyenek jöttek, de azok savasok, kontrollálatlanok és ijesztőek voltak. Ezekre már képesek leszünk együttérzéssel és megértéssel tekinteni. Mindez be is fog lassítani bennünket az Új építésében: ahogy megérezzük, hogy már máshogy tudunk ránézni Régi dolgokra, helyzetekre, szereplőkre, ösztönösen keresni is fogjuk, hogy láthassuk, újra megélhessük őket. Fontos, hogy tudjuk, hogy ezek elengednivaló dolgok; átvezéreljük őket magunkon, integráljuk, és mehetnek szépen a dolgukra. (Merkúr Szűzben szemben retrográd Neptunusszal Halakban)

Augusztus 11, kedd és Szeptember 1, kedd között igazi felvonulás lehet az életünkben, és rengeteg régi szereplő, leginkább párkapcsolat, fel tud bukkanni vagy gondolatban, vagy a valóságban. Mint amikor egy pörgős nap után elalvás előtt feltódul az összes nem rendesen megélt helyzet, gondolat, úgy fog betódulni rengeteg Régi dolog. Meglévő kapcsolatokban nagy szerkezeti átalakulások, újratervezések tudnak lenni, ezeket érdemes is megtenni, mert itt augusztusban előrehaladva napról-napra más emberek leszünk, ahogy jön le rólunk a Múlt kosza. (Retrográd Vénusz trigonban retrográd Uránusszal)

Augusztus 12, szerdán a Jupiter belép a Szűz jegyébe. Ez a hónap második legfontosabb napja, és az év egészét tekintve is igen jelentőségteljes. Ahol a Jupiter van, ott magától mennek a dolgok, extra energiabevitel van oda. A Szűz jegy Arany Középutat, kulturált, működő, funkcionáló dolgokat jelent, és az életünk mindennapi rutinjának megfelelő működtetését. Jót fog ez nekünk tenni, mert a tavalyi év második felében és az idei eddigi részében az Oroszlánban lévő Jupiter hatalmasra növelte az öntudat-parádét, mindenki „szuper” lett, „fantasztikus” és a Facebook-ról a legapróbb mozzanatokról is értesülhetett az információra éhes nagyközönség, emiatt a legtöbb ember már olyan energetikailag, mint egy kiszáradt kitinpáncél. Van kint egy hártyavékony, pergős váz, belül pedig egy nagy üresség és éhség, ami méginkább kihajtja gazdáját a külvilág és a semmi felé.
A Szűzbe lépése a Jupiternek segít arra ráébredni, hogy ez mennyire gáz így. Mennyire önös, üres és képmutató. Szerintem sokan le fognak iratkozni a Facebook-ról, vagy egyszerűen elveszti jelentőségét sokak számára. Már nem az Instagram-nak fogunk főzni, hanem egymásnak. Már nem „nagyszerűen” és „szeretettnek” fogjuk érezni magunkat, hanem jól és társaságban. Jó lenne. Mindenesetre, aki szeretne olyan életet, ami a wifi előtt volt, azaz a múlt évezredben, annak lehetősége nyílik majd rá. (És itt most bazsalygok…)

Augusztus 12, szerda és Augusztus 18, kedd közötti héten Párkapcsolatok létrejöttét ismételten segítő napok lesznek. Akinek van, az más szemmel tud nézni a társára, és az ő tükrén keresztül önmagára. Ez lenne az igazi univerzális értelemben, hogy megőrizni, birtokolni egy érzékelő legbelső magot, ént, és annak tapasztalni, ahogy a külső kérgek feladódnak, eltűnnek egy másik ember, társ miatt.
Alacsonyabb szinten megélve ezt a hatást, lehet sok szakítás is, a „A másik lehúz” divatmantrát pörgetve. Túl van hype-olva ez az Ikerláng, Duálpár téma, hatalmasak az elvárások, hatalmas a zsibbadtság, és ha már egy hús-vér ember ott van, egyszerűen nem tudunk vele mit kezdeni. Szóval ebben a hétben nagy jóindulattal kellene lenni a másik ember irányába annak, akinek van Párkapcsolata, mert akkor szépen tud átértékelődni és fejlődni, és akinek nincs, annak is, mert ki tud alakulni itt akár egy új. (Nap Oroszlánban együtt retrográd Vénusszal)

Augusztus 13, csütörtök és Augusztus 19, szerda között az eddig felkavarodott dolgok már aktív szanálása és eltakarítása zajlik majd. Amolyan recycling ez, újra lesz hasznosítva a hulladék, működő építőelemekké az életünk számára. Noha itt még nyár van, de remek terveink, ötleteink is lehetnek a továbbiakra, és stikában el is kezdünk majd velük foglalkozni valószínűleg. (Merkúr Szűzben trigonban Plutoval Bakban)

Augusztus 17, hétfő és Augusztus 27, csütörtök között visszacsúszunk majd kicsit emellett a felfelé haladó íveken, és picit megnyaldossák a régi jó dolgok és érzetek a talpunkat. Mint a rab, aki a szabadon bocsátására vár, és rájön, hogy mennyire elszokott a kinti élettől, ezért visszabújik a cellájába. Ez teljesen rendben is van, itt a kettőt előre egyet hátra van, és ez az egyet hátra másfél hét lesz. Kell még idő, hogy igazán elkapjuk a fonalat, hogy el tudjuk hinni, hogy véget tud érni az elmúlt három év, minden intenzitásával és irracionális jellegeivel együtt. (Nap Oroszlánban-Szűzben kvadrátban Szaturnusszal Skorpióban)

Augusztus 20, csütörtök és Szeptember 2, szerda között a hónunk alá is nyúlnak ezzel egyidejűleg. Vissza tud térni a Jóság, a Hit, a Jövő témája az életünkbe, érezzük, vágyunk már arra, hogy működjön. Az eddigiek a végletekről, az ész nélküli próbálkozásról, kapkodásról szóltak, itt már azt akarjuk, hogy menjenek a dolgok. A kilencvenes évek közepe jut eszembe erről a hatásról, amikor ott volt a kommunizmus romantikája és közössége, és a kapitalizmus új szele, vagánysága és perspektívái. (Nap Oroszlánban-Szűzben együtt Jupiterrel)

Augusztus 23, vasárnap és Augusztus 31, hétfő között átfordul majd ismét valami. Addig a cucc csapdosott a fejünk felett, és néha-néha jutottunk levegőhöz, vagy meglátni, hogy mi van felette, itt már mi kerülünk egy szörfdeszkával a cucc fölé. Még mindig ott lesz kicsit, fel-felszáll a pernye, de már tisztá(bba)n fogunk látni, haladunk, felszabadultabban érezzük magunkat. (Merkúr Szűzben-Mérlegben szextilben Szaturnusszal Skorpióban)

Augusztus 24, hétfőn a Nap belép a Szűz jegyébe. Ez is nagyon jó. Noha az Oroszlánban volt a saját jegyében, az ott lévő Jupiter, az ott ’ragadt’ Vénusz és a többi másik bolygó miatt túl sok minden volt az Oroszlánban. Ez is kisimít, lefoglal, tennivalóval lát majd el bennünket. Megmozgatja az energiákat, áramoltatja, működővé teszi a dolgokat.

Augusztus 27, csütörtök és Szeptember 8, kedd között ismét olyan hatás lesz, ami Párkapcsolatokat megszülő-felbomlasztó tud lenni, annak függvényében, hogy milyen az attitűdünk. Ugyanakkor gyerekfoganásra, kevésbé elegánsan, becsúszásra is nagy itt az esély, így aki szeretne, annak hajrá, aki nem, annak érdemes körültekintőnek lennie. Ugyanakkor, akik nem házasok, hanem ’sima’ párkapcsolatban vannak, azoknak nagyobb eséllyel tud megtörténni foganás itt. (Mars együtt Vénusszal Oroszlánban)

Augusztus 27, csütörtök és Szeptember 6, vasárnap között ismét megállásra, megpihenésre (is) felszólító hatás lesz aktív, ahol szusszanunk egyet a Régi után, szusszanunk egyet az Új előtt. Itt is fontos önmagunk újraértékelése, gyógyító, kényeztető, együttérző módokon. Bocsássunk itt meg magunknak sokmindenért, amit tettünk vagy nem tettünk az elmúlt három évben, eddigi életünkben, akár előző életeinkben, és nagy megtisztulás, rehabilitálódás tud végbemenni. (Nap Szűzben szemben retrográd Neptunusszal Halakban)

Augusztus 28, pénteken a Merkúr bolygó belép a Mérleg jegyébe, úgy, hogy közben együtt áll a Felszálló Holdcsomóponttal. Régóta emlegetem-pedzegetem, hogy a virtuális, majd a valós túlélés kulcsa lesz, hogy Párkapcsolatban legyünk, elegánsak, kulturáltak, nem-hömpölygők legyünk; a nyáron még túl sok (volt) a karma, az irracionális dolgok, ezért ez alapvetően akadályozva volt-van. Itt, hogy már kezd mindez visszahúzódni, letisztulni, egyre nagyobb jelentőséget kapnak ezek az elvek.

Augusztus 28, péntek és Október 9, péntek között olyan hatás lesz, ami szerintem eldurrantja a menekült-lufit. A mindennapok részei lesznek, nem csak „áthaladóban”, amely szótól frászt kapok őszintén, amikor hallom, hanem permanensen. Nyugat-Európa hamarosan megtelik, elkezdik visszafordítani őket, lezárni a határokat, az majd zavargásokat eredményez ott, és a visszafordultak Közép-Európában rekednek, mert ahonnan jönnek, valószínűleg nem enyhülni fog az áradat, hanem nőni. Ahogy hajléktalanban is ’térdig lehet járni’ nyáron már, ez lesz menekültekkel is, csak nagyobb mértékben.
Ugyanakkor ez egy olyan hónap is lesz, ahol még jobban kettényílik az olló. Akik képesek egy kulturált, csendes, szorgalmas, véglet-nélküli életre, azoknak „még több adatik”. Ez jelenleg a társadalom 1-2 százaléka. A többieknek tovább nő az álmodozás, a spirizés, a pozitívozás, a vetítés, a ’jó’-nak levésre törekvés, és egyre messzebbre hömpölyögnek a realitástól. Fejben minden ’jó’, hömpölyög, a külvilág is hömpölyög; ebben kellene rendet tartani, ami a vetítő többség miatt lehetetlen.
Ezért lesz fontos a saját életünkben és kis közegünkben, hogy mindenből elég legyen, és ahogy ez megvan, leállni, megpihenni, nem feszíteni-dagasztani a dolgokat. (Jupiter Szűzben szemben retrográd Neptunusszal Halakban)

Augusztus 29, szombaton felharsannak a fanfárok, mert a Jupiter kilép a Szaturnusszal alkotott kvadrátjából! :) Amikor így vannak, minden, ami Rend, átláthatóság, kiszámíthatóság, használhatóság és működés, teljesen felborul. Nincsenek olyankor szabályok, káosz van. Az amúgy nagyon jó tud lenni, csak amikor hosszan tart és az Életünk dolgairól van szó, nem annyira buli. A Szűz-be átvándorolt bolygók mellett ez a feloldódás is nagyban segíti, hogy végre elkapjuk a fonalat, és az elmúlt három év után újra éledezni kezdjünk.

Szeptember 1, kedd és Szeptember 11, péntek között a korábban említett szörfdeszkán megvetjük a lábunkat, és érzetileg, személyünkben is elhisszük majd, hogy haladhatnak a dolgok. Már nem akarunk dédelgetni régi, nem-működő dolgokat, el tudjuk engedni itt már őket, és ráérzünk az ízére, hogy minden ilyen elengedéssel egy újabb és működőbb tényezője tud majd bejönni az életünknek. (Nap Szűzben trigonban retrográd Plutoval Bakban)

A hónapot látva azt mondhatjuk, hogy Augusztus még küzdős, billegős időszak lesz továbbra is. A szinuszhullám legaljára vezető út ugyanolyannak tűnik, mint a legaljáról felívelő, emiatt érzetre nagy különbség nem lesz Július és Augusztus között. Objektív értelemben viszont lesz, mert már érezni fogjuk az emelkedést, hogy kifelé jövünk belőle, ez pedig nagyban motiválhat. Ugyanakkor a Szűz jegy hangsúlyt kapása miatt lesz sok olyan dolog is, amikkel kreatívan és építőn tudjuk az energiáinkat felhasználni, és ez szintén enyhíti a beszorult, tanácstalan centrifuga-érzést.
Továbbra is a türelem, csendesség, nem-cselekvés, nem-ártás és az ezekből eredő alázat témái lesznek a kulcsok. Két nagy ív között vagyunk ugyanis. Az egyik a kifelé vezető, ami a Skorpió-n átvándorló Szaturnuszhoz kötődik, és meghatározta az elmúlt három évet. A másik a Szaturnusz, amikor a Nyilasban van, az pedig meghatározza majd a következő két és fél évet.

Tényleg őrizzük meg az erőinket, húzzuk vissza erőforrásainkat, szanáljuk ki a nem odavaló dolgokat, mert kijövünk az eddigi hullámzásból, az igaz. Eddig belülről nyomtak bennünket. Megvan az a luxusunk, hogy év eleje és május között öt hónapig belekóstoltunk a Nyilas Szaturnuszba. Sorban, ami történt: megszaporodtak a terrorcselekmények, összeomlottak brókerházak külföldön és belföldön is, és ahogy 4 fokig ért, a legmesszebb, összeomlott Nepál, és ami minket még jobban érint, megindult a menekült-áradat. Egy 30 fokos jegy 4-ik fokáig érve ezek történtek! A célom itt nem a direkt, hanem az indirekt félelemkeltés, amit belátásnak hívnak. Érdemes lenne elgondolkodni, hogy ahogy a dialektika működik, ezt látjuk a külvilágban.

Ahogy a férfiak kasztrálódnak, úgy hömpölyögnek, hörögnek-pörögnek a ’nők’. Minden merő Mars lett: tombolás, „én, Én, ÉN!!!!”, és ennek visszanyomása. Erre megjelennek a kontroll nélküli fekete Mars-férfiak. Mindenki beszorult 3-5 évesként ábrándozik, hogy miért nem szereti senki, ezt ’szeretet-üzenetekkel’ és posztokkal kompenzálva, és jönnek az elesettek, akiket lehet szeretni, gondozni, táplálgatni; pontosabban lehetne, de az már nem része a mintának, hogy meg is tegyük, mert magunknak szeretnénk mindezt. Ahogy ebből az ábrándozó beszorult gyerekrészből vetítünk, ’pozitívak’ vagyunk, ’jók’, ’tudatosak’ és ’szeretetteliek’, úgy lesz a külvilág egyre negatívabb, perspektíva-nélkülibb, beszűkültebb, majd omlik össze nagy durranással. A végletekig nem lehet húzni semmit a fizikai síkon, és így lesz a ’jó’ szándékból bomba.

„A kevesebb több” kellene, hogy a jelmondat legyen, és az az ezerből egy ember, aki ezt tényleg működteti majd, az jól fog járni. (Komolyan, már látom, ahogy egy szivárvány előtt kiposztolja valaki, hogy „A kevesebb több”, és lájkolják és továbbosztják! :D) Szeptember 17-én visszaér a Szaturnusz a Nyilasba, és ott már szépen 2017 végéig benne nyomja a dolgokat. Érdemes behúzódni, visszatalálni régi értékekhez, leépíteni vízfejeket az életünkből, kibújni a 3 éves sérült gyerek és a nyolcvanezer éves szíriuszi varázslónő kettős hasadtságából, és korunknak-nemünknek megfelelően kellene élni; ismét. Nagyjából 2000-2004-ig ez még ment, én még emlékszem is rá aktívan, a minták megvannak tehát, mindenkinek. :)

big_wave_surfing_1.jpg

Aktuális híreink:

Csatlakozni tudtok a Facebook-on a 'Zöldkör' csoporthoz - itt interaktívan tudtok értesülni a napi események kifejtett magyarázatáról, értesülni hírekről, programokról, és még sok minden másról! https://www.facebook.com/groups/zoldkor.blog/

Így, hogy a Szaturnusz visszatért a Skorpióba, a behúzódást alkalmazzuk, emiatt a nyár során a csoport kommentmentes övezetként működik. Jelenleg nyári szünet van, a posztok Augusztus 20-a után jelennek meg majd ismét.

Július 20 és Augusztus 20-a között a nyári szabadságomat töltöm, a beérkezett emailekre ezután fogok válaszolni. Tekintve, hogy egy hónap alatt rengeteg email érkezik, ez néhány hetet is igénybe vehet majd, mindenki megértését és türelmét előre is köszönöm!

Kapható az 'Iránytű az Asztrológiai Önismerethez' című könyv:

Rendelhető utánvéttel, a babity.richard@gmail.com címre írva. Ár: 3000 forint, Terjedelem: 320 oldal. Az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' könyvvel együtt a két könyv ára 5 ezer forint! http://zoldkor.com/konyvek/iranytu-az-asztrologiai-onismerethez.html

- Kapható az 'Iránytű a Spirituális Fejlődéshez' című könyv: 

Ár: 3000 Ft, Terjedelem: 304 oldal

Rendelhető utánvéttel, a babity.richard@gmail.com címre írva. http://zoldkor.com/konyvek/iranytu-a-spiritualis-fejlodeshez.html

- Elkészült a Dhammapada - A Tan Útja' című hangoskönyv! Amolyan buddhista Bibliának tekinthető, nagyon szép és érdekes tanítások vannak benne. A linkre kattintva megtekinthető a borítója, megrendelhető, és bele is tudtok hallgatni. :) 

https://www.youtube.com/watch?v=QVOcc5EiOIAhttps://www.youtube.com/watch?v=8F8HqBDGRtc

Rendelhető utánvéttel, a babity.richard@gmail.com címre írva.

http://zoldkor.com/konyvek-menu/konyvek-hangoskonyvek/a-tan-utja-dhammapada-hangoskonyv.html

- A Zöldkör honlap a www.zoldkor.com címen érhető el, vagy ide kattintva.

- Továbbra is segítünk azoknak, akik szeretnék a Pálmalevelüket megkerestetni, akár a felolvasott után egy másodikat is, és/vagy Asztrológiai Elemzésüket elkészíttetni: a babity.richard@gmail.com címen tudtok jelentkezni.

Itt tudtok előzetesen bővebben tájékozódni:

http://zoldkor.com/
http://zoldkor.blog.hu/2013/09/09/a_palmalevelekrol
http://zoldkor.blog.hu/2013/10/10/a_palmalevelekrol_ii
http://zoldkor.blog.hu/2014/02/02/a_palmalevelekrol_iii

- Online Interjúkban érdekes témákkal kapcsolatban tudtok előadásokat meghallgatni: http://zoldkor.com/forrasok/interjuk.html

komment

süti beállítások módosítása