Nagyon sok ember életében előfordul, hogy 30-35-40-45 éves kora környékén, élete közepén mély válságba kerül. Elválik, tönkremegy a cége, megkérdőjelezi élete értelmét, elbocsátják a munkahelyéről. Pont a napokban megkérdezte tőlem valaki, hogy szerintem miért van ez.
2014.09.28. 17:59
Október hónap asztrológiai előrejelzése, 2014
Hosszú időszakon vagyunk túl! Képzeletben bátran veregessük meg mindkét vállunkat, ugyanis tavaly december óta olyan feszített és mély menetben tettük meg az idáig vezető utat, amire nagyon régen volt példa. Ebben a hónapban úgy érezzük majd már, hogy lenyugszanak a kedélyek, visszarendeződnek a szálak, és tovább tudjuk építeni az életünket az elmúlt hónapok 'kiképzése', mozizása után. Örüljünk, és tényleg, legyünk büszkék magunkra, merítsünk ebből tartást, de egyben nagy alázatot is, mert láthattuk, mennyire törékenyek is vagyunk, mennyire egy pillanaton tud múlni sok minden, legyünk hát nagyon hálásak is azért, amink van. Értékeljük, úgy, mint a rövid nyár utáni néhány napsütéses napot itt szeptember végén, nem azt nézve, hogy mennyi jutott ki belőle anno, mennyi lehet még belőle, hanem csak azt, hogy most itt van! :)
Végig az október hónap, sőt, a következő fél év is erről a nem-akaró, értékelő, figyelmes energetikáról fog szólni, és ha 'megszeppentek' vagyunk az elmúlt hónapok történései miatt ebben az időszakban, azzal tesszük a legjobbat magunknak és a környezetünknek is. Legyünk emberiek, konstruktívak és nem-követelőzőek, és akkor nagy komfortját tapasztaljuk majd a dolgainknak!
komment
2014.09.11. 15:59
Egészségről és a Gyógyulásról
Ebben a cikkben egy manapság egyre nagyobb hangsúlyt kapó témával, az Egészséggel kapcsolatosan olvashattok gondolatokat. Kifejtésre kerül az egészségügyi problémák kialakulásának folyamata, így amennyiben ismerjük létrejöttüket, meglehetős könnyedséggel és gyorsasággal tudunk meggyógyulni bármiből, és egészségesnek maradni. :)
komment
2014.09.08. 17:05
Asztrológiai és Önismereti Tanfolyam - 12 alkalom - Szeptember 24-December 12
Szeptember 24-én elindítok egy 12 alkalmas online tanfolyamot, melynek során lehetőségetek nyílik magatokat jobban megismerni, fejlődni, hasznos gyakorlatokat tanulni és végezni, életetek és környezeteteket magasabb szintre emelni. ;) Szeptember és december között heti egyszer találkozunk szerda este 7 és 10 óra között, és kölcsönösen tanulunk egymástól. :)
Asztrológiára fog épülni a képzés, melynek során megtanuljuk az alapokat, így képesek lesztek magatokról többet látni, tudni, és a tanfolyam végére akár a hozzátok közel állókról is képesek lesztek sok mindent látni és érteni a képletük alapján! Az Asztrológia, ha jól van értelmezve és átadva, képes nagyon precíz, pontos és legfőképpen objektív képet adni magunkról, másokról és gyakorlatilag mindenről - ahogy azt az elemzések és előrejelzések kapcsán tapasztaljátok is már egy jó ideje. :)
komment
2014.09.03. 18:03
Az Ego első és utolsó építőkockája
Képletünkben az alsó függőleges vastag tengely jelképezi azt a pontot, ahol megszületünk, fizikai testünk világra jön, így a tőle jobbra található első csillagjegy tekinthető az 'egónk első és utolsó építőkockájának'. Olyan archetípus, energetika ez, melyet előző leszületésünk, születéseink során valószínűleg jó mélyen magunkba szívtunk, ezáltal jelenlegi, ismételt inkarnálódásunk hajtóerejeként is funkcionált. Olyan érzés és motivációcsomag ez, amit mindenhova magunkkal viszünk, és hártyaként szűri meg érzékelésünket, élményeinket a külvilág felől. Az első ingerek a születésünk utáni első pár évben ilyen jellegűek voltak, és teljes megvilágosodásunk előtt is valószínűleg ez az ’építőkocka’ lesz az utolsó sűrűbb, megnyilvánult energia, amit leteszünk. A jelentősége az ennek a megközelítésnek, hogy annyira mélyen van belénk épülve ennek a jegynek az energetikája, hogy hajlamosak vagyunk mindenbe belelátni, mindenhol érzékelni. Ha még nincs is ott, odavetítjük, ha pedig ott van például tizenöt százalékban, akkor felfújjuk száz százalékra, ezáltal önbeteljesítő jóslattá változtatva azt.
komment
2014.08.24. 16:32
Szeptember hónap asztrológiai előrejelzése, 2014
Vártuk már nagyon ezt a Szeptember hónapot! :) Kioldódik majd nagyon sok hatás, ami miatt szenvedtünk a nyáron, előreindul egy olyan bolygó, amit nagyon akartunk, hogy előreinduljon, és számos égitest olyan pozícióba kerül, ami a túl magasból világiasítani fog, a túl mélyből felemel, ezáltal visszaadva nekünk az emberi létezés méltóságát. Emberként a fő síkunk a fizikai és legfőképpen az érzelmi létezés; egészen pontosan ezek a területek fognak visszatérni ismét az életünkbe, és a nagybetűs Párkapcsolat is meg tud jelenni nagy támogatottsággal!
komment
2014.08.17. 17:51
Jótanácsok - Férfiaknak
Férfinak születtél. Remek dolog és egyben elkeserítő is. Rajtad áll, hogy mihez kezdesz vele: Benned van az Univerzum teremtő ereje, a teljes létra, és ugyanúgy benned van minden nyomorúsága is, amennyiben nem járod be ezt a létrát. De be fogod; folyamatosan tapasztalsz, fejlődsz, erősödsz, és ha összeszeded magad, erődet, intelligenciádat és kíváncsiságodat, mindezt egy élet alatt végre tudod hajtani. Maga a folyamat nagyon izgalmas, ha tudod, merre haladsz, és amennyiben ez megvan, már könnyű dolgod van. Ebben a cikkben támpontokat találsz a nagy művelethez.
komment
2014.08.05. 16:44
Férfiszemmel - Férfiakról
Férfiak. Róluk cikket írni olyan, mintha a mammutról, kardfogú tigrisről, vagy éppen a dinoszauruszokról kellene cikket írni. Láttál olyat, aki hallott olyanról, aki valamilyen szinten kapcsolatba került velük. Én magam be kell, hogy valljam, nem tartozom ezek közé. Mélyebb, intuitívebb rétegekbe kell nyúljak, hogy egyáltalán bármit tudjak írni róluk. Mert azt nagyon jól tudom, hogy milyen egy nem-férfi, ó igen, sokan vagyunk így, de az nem ugyanaz, mint azt tudni, ami ’az’. Jómagam sosem voltam olyan, aki meglátott egy focilabdát, és hirtelen, váratlan izgalomba jött, vagy ha elment mellettem egy tuningautó, minden vágyam az volt, hogy évekig spóroljak, hogy nekem is lehessen egy ilyenem. Valószínűleg a szó objektív értelmében nem is ez a ’Férfi’. Nézzük hát.
komment
2014.07.29. 09:14
Augusztus hónap asztrológiai előrejelzése, 2014
Az Augusztusi hónapról legelőször a világbajnokság elődöntője, a német-brazil 7-1 jut eszembe. Kimennek a csapatok nagy izgalommal, a nézők, szurkolók várják a hűdenagy dolgot, erre húsz perc alatt eldőlt, a második félidő már igazi kín bizonyos szempontból, de becsületből néha odanézünk, hogy mi van, miközben más dolgokkal vagyunk már elfoglalva. Augusztus ilyen jellegű lassú, piperészős, tollászkodós hónap lesz, melynek során felkészülünk szeptemberre. Mindannyian nagyon várjuk majd, hogy elteljen, mert hozzá vagyunk szokva a pörgéshez, a rohanáshoz, a történéshez, az állandó villódzáshoz; de ez inkább egy ’régimódi’ hónap lesz.
komment
2014.07.17. 08:20
Jupiter Oroszlánba lép
Az év egyik legfontosabb hatása jött el a mai nappal: a Jupiter bolygó az Oroszlán csillagjegybe lépett. Nagyon szeretem a Jupiter bolygót. A klasszikus források a ’Nagy Jótevőként’ hivatkoznak rá, ami alapvetően pontos jellemzés, de megtalálható benne a régi idők romantikája. Jómagam szeretek úgy tekinteni rá inkább, mint egy katalizátorra, tőkebevitelre, robbanószerkezetre. Ahol a Jupiter van, ott a dolgok beindulnak ezerrel. Mint amikor egy gázfröccsöt kap az autó; fontos ezért tehát, hogy merre állt az autó orra éppen, hogyha nagyon megindul, akkor rendesen ki tudjon lőni, és ne az út szélén a szántásban landoljon. Még onnan is ki lehet hozni persze, de ha már az úton van az elejétől fogva, az az igazi!
komment
2014.07.07. 20:45
Asztrológiai előrejelzés 2014 második felére
A 2014-es év második fele alapvetően eltérő jellegű lesz a tavaszi, kora nyári hónapoktól. Úgy is mondhatnám, hogy felnövünk. Tetteinknek hangsúlya lesz, és minden döntés, amit hozunk, hosszabb hatással, jelentőséggel fog bírni, mint korábban. Ahogy sokszor írtam-mondtam már, ’kinyílik az olló’ is. Lesznek, akik nagyon jól érzik magukat majd, a szó objektív, valódi értelmében, és néhányan még inkább úgy érzik, nem tudják merre, de arra annál gyorsabban fognak haladni. Aki nyugodt, méltóságteljes, türelmes tud maradni, annak minden rendben tud lenni az életében. Az év második fele ugyanis nagy valószínűséggel a modern ’értékek’ próbája lesz, és nagyon sokan fognak emiatt belassulni, elmélyedni, klasszikus szerepkörökhöz visszatérni, látva, hogy ez az ’új’ kevésbé működőképes. Így jutunk majd egyre inkább egy békés, boldog, kapcsolódott, stabil állapothoz, egyénileg és emberiség szinten is. :)
komment
2014.06.24. 15:49
Július hónap asztrológiai előrejelzése, 2014
Június hónapját valaki az áprilisi Nagy Kereszthez’ hasonlította, teljesen jogosan. Ugyanolyan felkavaró, destruktív hatások és események voltak, annyi különbséggel, hogy júniusban az ember nem tudta, hogy a másik ezt most komolyan gondolja, vagy csak viccel. Vártuk, hogy mikor ugrik elő egy stáb, hogy kandikamera, vagy egy csoport egy tortával, hogy „MEGLEPETÉÉÉÉS!”, és nem ugrott. Teljesen értelmetlen események, érvek és káosz volt, tényleg mint egy bónusz-pálya, ami sehogyan nem illett a képbe. Júliusban kilépünk a bónusz-pályáról, hála Istennek, visszatérnek a pár hetes kalandozás után a dolgos hétköznapok. Ismét látni fogjuk, mit teszünk, miért, kivel, honnan, merre, így nagyon sok energiánk fel is tud szabadulni, és újra hatékonynak, békében lévőnek érezhetjük magunkat.
komment
2014.06.01. 02:01
Férfiakról és Nőkről
Azt mondják, politika, vallás és szex, amik nagyon össze tudják veszíteni az embereket. Most ezek közül az egyik témáról lesz szó, a nemekről. Fontos mégis beszélni róla, mert egy olyan egyre gyorsuló folyamatban vagyunk, amit jó lenne kicsit tompítani, vagy belassítani, illetve nagyon sok ember úgy kardoskodik témák és minőségek mellett, hogy valójában fogalma sincs, mi van ezen minőségek hátterében, és hogy mi a velük járó teljes kép. Mindemellett Június során egyébként is előtérbe kerülnek Párkapcsolatok és egyéb emberi viszonyok, hogy aztán majd a nyár közepén valamerre elmozduljon a csiki-csuki, így jó tudni, hogy miből is képviseljük álláspontjainkat, és merre is tartunk.
komment
2014.05.27. 01:29
Június hónap asztrológiai előrejelzése, 2014
Június hónap összeállításánál végig az az érzésem volt, hogy olyan, mint egy számítógépes játék bónusz-pályája. Nem illik a játék hagyományos ívébe, menetébe, mégis kapcsolódik hozzá. Bejárásával nem haladunk a fő sodrásban, mégis az ott szerzett tapasztalatokat, bónuszokat tudjuk alkalmazni majd a ’rendes’ pályán is. Egy nagy cselt fog alkalmazni rajtunk az Élet: megkapjuk, amit akarunk, akartunk már hónapok óta! Szabadságot, bulit, pihenést, élvezeteket, hogy aztán majd mi magunk legyünk, akik megcsömörlünk ettől. Vigyázat, meg leszünk vezetve! :) Mégis, az éhségünk nagyobb lesz, mint az óvatosságunk, vagy annak tudata, hogy csel alatt vagyunk, és az Élet eléri rajtunk, amit szeretne; hogy a végletekből kiábránduljunk. A teljes bezárkózás-totális kiáradás, a ’spiritualitás’-materializmus, az egyedül-együtt, az én-a mi; mind olyan dolgok, amiket nagyon ’trükkösen’ ide-oda rángatunk már jó ideje, gondosan ügyelve rá, nehogy valamelyikkel jóllakjunk, mert akkor fel kéne adni a hasadtságot. Most jóllakatnak minket először az egyik véglettel, aztán a másikkal, végül mi magunk akarjuk majd azt igazából is, amiért kívül a leginkább sopánkodunk, de belül a legjobban taszítjuk: egy normális, nyugodt és hatékonyan működő életet. :)
komment
2014.05.21. 18:54
Gyakorlatok és irányelvek a 2014-es Év közepére és második feléhez
Mindannyiunk alapvető joga és lehetősége, hogy teljes értékű életet éljünk. Azt gondolom, ehhez tudnunk kell, hogy honnan jövünk, hol vagyunk és merre tartunk mind egyéni, mind kollektív szinteken. Az Élet ritkán tartogat meglepetéseket: itt a három dimenziós, megnyilvánult világban vannak folyamatok, ívek, törvényszerűségek, amiket ha ismerünk, nagyon-nagyon sok minden világos és könnyű tud lenni számunkra. Az előző két cikkben a jelenleg tapasztalható, egyre gyorsuló kollektív trendeket és íveket vizsgáltuk meg, ebben a mostaniban olyan eszköztár válik hozzáférhetővé, ami segít a folyamat belassításában, és olyan részek bejárásában, legalább egyéni szinteken, amik nagyon szépen tudnak segíteni egyéni fejlődésünkben, és hogy a lehető legmagasabb szinteken éljük meg, lovagoljuk meg ezt a hullámot.
komment
2014.05.19. 18:11
A Nyugat alkonya
Vannak, akik úgy írnak cikkeket, hogy megnézik, mi a divatos téma, és arra reflektálnak. Vannak, akik úgy, hogy megnézik, hogy mások miről írnak, és hozzáteszik a ’magukét’. Én például úgy írok cikket, hogy valami megszületik. Őszintén, folyamatosan három-négy cikk is keringeni szokott egyszerre a fejemben. Van, hogy a piros lámpánál jelenik meg valami, volt, hogy tavaly decemberben a hófedte üres fehér járdán láttam egy elhagyott fekete kesztyűt, és ahogy ott kirítt, megjelent egy cikk a karmáról és a feldolgozatlan energiákról.
Ez a mai cikk is ilyen. Még tavaly novemberben utaztam a buszon az edzésre menet, és éppen Halloween napja volt. Itt Kanadában ennek mély és hosszú hagyománya van, sok energia felhalmozódott mögötte, ami egyenesen a kelta időkig vezet vissza. Ültem a buszon, és megjelent egy mondat a fejemben: „Ha én Ördög volnék…”. Aztán az, hogy mit csinálnék az emberiséggel, hogy rabságban és szenvedésben legyenek. És ennek a lépcsői; hogy milyen lépésekben vinném végbe művemet. És miután ez egyben kipattant, megjelent bennem, hogy ha egyik irányba működik ez, visszafelé is működnie kell… :)
komment
2014.05.12. 01:18
A Nyugat pillangói
Nagyon érdekes bolygóállásról fogok írni ebben a cikkben. Egy ideje szemezgetek már vele, de valahogy mindig úgy alakult, hogy halasztódott a megírása; eljött az idő. :) Érint bennünket politikailag, társadalmilag, és ami a legfontosabb, emberileg, magánéletileg a leginkább. Nem emlékszem, hogy találkoztam volna bármilyen cikkel, ami mélységében beszélt volna róla, szóval itt az idő. Nagyon sok minden világosabb, érthetőbb és még inkább elfogadhatóbb, változtathatóbb lesz általa.
komment
2014.05.05. 01:56
Aranyszabályok a sikeres és boldog Élethez
Életünket jelentős mértékben meghatározzák a nagyméretű bolygók, egyéni és globális szinteken is. Most a legnagyobb, a Jupiter hatása lesz kimondottan sorsformáló a következő egy év során. A Jupiter erőteljes kifelé áradó és terjedő, felemelő energetikát képvisel, így amikor Július 16-án belép az Oroszlán csillagjegybe, az Én, a Felnőttség, Önállóság otthonába, óriási erővel fordítja majd oda a hangsúlyt. Ez már május végén-június során érezhető, és egészen 2015 nyaráig nagyon megnöveli teremtő erőnket. Fontosnak tartok emiatt néhány egyszerű alapelvet kihangsúlyozni már most jó előre, hogy minél teljesebb tudjon lenni ez a következő egy év a számunkra!
komment
2014.04.28. 18:06
Május hónap asztrológiai előrejelzése, 2014
Május hónapja során láthatjuk majd a lekerülését azon láncoknak rólunk, amik november óta csörögnek rajtunk folyamatosan. Minden egyes héten újabb és újabb ilyen korlátozó erő tűnik el, és egyre magasabb fokozatokba tudunk majd kapcsolni. Az elején döcöghet a történet még, de mint a biciklizéssel, itt is hamar bele fogunk jönni, és rátalálhatunk arra a harmóniára, ami már jópár hónapja vár rá, hogy visszatérjünk hozzá! :)
komment
2014.04.16. 17:50
A Sorsról és a Tudatos teremtésről
A spiritualitásban az amerikai média és életmód előrenyomulásával a hetvenes évek óta megjelentek olyan új fogalmak, melyek korábban évezredekig nem voltak meghatározóak. Természetesen valamilyen formában részei voltak a lelki életnek, de az, hogy minden köréjük és rájuk épüljön, egyáltalán nem volt jellemző. Ilyen fogalmak egyike a ’tudatos teremtés’, mely egyre elterjedtebbé kezd válni manapság a spirituális emberek körében. „Én ezt teremtettem”, „én azt teremtettem”; de hogyan is néz ki ez a dolog?
komment
2014.04.07. 17:00
A Lelki Fejlődésről
Minden ember vágya a valahova tartozás, az Egység, a Béke állapotának megélése, ám mindennek különböző szintjei vannak. Meg tudod ezt élni a valamilyen csoporthoz, közösséghez tartozással, meg tudod élni azon késztetés követésével, hogy a nem hozzád hasonlóakat kizárod teljes mértékben az életedből; és meg tudod élni úgy is, hogy magadban kutatod fel az Egységet.
Minden spirituális, sőt pszichológiai és egyéb hagyomány is azt mondja, hogy romlatlanul, egységesen, ’tiszta lapként’ születünk, és ha belegondolunk, mindannyian gyerekkorunk eme kezdeti szakaszára emlékszünk vissza a legszívesebben. „Amikor még minden jó volt”, gondolunk vissza gyakran. Nem lenne jó visszatérni ehhez az állapothoz...?
komment
2014.04.01. 03:58
Áprilisról (2014)
Március eleje meghozta az energiák régóta, novembertől várt beindulását. A hosszú téli álom után megmozdultak a dolgok, új ötletek, késztetések, változások indultak el. Nagyon szerettük volna már ezt, de ahogy felbukkantak, elkezdtünk úgy tekinteni rájuk, mintha nem is mi hívtuk, akartuk volna őket. Most itt vannak. Március utolsó hetében érezzük a leginkább ezt a mély átalakító és kitoló erőt, és Április hónap erről a Születésről fog szólni. Mint az Újszülött, nyomják, húzzák, zaj van, hideg van, de belül érzi már ő is, hogy nagyon ki akar jönni, és jobb lesz neki ott: az Új Világban. Megszületik, felméri a külvilágot, az elején botladozik, majd megrészegül erejétől, végül megnyugszik, és elcsendesül. Ez lesz Április dinamikája, és nekünk csak egy dolgunk van: szanálni, nagytakarítani, elengedni, a többiről és rólunk már a Lét gondoskodik majd!
komment
2014.03.11. 18:01
Rólunk
Most, hogy egyre ismertebbek vagyunk, folyamatosan bővül a ZöldKör csoport a Facebook-on, és egyre többen keresnek meg bennünket, elérkezettnek látjuk az időt, hogy összefoglaljuk, mikkel is foglalkozunk. Segíteni szeretnénk ezzel, hogy könnyebben ki tudjatok igazodni, hogy milyen jellegű támogatást tudtok kapni tőlünk, milyen esetekre, és életetek mely főbb pontjain érdemes őket igénybe venni.
komment
2014.03.03. 01:35
Az Elengedésről
'Elengedés'. Micsoda szlogen lett ebből is. ’Szabad Akarat’, ’Tudatos Teremtés’, ’Elengedés’; bombáznak minket ezekkel a frázisokkal mindenhonnan a spirituális médiából, és mire oda jutnánk, hogy ezeket a minőségeket valójában éljük, már hirtelen nem is tudjuk, hogyan lássunk hozzá. Érthetetlen módon, a farkast kiáltó fiú esetéhez hasonlatosan annyira rá vagyunk a legtöbbször feszülve arra, hogy ’spirituálisan’ éljük az életünket, hogy gyakran a legelemibb fogalmakat is nehezünkre esik működtetni természetességgel – pedig valaha már ott volt ez a képességünk is!
Március 3-án, ma, a Szaturnusz hátrafelé indul a régmúlt energiáit jelképező Skorpió csillagjegyben, és Március 6-án a Jupiter előreindul. Micsoda sorcsere ez. Tökéletes szimfónia, tökéletes rend. A régi kirepül, és az új bejön az életünkbe általa. Ha van hely neki. Hogy lesz-e? Ez csakis Rajtad múlik!
komment
2014.02.24. 12:33
Márciusról (2014)
És eljött ez a bizonyos március, amit már annyian vártunk! :D Végre előrefelé indul a Jupiter, a Nagy Jótevő bolygó, mely november óta hátrafelé haladt, visszafogva ezzel a Hit, Remény, Jóság, Haladás értékeit az életünkből; Március 6-ától viszont energiáit ismét segítő, támogató jelleggel bocsátja ki számunkra! Olyan lesz, mint amikor megérkezik az Amerikai Nagybácsi a szocializmusba, és kinyitja bőröndjét. :)